Közélet

10 milliárdos pályázati keret vállalkozóknak + FOTÓK

10 milliárdos pályázati keret vállalkozóknak + FOTÓK

2012. március 7., szerda
10 milliárdos pályázati keret vállalkozóknak + FOTÓK

Tízmilliárd forintra pályázhatnak kis- és középvállalkozások március végéig, melynek célja a a foglalkoztatásbővítés, illetve beruházások megvalósítása – jelentette ki B. Nagy László kormánymegbízott. A pályázati konstrukcióról vállalkozói fórumon tájékoztatták az érdeklődőket a megyeházán.

„A kiírás célja kettős, egyrészt megtartani a munkaerőt, ezen kívül lehetőleg növelni az alkalmazottak számát, és mindezt együtt egy műszaki fejlesztéssel. A pályázat összetétele így néz ki körülbelül, műszaki fejlesztés, munkaerő megtartás, munkaerő fejlesztése” – részletezte a kormánymegbízott.

B. Nagy László

közölte, a tavalyi öt milliárdos keretet idén megduplázta a kormányzat, s reményét fejezte ki, hogy sokan fognak pályázni. „Ugyan ez a 10 milliárd országosan még mindig nem elégséges, de ahhoz elég sok, hogy érdemes legyen ezzel foglalkoziuk a kis- és középvállalkozásoknak. Fontos, hogy az érintettek minél több információval rendelkezzenek a tekintetben, hogy miként lehet ezekhez az egyébként nem túlságosan bőséges forrásokhoz hozzájutni” – tette hozzá.

Zámbó Anita, a munkaügyi központ igazgatója arról tájékoztatta portálunkat, hogy foglalkoztatottanként 1,4 és 2,5 millió forint közötti összeget lehet nyerni. A pályázatot kizárólag postai úton lehet benyújtani március 30-áig. „Foglalkoztatotti oldalon is próbál differenciálni a pályázat kiírója, minél inkább hátrányos helyzetben van egy kistérség, és minél hátrányos helyzetben van egy álláskereső, annál inkább magasabb támogatási összeg kapcsolódhat a foglalkoztatáshoz” – mondta el a szakember. Tavaly még regionális szinten működött munkaügyi központ, akkor az országosan 5 milliárd forintos keretösszegre 86-an pályáztak megyénkből, s közülük 35-en részesültek támogatásban, melynek összege 273 millió forint. Ebből az összegből 163 új munkahely létesült, és további 570 megőrzése vált biztosítottá. Zámbó Anita közölte, a pályázati konstrukció nem sokat változott, egyedüli kitétel, hogy a pályázó vállalkozásoknak eleget kell tenniük a kormány bérkompenzációs előírásainak. „Csongrád megyében a foglalkoztatottak száma nagyságrendileg nem nőtt az elmúlt időszakhoz képest, de a jelenlegi munkanélküliségi adatokból kiolvasható, hogy a szinten maradt, vagyis a munkahelymegőrzés a megyében jó úton jár, nem csökkent a foglalkoztatottak száma” – mondta el kérdésünkre a munkaügyi központ igazgatója.

A Széchenyi Programirodát is egyre több vállalkozás keresi fel

Eddig 1750 ügyfél kereste fel a Széchenyi Programirodát, s mintegy 250 sikeres pályázatban működtek közre – közölte Bakos Tamás. Induló és már működő vállalkozásoknak egyaránt segítséget nyújtanak. A Széchenyi Programiroda megyei vezetőjétől megtudtuk, egyre több ügyfél keresi fel őket. „Az uniós források igen népszerűek, ráadásul a kormány egyszerűbbé tette a pályázati konstrukciókat”– tette hozzá. Két terület iránt érdeklődnek jelenleg a vállalkozások, egyrészt a mikrovállalkozások fejlesztése népszerű, ahol közel 10%-os önerővel tudnak például akár ingatlant is vásárolni. A másik lehetőség, ahol 40%-os támogatási intenzitás mellett a működő vállalkozásoknak lehetőségük nyílik eszközbeszerzésre. Bakos Tamás elmondta, a regionális operatív program keretében hamarosan megjelenő turisztikai fejlesztések iránt is nagy érdeklődés várható, hiszen 50%-os támogatási aránnyal lehet pályázni turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, és kereskedelmi szálláshelyek létesítésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.