Gazdaság

Adózni mindenkinek kell - évet értékelt a dél-alföldi NAV + FOTÓK

Adózni mindenkinek kell - évet értékelt a dél-alföldi NAV + FOTÓK

2012. március 2., péntek
Adózni mindenkinek kell - évet értékelt a dél-alföldi NAV + FOTÓK

A számok tengerében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága idén is számot vetett az elmúlt esztendő bevételeiről, illetve áttekintette a 2012-es év teendőit. A meghívott újságírók a számok tengerén keresztül kaphattak tájékoztatást a szervezet eredményes működéséről.

Mint minden rendes vállalat, a NAV is az elmúlt esztendő értékelésének tükrében mutatta be eredményeit és terveit. Kossuth Lajos sugárúti felújított épületükbe ezúttal a meghívott újságírók úgy léphettek be, hogy se számlatömböt nem kellet magukkal vinniük, sem pedig gyomorgörcsbe nem kellett merevedniük egy esetleges vizsgálat rémétől. Az érdeklődők miatt kissé szűkösnek bizonyult tanácsteremben a szervezet regionális főigazgatója,

Papp István

ismertette a szervezet eredményeit.

A terv teljesítése ezúttal is sikerült

Az talán nem is tűnik meglepőnek, hogy az állami pénzügyek vezetői által támasztott elvárásokat 2011-ben is teljesítette az igazgatóság. A főbb adónemekre 385 693 millió forint folyt be, 482 694 adóalanytól. A „fillérre pontos” kimutatások ezt követően szinte csak számokból álltak, hiszen a NAV talán az egyedüli – és természetesen a legfontosabb – állami szervezet, mely az eredményeit kizárólag a számokon keresztül tudja megmutatni. Az egymást követő oszlop- és "sajtdiagramok", statisztikai adatok, táblázatok pontosan bemutatták a szervezet eredményességét, valamint sajnos az adóalanyok – ahogy az állampolgárokat és vállalkozásokat nevezik a NAV-nál – hanyagságát, huncutságát, bűnös mivoltát.

Navigare necesse est – de adózni is mindenkinek kell

Szinte nincs is az életnek olyan területe, ahol ne botlanánk bele az adózás, a vám, az áfa, a jövedéki adó, a TB kérdéskörébe és még számtalan hasonló fogalomba, teendőbe, fizetnivalóba. Ez persze így van rendjén, hiszen ettől és ebből működik az állam, innen származnak a jóléti, segély, egészségügyi, közlekedési és ki tudja még hányféle forintocskák, és persze ebből fizetik az érettünk dolgozó parlamenti képviselőink tiszteletdíját és egyéb javadalmait. Az adóforintok megfelelő és gyors eljutását a NAV hivatott elintézni, és így ők állnak a legközvetlenebb kapcsolatban az adóalanyokkal is. Ők a 2011-es évben – ahogy azt Papp István főigazgató beszámolójából megtudhattuk – számos formában kereshették fel a jelentősen modernizált és ügyfélközpontúbbá tett dél-alföldi kirendeltségeket. A telefonos contact centert több mint 127 ezren hívták, míg a kirendeltségeket személyesen 400 ezren keresték fel. Napra és órára lebontott táblázatból láthatták az újságírók, hogy leginkább csütörtök 10 és 11 óra között kell a legtöbbet – több mint negyed órát – várakoznunk, míg „ügyes-bajos-apehos” dolgainkat szerdán 13-14 óra között alig 35 másodperces ácsorgás után el tudjuk intézni.

