Kosárlabda: elköszönt a felsőháztól a Kosársuli


Nem sikerült a bravúr a Baja elleni találkozón az EnterNet Vásárhelyi Kosársulinak. A kék-sárgáknak semmi nem sikerült a rangadón, így már bizonyossá vált, hogy idén nem jutnak a legjobb négy közé.
Idegesen, sokat hibázva kezdte a rangadót mindkét csapat. A bajaiak eröltették a triplákat, de nem tudtak betalálni. Jellemző, hogy a hazaiak 12 távoli kísérletéből mindössze egy ért célba. Sajnos a Kosársuli is hozta az utóbbi időben "szokásos" játékát, eladott labdák és kimaradt dobások jellemezték a vásárhelyiek játékát. A kezdeti kapkodásból azonban a vendégcsapat jött ki jobban,
Utasi
és
Vas Péter
kosaraival négy pontos előnnyel zárták az első játékrészt. A második negyed eleje tragikusra sikeredett a Kosársuli számára, hiszen három perc alatt sikerültegy 15-5-ös részeredményt összehozni. Szerencsére
Szilágyi
és
Kukla
pontjaival sikerült felzárkózni (35-32), de már ekkor is látszott, hogy az
Ágfalvi-Mándity
centerpáros klasszisokkal jobb és eredményesebb a vásárhelyi centereknél. Szünet után gyorsan eldőlt a találkozó sorsa, a rendkívül ponterős bajai centerek sorra betaláltak, míg a vendégcsapat támadásban csak szenvedett (45-34).
Elek András
időkérése után javult a helyzet,
Czibere
és
Vejinovics
ebben az időszakban foghatatlan volt, de a fáradó Kukla és
Babut
mellett Mándity továbbra is nagyon élt (54-47). A záró negyedben Szilágyi jól mozgatta a vásárhelyi alakulatot és az addig igen halovány teljesítményt nyújtó Vas is be-be talált (68-59), de a friss bajai cserejátékosok eldöntötték a mérkőzést. A Kosársuli a hétvégén (szombaton 16 órakor) már tét nélküli találkozón a listavezető Eger vendége lesz.
Kosárlabda NB I/B keleti csoport 19. forduló:
Bajai Bácska FKE - EnterNet Vásárhelyi Kosársuli 74-61 (9-13, 26-19, 19-15, 20-14)
Baja, 300 néző. Vezette: Domonkos, Sági, Reisz.
Baja:
Nagy D. 10, Délity 5, Hosszú G. 13, Ágfalvi 10, Mándity 23.
Csere:
Varga I. 7/3, Fehér 4, Szabó Á. 2, Pintér.
Edző:
Hosszú István.
Kosársuli:
Szilágyi 9, Utasi 8, Mócsai 2, Vas P. 11/3, Kukla 10.
Csere:
Vejinovics 10/3, Babut, Grezsa, Czibere 11/9, Schéda, Kis G.
Edző:
Elek András. Elek András:
"Jól küzdöttek és remekül védekeztek a fiúk, de 22 eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Ez nem játéktudás, hanem koncentráció és felelősség kérdése."