Közélet

Megújult Hódmezővásárhely teljes közvilágítása

Megújult Hódmezővásárhely teljes közvilágítása

2012. február 24., péntek
Megújult Hódmezővásárhely teljes közvilágítása

Uniós támogatással megújult Hódmezővásárhely teljes közvilágítása, a korszerű LED-technológiának köszönhetően harmadával csökkennek az energiaköltségek, mérséklődik a károsanyag-kibocsátás, mindemellett erősebb és egyenletesebb a megvilágítás a város utcáin.

Lázár János

(Fidesz) polgármester a fejlesztés eredményeit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a beruházás egyik oka az a konfliktus volt, amely a regionális áramszolgáltató, az EDF Démász és Hódmezővásárhely között kialakult az elmúlt években. A képviselő-testület a többi között a szolgáltató és a város között kialakult gazdasági és érdekkonfliktus hatására döntött úgy, mindent megtesz az energiaköltségek csökkentése érdekében, hiszen minden önkormányzat számára fontos, hogy minél kevesebbet költsön működésre és minél többet fejlesztésre – hangsúlyozta a politikus. A polgármester hozzátette, az elérhető megtakarítások és a szolgáltatási színvonal javítása mellett a lépés fontos célja volt az is, hogy csökkentsék a település kiszolgáltatottságát az áramszolgáltatóval szemben. A városban hétezer lámpatest működik, ezek javítását átalánydíjért végezte a Démász-csoport, ám "nem tartották karban a hálózatot és természetesen óriási pénzeket számláztak" - tudatta Lázár János. Úgy fogalmazott: nemcsak a közvilágítás és az villamos energia biztosítása jelenti az üzletet Magyarországon. Háromezer-kétszáz település "horribilis biankó csekket állít ki" az áramszolgáltatóknak azzal, hogy a hálózatok karbantartását rájuk bízza, hiszen így nem a fejlesztésben érdekeltek – tette hozzá a politikus. A beruházásról készült összegzés szerint a 750 millió forintból megvalósult fejlesztés során – a költségek felét uniós támogatás fedezte - a település közvilágításba kapcsolt valamennyi hagyományos lámpatestjét új, LED-technológiát használó fényforrásra cserélték. A 6793 lámpa korszerűsítésével az önkormányzat 35 százalékkal csökkenti a közvilágítás költségeit. Az energiatakarékos LED-technológia további előnye, hogy míg a hagyományos izzók élettartalma 12 ezer óra, a LED-fényforrásoké 60 ezer óra, s ez az üzemeltetési költségekben is jelentkezik. Jelenlegi számítások szerint a város teljes megtakarítása 44 millió forint évente: 32 millió az energiafogyasztás mérséklése, 12 millió pedig az üzemeltetési költségek csökkenése révén. A LED-technológiát használó fényforrások az alacsonyabb energiafelhasználás ellenére erősebb és egyenletesebb megvilágítást biztosítanak a város utcáin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.