Kultúra

Kollégisták borai mutatkoztak be a Mórában + FOTÓK

Kollégisták borai mutatkoztak be a Mórában + FOTÓK

2012. március 4., vasárnap
Kollégisták borai mutatkoztak be a Mórában + FOTÓK

Különleges borestnek adott otthont a közelmúltban az SZTE Móra Ferenc Kollégiuma, ezúttal a kollégisták mutathatták be saját vagy családi termesztésű nedűiket.

Az elmúlt években megszokott, ismert borászok, neves pincészetek részvételével zajló hagyományos borkóstolók után, ezúttal a kollégisták mutatták be saját boraikat az újszegedi SZTE Móra Ferenc Kollégiumban. Az I. Móra Bormustra lelkes fogadtatásra talált, alátámasztja ezt az összesen 32 nevezett bor - versenyen kívül, 33.-ként a kollégiumi büfé is bemutatta a Szeremley Pincészet remekeit. A borász kollégisták termékeiket a kollégium büféjében állították ki borutca jelleggel, s kínálták érdeklődő, borfogyasztó társaiknak.

Kovács Attila

kollégiumi nevelőtanár elmondta, a bormustra hagyományteremtő céllal jött létre, egyfajta közösségformáló eseményként, ahol ezúttal egymás borait szervezett formában is megismerhetik az egyetemisták. Mivel a kollégiumot az ország különböző pontjairól érkezett diákok lakják, így a mezőny is más-más borvidékek legkülönbözőbb borfajtáit vonultatta fel - alaposan feladva a leckét a háromtagú zsűrinek.

Az éjszakába nyúló értékelés után a bíráló testület - Simon András, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének tanszékvezető-helyettese, Mód László, a tanszék egyetemi tanársegéde és Kovács Attila, a Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium Felvételi Bizottságának tagja - végül két nagyaranyérmest díjazott, de emellett több arany-, ezüst- és bronzérmesnek járó oklevelet is átadtak. "A zsűri a nevezett borok színét, illatát és zamatát értékelte, s egyéb megjegyzéseket is fűzött hozzájuk. Két nagyaranyérmes, Champion díjas bor született a kollégiumi borversenyen. Az egyik a siklósi testvérpár, Régert András és Attila nevezte, nagyon szép, tükrös színű, mind illatában, mind zamatában nagyon fajtajelleges rajnai rizling. Savak, beltartalom terén is egy nagyon kerek borról van szó. A másik nagyaranyérmes Brieber Bálint bora, a soproni Jandl Pincészet cabernet franc-ja lett. Erről paramétereit tekintve ugyanez mondható el, hozta a fajtajelleget, a borvidékre is jellemző tulajdonságokat. Nagyon szép színű, taninokban gazdag, kerek bornak értékelte a zsűri mindhárom tagja" - közölte Simon András, a zsűri elnöke, aki hozzátette kiváló közösségformáló, mindenképpen folytatásra méltó kezdeményezésnek tartja a kollégiumi bormustrát, s megtiszteltetésnek vette a zsűribe való felkérést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.