A Tisza élni akar
2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú AURUL nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat Romániában. A szennyezés drámai hatását Szegeden is láthattuk, amikor több tonna haltetemet emeltek ki a szakemberek a tápéi kompnál.
A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán, súlyos ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. A magyar Országgyűlés erre emlékezve 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.
A Tiszán és vízrendszerének folyásain több kisebb mértékűt követően 2000-ben két nagyobb szennyezés történt; az első a nagybányai, majd a borsabányai baleset következménye. Mindkét szennyezés a bányászat, a felelőtlen gazdálkodás és a környezetvédelmi-biztonsági követelmények semmibevétele miatt következett be. A január végi szennyezés cianid jellegű volt, a márciusi pedig nehézfém eredetű. Hatásaikat tekintve jelentős különbségek figyelhetőek meg.
Széchenyi István
Aranytermelés és az AURUL
Romániában az arany, ezüst, ólom, cink, vörösréz, mangán és sóbányászat komoly múlttal rendelkezik. A hét legjelentősebb fém-, nemesfémbányából származó hulladékot tavakban és 215 ülepítő medencében tárolják.
Az AURUL SA részvénytársaság 1999-ben nyitotta meg nagybányai üzemét. A cég hét év alatt szerezte meg a szükséges papírokat, engedélyeket. Az AURUL-t azért hozták létre, hogy egy rég felszámolt ülepítő medence tartalmát átmossák abban a reményben, hogy aranyat és ezüstöt nyernek ki belőle. Ezzel a település is jól járt, hiszen ily módon szabadulhatott meg az erősen toxikus szennyezett iszapos víztől. Az AURUL által használt bányászati technika a térségben a legbiztonságosabbnak és leghatékonyabbnak számított, melyben nagy koncentráltsági fokú ciánt alkalmaztak a kitermelésnél.
A meddőércet egy, a nagybányai üzemtől 6 km-re lévő gáthoz szállították. Mindezt úgy tervezték meg, hogy szennyező anyag ne kerülhessen vissza a környezetbe. Mindezek ellenére már az indítást követően két szivárgást is jelentettek a csőrendszerben. Az üzemet évenkénti 2,5 millió tonna meddőérc feldolgozására, körülbelül 1,6 tonna arany és 9 tonna ezüst kitermelésére tervezték. 10-12 éves, biztonságos körülmények között működtethető időtartammal számoltak, amelyet még tovább növelhettek bizonyos technikákkal. Arról viszont semmiféle adat nincs, hogy a beindítást követően milyen gyakran ellenőrizték a vállalatot.
A szennyezés
A gátszakadás a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó és az ennek következtében megemelkedett vízszint miatt következett be. A vízszintemelkedés meghaladta a gát emelkedését, melyet a meddőérc felhasználásával meghatározott idő alatt történő fokozatos magasításra terveztek. A gát az adott körülmények között nem megfelelően működött. Ezt azonban észre lehetett volna venni és ki lehetett volna védeni, de semmilyen terv nem készült az ilyen mértékű vízszintemelkedés helyes kezelésére.
A teljesen zárt működés nem volt megvalósítható, főleg úgy nem, hogy az eljárás több ponton is nyitott volt. Mivel a tavakat általános kockázati tényezővel illették, így nem volt szükség speciális rendkívüli intézkedések kidolgozására, így sem a vállalat, sem a helyi hatóságok nem rendelkeztek vészhelyzet esetén alkalmazható forgatókönyvvel.
A szennyezés tényét a kolozsvári illetőségű Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság közölte magyar illetékes szervekkel. A hivatalos értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar fél II. fokú vízvédelmi készültséget rendelt el és minden óvintézkedést megtettek a szennyezés fogadására. A szennyezés február 1-én délután lépte át a magyar határt. A januári baleset következtében a tározóból körülbelül 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó, mintegy 100 000 köbméter zagyos víz került a Lápos folyóba, majd a Szamoson át a Tiszába, onnan a Dunába, végül a Fekete-tengerbe. A márciusi borsabányai baleset után körülbelül 20 000 tonna zagy került a Tiszába mellékfolyóin át.
A mérési adatok szerint a szennyezés helyétől távolodva, a cián-, és nehézfém-koncentráció gyorsan csökkent. A cián egészen a Duna-Tisza találkozásáig (Titel) fejtette ki hatását, sőt, a Duna-deltában is észlelték a szennyezést.