Erősödő elektronikus ügyintézés és a söralátét bevallás

A modernizáció szele persze nemcsak a szervezetet, de az adóalanyokat is elérte, így ennek köszönhetően közel 95 ezren már valamilyen eredménnyel megfordultak a köztartozásmentes adózói adatbázisban, 365 millió forintot pedig bankkártyával fizettek be. Ez utóbbi ugyan örvendetes adat, de amint megtudtuk, idén ezt jelentősen le kívánja a NAV csökkenteni, hiszen sokan a nagyobb összegű fizetési kötelezettségeiket is így teljesítették, lévén ezen az úton megspórolható a banki utalási költség. De mint azt tudjuk, a kiskapuk csak egy ideig vannak nyitva kishazánkban, és igen gyorsan képesek becsukódni. Akik pedig még mindig ragaszkodnának a papíralapú bevalláshoz, azoknak Papp István főigazgató bemutatta azt a 1153ANY számú, az „Alsó fokú állami adóhatósághoz benyújtandó” adóbevallás mintapéldányát, mely valóban söralátét méretű. Mindenesetre kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy ennek használata előtt mindenképpen kérjék ki adótanácsadójuk, de legfőképpen ügyvédjük véleményét.

Végrehajtás, hátralék, bírság

Sokak gyomra görcsbe rándul ezen szavak hallatán, pedig innen is jelentős állami bevételt tudott a 2011-es év során realizálni a NAV Dél-Alföldön. Végrehajtásból 32 milliárdot sikerült megszerezniük, míg az adóhátralék a működő adózók tekintetében elérte a tavalyi év végén a 49 milliárdot, a nem működők esetében pedig a 74 milliárdot. Ha behajthatóvá válnának ezek az összegek is, az állami „vászontarisznyához” a régió igen jelentős mértékben tudna hozzájárulni.

Ellenőrizni, ellenőrizni, ellenőrizni

A lenini „tanulásháromszorozódás” a NAV esetében inkább az utólagos, sőt a megelőző ellenőrzések hatékonyságában mutatkozik meg. A szigorodó jogszabályok kiemelt ellenőrzési célként jelölik meg a 2012-es esztendőre bizonyos adózói kör vizsgálatát, az adó-vám szakág együttes működését és az új eszközök bevetését. Az újonnan adószámot kérők esetében már előzetes „kockázati vizsgálatot” is lefolytatnak, kiszűrendő az esetleges rossz adózói magatartás kialakulását. Így górcső alá kerül többek között az adózói életút, a kockázatos kapcsolatok rendszere is. Cégek esetében különösképp figyelemre méltó az alacsony jegyzett tőke, a nem magyarországi székhely, a meghatalmazott alkalmazása. Persze ezek a módszerek az elmúlt években milliárdos kárt okoztak az államnak, így a fentebb említett „kiskapuzárásipánik” a NAV-ot is elérte. Persze jobb későn, mint soha, aki eddig megszedte magát, azt majd megvizsgálják, de más ezeket a módszereket nagy nyugalommal már nem használhatja.

Dísznövénytermesztőtől a fogorvosig

A 2012-es év ellenőrzési tervéről Vargáné Veszelovszky Zsuzsanna főigazgató-helyettes árult el részleteket. Így idén fokozottabban kell ügyelniük a szabályok betartására a mezőgazdasági, gabona-, hús-nagykereskedőknek, a közúti áruszállítóknak, a vendéglátó szolgáltatóknak, a munkaerőpiacon mozgó vállalkozásoknak, a biztonsági és nyomozócégeknek, az épületbontóknak, valamint a növénytermesztőknek és az állattenyésztőknek. De nyugodtan nem alhatnak a dísznövény-, vetőmag- és hobbiállateledel-kereskedők, a csomagküldő szolgálatok, az internetes webshopok sem, sőt magukat a könyvelőket és adószakértőket is meg fogják majd vizsgálni. A magánrendelők, járóbeteg-ellátók és a fogorvosok is a beavatkozás előtt és főleg utána, a tiszteletdíj átvételekor mindenképp vizsgálják majd meg a valós (vagy épp „ál”-)betegeiket, de csak számlaadás után fogadják el a számukra felajánlott összegeket.

Bulvárosodó ellenőrzési gyakorlat, vagy csak figyelemfelkeltés?

