Közélet

Keresztúri lufit durrant, Botka vuduzik?

Keresztúri lufit durrant, Botka vuduzik?

2012. február 3., péntek
Keresztúri lufit durrant, Botka vuduzik?

A jobbikos képviselő, Keresztúri Farkas Csaba szerint kidurrant a felfújt kirakatváros lufija, hiszen miközben az önkormányzat súlyos tízmilliókat költ villamosnépszerűsítésre és a veszteséges fürdőre, addig papírfecnin ad utasítást iskolaigazgatóknak elvonásokra, veszélybe sodorva több tanári állást.

A radikálisok önkormányzati képviselője az oktatási intézményektől tervezett elvonás tekintetében megerősítette

Pocsai Blanka

(Fidesz-KDNP) és

Kalmár Ferenc

(Fidesz-KDNP) tegnapi

sajtótájékoztatóján elhangzottakat

kiemelve, hogy szégyenletes az a módszer, ahogy Botka László pecsét nélküli papírfecniken ad utasítást az iskolaigazgatóknak elvonásokra, veszélybe sodorva így több pedagógusállást.

Durranás a Jobbik-irodában

„Arra kérem a polgármestert, hogy ne a sajtófőnökön keresztül üzengessen, hanem szólaljon meg, hogy ki utasította az iskolaigazgatókat és mire. Olyan információk láttak napvilágot, hogy az elvonások miatt részmunkaidős tanároknak kell felmondani, és több más munkahely is megszűnhet” – hangsúlyozta, majd egy vörös lufit durrantott ki. Elmondása szerint most kidurrant a felfújt kirakatváros. Miközben 80 milliót már elköltött az önkormányzat villamosnépszerűsítésre, újabb 10 milliót irányzott erre a területre, a luxusfürdő a tavalyi évben 560 milliós veszteséget termelt, miközben azt hangoztatták az épülésekor, hogy egy fillérjébe sem kerül majd ez Szegednek, az Agóra-projekt a tervezett sok száz millión felül, már most tudható, hogy újabb 100 millióval drágul. Keresztúri szerint ezeken a pénzeken értékes állások tarthatóak meg. „Ráadásul az iskoláknak juttatott állami normatívák nem csökkentek, a város cégeinek többsége is takarékoskodni tudott. A Sport és Fürdők Kft. hatvan millióval kevesebből gazdálkodott, és így közel 20 millió nyereséggel zárta az évet, tehát csak ott 80 milliós volt a megtakarítás. Ezért

Botka Lászlónak

be kellene fejeznie a vudu számmisztikáját. A jogi bizottság elnökeként a szerdai ülésre kértem a jegyzői irodát, hogy juttassák el hozzám azokat a papírokat, melyeken a megszorításokra kérték az iskolaigazgatókat, hogy tisztázzuk kitől, és mire kaptak utasítást. Ha nem kapom meg ezeket, akkor minden iskolaigazgatót meghallgatunk, hogy számoljanak be erről ők a bizottsági ülésen. A testületre meghívtam Pocsai Blankát és Kalmár Ferencet is” – szögezte le a politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.