’48-ról, rendületlenül + FOTÓK

Szerdától láthatja a nagyközönség az egykori Aradi Ereklyemúzeum páratlan gyűjteményének egy részét a Móra Ferenc Múzeumban – ennek előszobájaként látogatható január vége óta a Hazádnak rendületlenül kiállítás, mely a múzeum 1848/49-es anyagából válogat, és interaktív módon lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők egy-egy fotó erejéig honvédeknek érezhessék magukat.

Kezdjük a nagyokkal: a ’48-as szegedi események jeles szereplője,

Osztróvszky József

politikus, a nemzetőrség tisztje

Kátay Lajos

képén látható. Mellette

Korda János

, aki a szegedi nemzetőrség parancsnoka volt, egyébként

Vedres István

veje, ugyanakkor nem szegedi születésű. Gyors karrierjét vélhetően szerencsés házasságának is köszönhette. 1839-ben nemességet kapott, érdekesség, hogy ’48-ban már lázad a nemességet adományozó hatalom ellen – mutatta be portálunknak a tárlatot

Magyar András

, a képzőművészeti osztály gyűjteménykezelője. Később mindketten fogságba estek.

A farkas nemzetiszín fogai

Tóth-Molnár Ferenc

akvarelljei következnek a sorban, melyeken a szegedi polgárőrök, nemzetőrök és honvédek elevenednek meg. Tóth-Molnár

Kacziány Ödön

tanítványa volt, és Szeged város segítségével kijutott Münchenbe

Hollóssy Simon

iskolájába, de Nagybányán is festett, végül Berlinben telepedett le, ahol karikatúrákat és reklámgrafikákat is készített. A falakról a tárlóba téved szemünk: zászlódarabok, köztük a trikolór, melyet inkább a polgári életben használták, hadi zászlókra jellemzőbb volt a farkasfogazatú minta. Ilyet láthatunk a honvédvadász-zászlóalj lobogójának megmaradt sarkán is: fehér alapon piros-zöld fogak. A zászló mint nemzeti jelkép használata ’48-ban erősödött meg igazán, a szabadságharc leverése után tiltott volt, egészen a kiegyezés utáni évekig. A sarokban eredeti szegedi polgárőr egyenruha és huszárcsákó. Magyar András elmondta, Szeged nagyon gyorsan reagált a pesti eseményekre, hamar felállt a nemzetőrség, a helyi városrészek ugyanis jól működő polgárőrséggel rendelkeztek.

Rendületlenül

Egy ismeretlen festő a világosi fegyverletételt örökítette meg, általános feldolgozásban, a festmény alatt egy másik kép, a szőregi csatát megelőző jelenetet ábrázol. 1849. augusztus 3-án

Haynau

bevonul Szegedre. A képen a Tiszán való átkelést látjuk, nagyon szerény csatározások zajlottak csak itt, könnyen átadták a várat. Megcsodálhatunk egy tablót is, amely 1878-ban, a szegedi nagyárvíz előtt készült, a szegedi illetőségű III. Honvédzászlóalj megalakulásának harmincadik évfordulójára. Érdemes őket összevetni

Plohn József

fényképésznek az 1848-as veteránokról 1904-ben készített fotóival, melyeket a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumtól kölcsönzött a múzeum: 10 nagyméretű kép mellett digitálisan mind a 154-et megtekinthetik az érdeklődők. Széles volt a szabadságharc bázisa: a jól szituált polgártól a béresig láthatunk egykori honvédeket, vannak még olyanok, akik ekkor is a honvéd atillát viselték. Nézzük meg az arcokat! – hívta fel a figyelmet Magyar András. Közel hatvan év után is még mindig fantasztikus tartásról tanúskodnak, közülük sokan egy kaszával szálltak szembe a korszerű fegyverekkel ellátott császári erőkkel. „Én ezeken az embereken látom a rendületlenséget” – magyarázta Magyar András a kiállítás címét.

Puska, ágyú, sátor

A kiállítás másik oldala abszolút a látogató terepe. Felölthető korabeli egyenruhák, kézbe vehető fegyvermásolatok, kipróbálható sátor. A mai katonai viseletben a terepszínek dominálnak, a honvédseregek viszont igen változatos színben pompáztak. A Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület videóján nyomon követhetjük a táborba vonulást, a táborépítést, a gyakorlatozást és a golyóöntést; kétszemélyes legénységi sátrukban leheveredhetünk egy szalmazsákra. A falon látható hadi viseletek közt Magyar András egyre külön felhívta a figyelmet: szürke egyenruha zöld paszományzsinórral és tollaskalappal. Ők a zászlónál már említett honvédvadász-zászlóalj. Huzagolt fegyverrel voltak ellátva, amely inkább alkalmas volt céllövészetre, mint a sima csövű muskéták és karabélyok. A huzaggal csökkent a röppálya, a kalibert is tudták csökkenteni a korábbi 17-18 mm-es ólomgolyót 13 mm-ig, így nőtt a lőtávolság. A szabadságharc idejében terjednek el az Augustin-féle gyutacsos perkussziós fegyverek. Ezek begyújtása kémiai módszerrel történik, egy kicsi rézhenger durranóhigannyal (higany-fulminát). Korábban a puskák kováslakatúak voltak, melyek mechanikai gyújtással működtek: egy acélserpenyőre rácsapott kova szikrája gyújtotta be a lőport. A falakon megtaláljuk a szőregi csata térképét, hadműveleti vázlatokat. A terem közepén

Bolgár József

tüzér-hagyományőrzőtől egy háromfontos ágyút kapott kölcsön a múzeum. Bizony 14-15 éves tüzérek is előfordultak a csatatéren, a budapesti, később Nagyváradra áttelepített fegyvergyárban pedig 10-12 éves gyerekek készítették a töltényeket, különösen a szabadságharc utolsó szakaszában, amikor már mindenki talpon volt a hazáért.