Közélet

Harrach Péter: Felgyorsult az építkezés a kereszténydemokratáknál

Harrach Péter: Felgyorsult az építkezés a kereszténydemokratáknál

2012. március 21., szerda
Harrach Péter: Felgyorsult az építkezés a kereszténydemokratáknál

Új helyi tagszervezetek alakulnak, illetve a meglévők működését erősíti a Kereszténydemokrata Néppárt. Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője portálunknak kifejtette, a Fidesszel együttműködve Magyarország megújításáért dolgoznak.

- Melyek most a KDNP legfontosabb célkitűzései 2012-ben?

- Kettős célunk van. Egyrészt, hogy a szövetségen belül azt a nagy megújítást, amit ma el kell végeznünk, jól tegyük. Másrészt azok a sajátos kereszténydemokrata célok, amik közül kettőt jelölhetek meg, a családok ügyének képviseletét, másrészt pedig a szociális kérdéseket. Hogy milyen változásokat kell ma Magyarországon megtenni? Azt tapasztaljuk, hogy az az örökség, amit kaptunk, meglehetősen rendezetlen világot jelent minden területen, nem csupán az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban kell rendet tenni, hanem többek között a közbiztonság területén is. Ez folyamatosan zajlik azokkal a sarkalatos törvényekkel, amelyeket eddig elfogadott a parlament. Az is tény viszont, hogy most nemzetközi támadások kereszttüzében áll az ország, s ezekre is megfelelő választ kell adni. Miután az átalakítás leglényegesebb feladatait – legalábbis ami a törvényi feladatokat illeti – elvégeztük, a konszolidáció korszaka kezdődik, amire itthon is és nemzetközi szinten is meg kell adni a megfelelő válaszokat.

- Sajtótájékoztatóján említette, fontos feladatnak tartják a közüzemi díjhátralékoknak a csökkentését, méghozzá a kártyás mérőóra felszereléseket javasolják. Ez viszont kevés helyen van jelenleg...

- Furcsa módon nem a szolgáltatók részéről van a legnagyobb ellenállás, hiszen bizonyos értelemben nekik is érdekük ez. Körülbelül 30 ezer ilyen órát szereltek eddig fel, de csak azoknál, akiknél az adósság oly mértékű, hogy azt már nem lehet semmiképpen kezelni. Mi azt szeretnénk, hogy már két hónapos tartozás után is megtörténne ezeknek a fölszerelése, s ezzel már gyökerében tudnánk kivédeni a felhalmozott adósságokat, azt ugyanis maguk előtt görgetve már képtelenek az érintettek visszafizetni. Van ennek a kérdésnek egy olyan oldala is, hogy ezek a családok nem tudnak úgy gazdálkodni, mint ahogyan kellene. Sok szociális kérdést úgy kell kezelni, hogy közben az embereket megtanítjuk gazdálkodni is. Példaként elmondhatom, amikor az OTP-hiteltartozások ügyét rendeztük még az első Orbán-kormány idején, akkor 30 ezer családnak az ügyét tudtuk a három szereplővel – vagyis az állam, a pénzintézet és az érintett közreműködésével – megvalósítani. Akkor egy szociális munkás is részese volt ennek az akciónak, hiszen a problémák jelentős része ilyen gyökerekre vezethető vissza.

- A KDNP országos vezetése milyen kapcsolatot ápol a tagszervezetekkel, s ez miként alakulhat a jövőben?

- Most a Kereszténydemokrata Néppárt olyan szakaszba érkezett, amikor az építkezés felgyorsult, hiszen minden megyének főfoglalkozású szervezője van, új szervezetek alakulnak, illetve a régiek működését is tudjuk erősíteni, támogatni. A KDNP egységes, világnézeti párt, vagyis homogén, nem úgy, mint mondjuk a Fidesz, ami néppártként szociológia és eszmei értelemben egyaránt sokszínű. A KDNP-nek ez az előnye, bár nagyon nehéz lenne megmondani, hogy ez mekkora támogatottsággal jár. Valamikor 6-7% körül mozgott a pártunk, ám a szövetségi rendszeren belül a támogatóinkat odaállítottuk a pártszövetség mögé. Ez azt jelenti, hogy együttes erővel tud a Fidesz-KDNP fellépni, és azokat a célokat megvalósítani, melyek közösek, s ezek közül a legfontosabb Magyarország megújítása. A KDNP saját elképzelései pedig a szövetségen belüli egyeztetések során kerülnek megoldásra.

- Mennyire gördülékeny ez a közös munka, hiszen említette, hogy míg a KDNP egységes világnézeti párt, addig a Fidesz sokszínű?

- Az elmúlt évek bizonyították, hogy működik ez a szövetség, de attól szép az élet, hogy változatos, színes és dinamikus. Természetesen adódnak viták, és vannak hangsúlyok mindkét oldalon, melyeket képviselünk, de az esetek többségében megtaláljuk közösen a legmegfelelőbb megoldásokat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.