Az elmúlt hetek-hónapok bővelkedtek olyan, a NAV által kiadott sajtóhírekben, amikor furmányos adóellenőrök cseles módszerekkel cserkészték be a renitens adóalanyokat. Talán legkiemelkedőbb volt a legutóbbi Valentin-nap lefülelt szerenádcsapata és a számlaadást csúnya mód elmulasztó utcai karikatúrarajzoló megbüntetése. Portálunk kérdésére, miszerint nem bulvárosodik-e el az adóellenőrzések kommunikációja, az igazgató-helyettes asszony válaszából megtudhattuk, hogy üzenetértékűek az ilyen események, hiszen adózni mindenkinek kötelessége. Bár Papp István főigazgató inkább a sajtót okolta azért, hogy csak az ilyen hírekre „vevők”. De legfőképpen az internetes kommentelőket feddte meg, akik galádul a névtelenség mögé bújva nem a NAV szakmai munkáját kritizálják – lévén az pontos, gondos és szakszerű –, hanem inkább személyeskedéssel írogatják teli a portálokat. Természetesen egyet kell hogy értsünk az ellenőrzések, mi több az adófizetés mind szélesebb kiterjesztésével, azonban számtalan olyan nyilvánvalóbb terület is lenne, mely már jócskán átlépte az állampolgárok ingerküszöbét.

Ál-őstermelőt megfogni nagyon nehéz

Pont ilyen területre utalt a tájékoztatón résztvevő kiskereskedelmi érdekvédő szervezet képviselője is akkor, amikor hosszas kérdésében a szegedi Mars téri piacon is tapasztalható zsellér-őstermelők ellenőrzését kérte számon a NAV-tól. Természetesen ezen a területen is folyamatos az ellenőrzés, ahogy arra válaszában kitért a főigazgató-helyettes asszony, de mint mondta, szinte szélmalomharcot folytatnak. Napi egy ellenőrzést tudnak csak a piacokon lefolytatni, lévén a cselekménynek igen hamar híre megy a csarnokban és az asztalos placcon árusító „őstermelők” között, akik így igencsak gyorsan képesek nyúlcipőt húzni. Nekünk pedig addig marad a számla nélküli kisparaszti banán, a terményfeleslegként árusított marokkói paprika, a nagybaniról bevásárolt és busás haszonnal továbbadott téli-barack.

A slágertermékek: autó, üzemanyag, cigaretta

A korábbi Vámhivatal és az APEH nászából született NAV a klasszikus, pénzügyőr-jellegű közterhek begyűjtését egyesítve a 2010-es évhez képest az üzemanyagok jövedéki adójából, a regisztrációs adóból, egyéb jövedéki adókból és számos más, e tárgykörbe tartozó behajtani valóból mintegy kétmilliárddal kevesebbet realizált, azonban még így is 23 milliárddal gazdagította az államháztartást. Márkus András dandártábornok – a meglehetősen hosszú nevű NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság főigazgatójának – beszámolójából és ismét csak az igen fontos számokból a jelenlévő újságírók képet kaphattak a pénzügyőri jellegű adóbevételek nemzetgazdasági fontosságáról. Az élelmiszer, az üzemanyag, a fémkereskedelem, az autókereskedelem, a környezetvédelem területéről beszedett adóforintok és bírságok nagymértékben hozzájárultak a régió eredményességéhez.

Nehéz koncertet tartani hangok nélkül

Mint ahogyan egy koncertet sem lehet megtartani hang nélkül, úgy egy számokkal foglalkozó és azokból élő szervezet sajtótájékoztatóját sem lehetne a tízes számrendszer számtalan kombinációban előforduló eleme nélkül megrendezni. A beszámoló végére persze az újságírók is kissé „belefulladtak” a sok-sok millió és milliárd felsorolásába, és inkább a pogácsás-süteményes tálak, ásványvizes palackok társaságát keresték. Persze ilyenkor mindig a zsurnalisztákban van a hiba, mivel vagy kevés számot, vagy pontos számokat kívánnak a tudósításukba. Nos, itt pontosak – és főleg fontosak – voltak a számok, de legfőképpen rengeteg volt belőlük, lévén az ezek mögött lapuló forintok gyakorolják az életünkre a legnagyobb hatást. Ezért senkinek sem kell zaklatásnak vennie, ha személyét, vállalkozását, őstermelőségét, autóját vagy épp gabonaszállítmányát górcső alá veszi a NAV, mert adózni mindenkinek kell…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.