A Tisza Élővilágának Emléknapja + VIDEÓK, FOTÓK

2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú AURUL nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat Romániában. A szennyezés drámai hatását Szegeden is láthattuk, amikor több tonna haltetemet emeltek ki a szakemberek a tápéi kompnál.

A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán, súlyos ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. A magyar Országgyűlés erre emlékezve 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította. A Tiszán és vízrendszerének folyásain több kisebb mértékűt követően 2000-ben két nagyobb szennyezés történt; az első a nagybányai, majd a borsabányai baleset következménye. Mindkét szennyezés a bányászat, a felelőtlen gazdálkodás és a környezetvédelmi-biztonsági követelmények semmibevétele miatt következett be. A január végi szennyezés cianid jellegű volt, a márciusi pedig nehézfém eredetű. Hatásaikat tekintve jelentős különbségek figyelhetőek meg.

Aranytermelés és az AURUL

Romániában az arany, ezüst, ólom, cink, vörösréz, mangán és sóbányászat komoly múlttal rendelkezik. A hét legjelentősebb fém-, nemesfémbányából származó hulladékot tavakban és 215 ülepítő medencében tárolják. Az AURUL SA részvénytársaság 1999-ben nyitotta meg nagybányai üzemét. A cég hét év alatt szerezte meg a szükséges papírokat, engedélyeket. Az AURUL-t azért hozták létre, hogy egy rég felszámolt ülepítő medence tartalmát átmossák abban a reményben, hogy aranyat és ezüstöt nyernek ki belőle. Ezzel a település is jól járt, hiszen ily módon szabadulhatott meg az erősen toxikus szennyezett iszapos víztől. Az AURUL által használt bányászati technika a térségben a legbiztonságosabbnak és leghatékonyabbnak számított, melyben nagy koncentráltsági fokú ciánt alkalmaztak a kitermelésnél. A meddőércet egy, a nagybányai üzemtől 6 km-re lévő gáthoz szállították. Mindezt úgy tervezték meg, hogy szennyező anyag ne kerülhessen vissza a környezetbe. Mindezek ellenére már az indítást követően két szivárgást is jelentettek a csőrendszerben. Az üzemet évenkénti 2,5 millió tonna meddőérc feldolgozására, körülbelül 1,6 tonna arany és 9 tonna ezüst kitermelésére tervezték. 10-12 éves, biztonságos körülmények között működtethető időtartammal számoltak, amelyet még tovább növelhettek bizonyos technikákkal. Arról viszont semmiféle adat nincs, hogy a beindítást követően milyen gyakran ellenőrizték a vállalatot.

A szennyezés

A gátszakadás a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó és az ennek következtében megemelkedett vízszint miatt következett be. A vízszintemelkedés meghaladta a gát emelkedését, melyet a meddőérc felhasználásával meghatározott idő alatt történő fokozatos magasításra terveztek. A gát az adott körülmények között nem megfelelően működött. Ezt azonban észre lehetett volna venni és ki lehetett volna védeni, de semmilyen terv nem készült az ilyen mértékű vízszintemelkedés helyes kezelésére.

http://www.youtube.com/watch?v=vFDsOo5VxlI

A teljesen zárt működés nem volt megvalósítható, főleg úgy nem, hogy az eljárás több ponton is nyitott volt. Mivel a tavakat általános kockázati tényezővel illették, így nem volt szükség speciális rendkívüli intézkedések kidolgozására, így sem a vállalat, sem a helyi hatóságok nem rendelkeztek vészhelyzet esetén alkalmazható forgatókönyvvel. A szennyezés tényét a kolozsvári illetőségű Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság közölte magyar illetékes szervekkel. A hivatalos értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar fél II. fokú vízvédelmi készültséget rendelt el és minden óvintézkedést megtettek a szennyezés fogadására. A szennyezés február 1-én délután lépte át a magyar határt. A januári baleset következtében a tározóból körülbelül 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó, mintegy 100 000 köbméter zagyos víz került a Lápos folyóba, majd a Szamoson át a Tiszába, onnan a Dunába, végül a Fekete-tengerbe. A márciusi borsabányai baleset után körülbelül 20 000 tonna zagy került a Tiszába mellékfolyóin át. A mérési adatok szerint a szennyezés helyétől távolodva, a cián-, és nehézfém-koncentráció gyorsan csökkent. A cián egészen a Duna-Tisza találkozásáig (Titel) fejtette ki hatását, sőt, a Duna-deltában is észlelték a szennyezést.

