Lengyelországba készül az Emlékpont



Magyar utca és Magyarországi kapu – olvasható Dél-Lengyelország minden nagyobb településén a dél felé kifutó főút utcanév-tábláin. E magyar emlékekkel sűrűn tűzdelt vidékre – szentek és királyok, Balassi Bálint, Bem apó, a „Nagy Háború” nyomába – vezeti Farkas Ferenc középiskolai tanár az érdeklődőket március 13-án, kedden 17 órakor az Emlékpont lengyel témájú időszaki kiállításán.
„Lengyel s magyar két jó barát/Együtt harcol s issza borát” szállóige a „leglengyelebb”-nek tartott folyó, a Visztula partján született. A hiedelmekkel ellentétben Lengyelország földrajzi értelemben sem fekszik tőlünk messze. A lengyelek Magyarok útjának nevezik a Kárpátok-hágóit, ennek gyökerei több mint ezer esztendőre nyúlnak vissza. A
Vajkot Istvánná
megkeresztelő
Adalbert
lóháton tette meg ezt a két ország közti utat a 11. században. Ellenirányban errefele menekült saját főurainak haragja elől az
Árpád-házzal
(színei, mint a lengyeleké: fehér piros) rokoni kapcsolatban álló
Bátor Boleszláv
és nyert oltalmat Magyarországon -
I. Béla
királynál. Ezt követően a kétirányú jövés-menés folytatódott végig az egész középkorban: a magyar-lengyel integrációs és kulturális kapcsolatokra példát tucat számra ismerünk az Árpád-háztól az Anjoukon át a Jagellókig, hogy a krakkói egyetemen tanuló magyar diákokról se feledkezzünk meg. Így volt ez a későbbi századok folyamán is: a törökök alól Esztergomot a lengyel
Sobieski János
vezetésével szabadították fel,
II. Rákóczi Ferenc
pedig zászlaját lengyel földön bontotta ki. Innen indult
Bem
apó, majd százezren menekültek a II. világháború kitörésekor Magyarországra. A háborúban porig rombolt, de győztesen kikerülő lengyelek ugyanazt kapták jutalmul, mint a vesztes magyarok büntetésül: a kommunizmus közel fél évszázadát. Erről szól az Emlékpont időszaki tárlata: a diktatúra ellen 1956-ban egymás után lázadtak fel előbb Poznanban a lengyelek, majd Budapesten a velük szolidaritást vállaló magyarok „za wasza i za nasza” - a ti ügyetek a mienk alapon. Hát akkor, ahogy a lengyel mondja: SZEROKIEJ DROGI (jó utat), csapjunk a lovak közé! A vetítéssel színesített utibeszámoló az első világháború híres erődjétől, Przemysl-től indul, majd Tarnów városa, Dębno vára és wieliczkai sóbánya érintésével a lengyel királyok városába, Krakkóba vezeti résztvevőket holnap délután az Emlékpontban.