A méreg levonulása
no images were found
A Szamost a szennyezés idején teljesen jég borította, kivéve Lónyánál és a torkolatnál, ami szintén csökkentette a szennyezés hatásait. A cianid-koncentráció 32,6 mg/l-ben tetőzött. Február 2-án délután már a torkolatvidéknél is ki lehetett mutatni a káros anyag jelenlétét. Itt már mutatkozott a Tisza hígító hatása, ezzel együtt a szennyezés időbeni elhúzódása is bekövetkezett. Ezeknek oka Tisza mellékfolyásai, a Bodrog és a Sajó, továbbá a Tiszalöknél betározott több mint, 10 millió köbméter víz, továbbá az erőmű turbináinak hatására a szabad cianid nagy része eliminálódott. Innentől a szennyezést csak a fémkomplexként jelen lévő cianid alkotta.További „segítséget” jelentett az is, hogy a második szennyezés után vonult le az utóbbi 100 év egyik legnagyobb árvize, amely még tovább hígította a vízben a toxikus anyagokat, kimosta az ártérre és szétterítette a folyórendszerben is és ezzel erősen lecsökkentette az emberi szervezetre gyakorolt mérgező hatását.
A szennyezés hatása
A szennyezés levonulásának idején 2 óránként vettek mintát a kijelölt helyeken, továbbá a levonulást követően még öt napig, naponta egyszer, amikor az összes cianid és az összes oldott réz, ólom, cink, kadmium valamint ezüst koncentrációját mérték. A hidrobiológiai vizsgálatok során a folyó mikroszkopikus élőlényeinek minőségi és mennyiségi analizálására került sor, vizsgálták a mikroszkopikus élőlényekre kifejtett hatást is.
no images were found
A cianiddal szennyezett folyószakaszokon a szennyezés megjelenésével egy időben a mikroszkopikus élővilág jelentős károsodást szenvedett el. Február 2-3-án a Szamoson a pusztulás 100%-os volt, vagyis a mikroszkopikus élőlények teljes állománya kipusztult. Az algák egyedszáma 30-50%-al csökkent, a planktonikus szervezeteknek egyes szakaszokon teljes állományuk kipusztult. A regenerálódás ezen élőlények esetében gyorsan megindult. A Tisza felső folyásán teljes, alsó és közép folyásán 30-60%-os volt a pusztulás.A halállomány pusztulása a szennyezés levonulása idején vagy közvetlenül utána mutatkozott és tömeges volt. A Szamoson lévő jég következtében az elpusztult halak csak a folyó alsóbb szakaszain kerültek felszínre, vagy az üledékrétegbe süllyedtek és jégolvadás után tűntek fel. A magyar hatóságok 1240 tonna hal pusztulásáról számoltak be; a tetemek között a Tiszában élő minden halfaj fellelhető volt.
A szennyezés madarakra és emlősökre kifejtett hatása korlátozott volt, mert egyes állatfajok megérzik a cián jelenlétét, továbbá jelentős volt a jéggel borított vízfelület, megnehezítve ezzel a halászatot. A hosszútávú hatások azonban jelentősek lehetnek a madarak tekintetében a halállomány pusztulása következtében.
Az üledékes szennyezésnek kisebb volt az ökorendszerre kifejtett hatása, mint a felszíni víznek. A folyó alsóbb szakaszain az üledékben fellelhető toxikus anyagok egy része már a régóta folyó csatornázási és mezőgazdasági tevékenység következménye.
Az ivóvízben nem lelhetőek fel olyan anyagok Magyarországon a szennyezés következtében, melyek káros hatással lennének az emberi szervezetre. A szolnoki vízkezelő üzemet a szennyezés levonulásának idejére leállították – bár ez nem volt indokolt. A folyó mentén lévő magánkutakat viszont nem vizsgálták.
A Tisza élni akar
A baleset hosszú távú hatásai még nem teljesen ismertek, de valószínűleg nem a ciánnal lesznek kapcsolatosak, hanem inkább a Tisza ökoszisztémájába bekerült, a hordalékban és a földekben lerakódott nehézfémekkel. Az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus jelzője a tiszavirág túlélése volt.
Forrás: TERRA Alapítvány a Környezetvédelemért és az Oktatásért
A Tisza élni akar – film a Tiszáról és a szennyeződésről:
no images were found
