Hoszteszek is segítenek tájékozódni az új menetrendben

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új menetrend lép életbe a tömegközlekedésben a 2-es villamos üzembeállásával március 3-án, szombaton. A változások Rókus, Újszeged és Alsóváros tömegközlekedését érintik főként, az utasok tájékoztatása folyamatos, csütörtöktől hoszteszek is járják majd a megállókat.

Elindul a menetrend szerinti villamosközlekedés az új 2-es villamosvonalon március 3-án, szombaton. Az üzem több buszjárat változását is magával hozza. A Szegedi Közlekedési Társaság szakemberei a médián keresztül, a buszjáratokon, hoszteszek segítségével a megállókban és a postaládákba helyezett szórólapokon tájékoztatják a lakosokat.

Megszűnik a 83-as busz

A 2-es járat rókusi végállomása az Európa Liget lesz a Csongrádi sugárút és Rókusi körút sarkán. A villamos a Rókusi körúton a Vértó, a Rókusi II. számú Általános Iskola, a Rókusi víztorony és a Szatymazi utca elnevezésű megállókban áll meg, majd a Vásárhelyi Pál utca megállónál rátérve az 1-es villamosvonalra megy a Szeged pályaudvar végállomásig.

A 2-es villamosvonallal párhuzamosan futó 2, 83, és 83A jelzésű autóbuszvonalak megszűnnek. A megszűnő vonalak Kossuth Lajos sugárúti és Rókusi körúti szakaszán a 2-es villamos szállítja az utasokat. A megszűnő 2 jelzésű autóbuszvonal újszegedi szakaszát 72 jelzéssel a Mars tér (Mikszáth Kálmán utca) és az Erdélyi tér között új autóbuszjárat váltja fel.

A 20 jelzésű autóbuszjárat meghosszabbított vonalon közlekedik: a megszűnő 83 jelzésű autóbuszjárat Tisza Lajos körút és Alsóváros közötti szakaszán a Vadkerti térig biztosít eljutási lehetőséget. Csúcsidőben a 20 jelzésű járatot a Petőfitelep, Fő tér és Honvéd tér között közlekedő 20A jelzésű új járat sűríti.

Módosul a trolibuszmenetrend is

A 8-as jelzésű trolibuszvonal Körtöltés utca végállomása Makkosház végállomásra helyezik át. Az 5-ös jelzésű trolibusz a továbbiakban a Körtöltés utca végállomásról indul, így a Rókusi körúton lakók számára továbbra is megmarad a közvetlen újszegedi kapcsolat. Ezen végállomás áthelyezése miatt a 9-es jelzésű trolibusz a Vértó végállomásról közlekedik. A belváros irányába a trolibuszjáratok a Csongrádi sugárúttól a megszokott útvonalukon közlekednek.

Szombatra virradóra kerülnek ki az új menetrendek a megállókba

Az SZKT közlekedésszervezési és irányítási osztályvezetője, Gombos Ferenc arról tájékoztatta portálunkat, hogy az új menetrend a megállókba a járatváltozást megelőző este kerül ki, mert az érvényben lévőt addig, míg él, nem cserélhetik le. Az érintet megállókba tehát pénteken éjszaka, szombatot hajnalban fognak kikerülni az új táblák.

„Mind a Tisza Volán, mind az SZKT honlapján megtekinthetőek már a változások. Csütörtökön a Rókusi körúton, Makkosházán és Alsóvárosnak a Vadkerti térig tartó szakaszán végig mindenki a postaládájába kap majd szóróanyagot ezzel kapcsolatosan. A helyi napilapban három napon keresztül jelennek meg cikkek, a járműveken lévő vizuális tájékoztatókon szerdától látható az új menetrend. Pénteken tájékoztató kiadványokat osztanak majd hoszteszek az Indóház téren, ahol a vasútállomás hangosbemondója is közzéteszi a hazautazó és érkező diákoknak az új információkat. Szombaton pedig egész nap tovább osztják embereink a szóróanyagokat az összes érintett megállóban” – ismertette a tájékoztatás menetét az osztályvezető.

A részletes menetrendeket az alábbi térképen, valamint ide kattintva tekintheti meg.

Előző sztori

Szombaton folytatódik a SZEGEDma.hu labdarúgó megyei magyar kupa

Következő sztori

49 embert kellett ideiglenesen elszállásolni Csongrádon