A méreg levonulása

A Szamost a szennyezés idején teljesen jég borította, kivéve Lónyánál és a torkolatnál, ami szintén csökkentette a szennyezés hatásait. A cianid-koncentráció 32,6 mg/l-ben tetőzött. Február 2-án délután már a torkolatvidéknél is ki lehetett mutatni a káros anyag jelenlétét. Itt már mutatkozott a Tisza hígító hatása, ezzel együtt a szennyezés időbeni elhúzódása is bekövetkezett. Ezeknek oka Tisza mellékfolyásai, a Bodrog és a Sajó, továbbá a Tiszalöknél betározott több mint, 10 millió köbméter víz, továbbá az erőmű turbináinak hatására a szabad cianid nagy része eliminálódott. Innentől a szennyezést csak a fémkomplexként jelen lévő cianid alkotta. További „segítséget” jelentett az is, hogy a második szennyezés után vonult le az utóbbi 100 év egyik legnagyobb árvize, amely még tovább hígította a vízben a toxikus anyagokat, kimosta az ártérre és szétterítette a folyórendszerben is és ezzel erősen lecsökkentette az emberi szervezetre gyakorolt mérgező hatását.

A szennyezés hatása

A szennyezés levonulásának idején 2 óránként vettek mintát a kijelölt helyeken, továbbá a levonulást követően még öt napig, naponta egyszer, amikor az összes cianid és az összes oldott réz, ólom, cink, kadmium valamint ezüst koncentrációját mérték. A hidrobiológiai vizsgálatok során a folyó mikroszkopikus élőlényeinek minőségi és mennyiségi analizálására került sor, vizsgálták a mikroszkopikus élőlényekre kifejtett hatást is. A cianiddal szennyezett folyószakaszokon a szennyezés megjelenésével egy időben a mikroszkopikus élővilág jelentős károsodást szenvedett el. Február 2-3-án a Szamoson a pusztulás 100%-os volt, vagyis a mikroszkopikus élőlények teljes állománya kipusztult. Az algák egyedszáma 30-50%-al csökkent, a planktonikus szervezeteknek egyes szakaszokon teljes állományuk kipusztult. A regenerálódás ezen élőlények esetében gyorsan megindult. A Tisza felső folyásán teljes, alsó és közép folyásán 30-60%-os volt a pusztulás. A halállomány pusztulása a szennyezés levonulása idején vagy közvetlenül utána mutatkozott és tömeges volt. A Szamoson lévő jég következtében az elpusztult halak csak a folyó alsóbb szakaszain kerültek felszínre, vagy az üledékrétegbe süllyedtek és jégolvadás után tűntek fel. A magyar hatóságok 1240 tonna hal pusztulásáról számoltak be; a tetemek között a Tiszában élő minden halfaj fellelhető volt. A szennyezés madarakra és emlősökre kifejtett hatása korlátozott volt, mert egyes állatfajok megérzik a cián jelenlétét, továbbá jelentős volt a jéggel borított vízfelület, megnehezítve ezzel a halászatot. A hosszútávú hatások azonban jelentősek lehetnek a madarak tekintetében a halállomány pusztulása következtében. Az üledékes szennyezésnek kisebb volt az ökorendszerre kifejtett hatása, mint a felszíni víznek. A folyó alsóbb szakaszain az üledékben fellelhető toxikus anyagok egy része már a régóta folyó csatornázási és mezőgazdasági tevékenység következménye. Az ivóvízben nem lelhetőek fel olyan anyagok Magyarországon a szennyezés következtében, melyek káros hatással lennének az emberi szervezetre. A szolnoki vízkezelő üzemet a szennyezés levonulásának idejére leállították – bár ez nem volt indokolt. A folyó mentén lévő magánkutakat viszont nem vizsgálták.

A Tisza élni akar

A baleset hosszú távú hatásai még nem teljesen ismertek, de valószínűleg nem a ciánnal lesznek kapcsolatosak, hanem inkább a Tisza ökoszisztémájába bekerült, a hordalékban és a földekben lerakódott nehézfémekkel. Az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus jelzője a tiszavirág túlélése volt. Forrás: TERRA Alapítvány a Környezetvédelemért és az OktatásértA Tisza élni akar – film a Tiszáról és a szennyeződésről:http://www.youtube.com/watch?v=3L5h0VBhg8w