Hölgyválasz: A szarvasagancs, amit soha nem el nem felejtek

A szeptember melege fél évvel ezt megelőzően minden augusztusi hideg esőt felszárított nemcsak a tájon, de lehet, hogy az emberek lelkében is. Így autóztam egy már őszi hónapban, de mégis nyárestén a szeptember melegében a Dunántúl lankás táján, az előttem álló tavi kikapcsolódás kellemes gondolatával. Az alkonyatban egyre élesebben rajzolódott ki az autóvilágítása nyomán az útszéli gazdag növényzet, ahol a dús, zöldellő bokrok már árasztották magukból a nappal hőségének legyőzőjét: az alkonyat hűsítő szellőjét. Egy megmagyarázhatatlan érzés szaladt át szívemen, de mégis egy ismerős irányból érkezett, a lélegzetem egy pillanatra elakadt, a szívem nagyot dobbant, egy finom szorításra lettem figyelmes a mellkasomban, a kormányt tartó kezem nyirkossá vált, egymást kergető, szertelen gondolataim hirtelen katonás sorrendben figyelték egymást. Az érzés egy üzenet volt, amit még nem értettem, de a feladóját már sejteni véltem. Óvatosan emeltem a lábam vissza a gázpedálról, közel felére csökkentettem az autó sebességét, jobb kezem ujjával finom előretoltam a kart, hogy reflektorral világítsam meg az utat. Lassú tempó mellett haladtam tovább a teljesen néptelen úton: vártam. A pillanat műve volt csupán: egy hatalmas, gyorsan mozgó árnyat vettem észre jobb kéz felől, vele egy időben már vészfékeztem, az autó a kis sebesség okán töredékmásodpercek alatt megállt, egészen pontosan lefulladt. A szívem még hangosan kalapált, de semmi egyébre nem tudtam koncentrálni, csak az úton előttem álló roppant termetű szarvasbikára. Egy méterre az autó orrától velem tökéletesen szemben elhelyezkedve nézett rám rezzenéstelen tekintetével, mintha csak arra várna, hogy végre megszólaljak. Még soha életemben nem láttam ekkora szarvasbikát, sem pedig ilyen méretű minden irányban elágazó, ágas-bogas agancsot. Agancskoronájának rózsatövéből egy hamisítatlan, igazi zalai típusú dél-dunántúli szarvasagancs emelkedett, de még fényképen sem láttam soha ilyen terebélyes agancsot. Sem félelemnek, sem rémületnek jelét nem vettem észre tekintetében, egy sztoikus bölcselő kiegyensúlyozottságával nyugtázta jelenlétemet. Még várt egy keveset, kizárólag a hatás kedvéért, és csak nézett rám, majd lassú, rendkívül méltóságteljes lépésekkel átkelt előttem az úton, mögötte két szarvastehén várakozott alázattal, hogy uruk biztonságban átkeljen. Én felocsúdva az utolsó tíz perc valószerűtlen eseményeiből, úgy döntöttem, hogy csendben várakozom, amíg mindenki eldönti, milyen tempóban, és egészen pontosan milyen útvonalon igyekszik átkelni ebben a rendkívül kényelmes sétában. Közben a vészfékezés kockái peregtek le ismét a szemem előtt, az érzés, amivel minden már percekkel korábban megkezdődött. Ahogy türelemmel figyeltem a kis kompánia mozgását, egyértelműen láttam, hogy négyünk közül én húztam volna a rövidebbet. Elnéztem az útszéli bokrok előtt elterülő mély árkokat, és tudtam, hogy épp oda borultam volna be a gyorsabb tempó mellett, összezúzva a nem túl erős karosszériával rendelkező járművet és benne magamat. A néptelen úton, a sötétedésben mindennek, a patásokon kívül, még tanúja sem lett volna. Mindeközben megtörtént a nyárelőesti belvárosi flangálás sétatempójának megfelelő átkelés, továbbra is hitetlenkedő fejcsóválással néztem a szarvasbika elképesztő agancsa után, mígnem lassan eltűnt a szemem elől a sűrű bokrok árnyékában. A megmagyarázhatatlan érzés a szívemben amilyen váratlanul érkezett, olyan észrevétlenül távozott is. Tudtam, hogy most már visszavehetem a reflektorfényt, és nyugodtan felkapcsolhatok egy kellemesen búgó utazó tempóra. A motort lassan újraindítottam, a furcsa szorító érzés elszállt a mellkasomból, az imént még nyirkos tenyerem már szárazon fogta ismét a kormánykereket. Egy órán belül már el is értem a kikapcsolódásra szánt néhány nap csodaszép helyét. Kedves Olvasók! Igaz történeteimmel igyekszem a töretlen bizalmamat ajánlani Önök felé. Igaz, gyakran megdöbbentő elbeszélésem egyetlen dologról szoktak tanúskodni: van egy számunkra nem látható világ, én pedig hiszem, hogy van egy személy, aki onnan tökéletesen gondoskodik rólam. Szeretettel kívánok Önöknek egy szép hetet!