A dorozsmai Farkas Dezső Szavalóverseny díjazottjai
Először 1994-ben rendezték meg a dorozsmai fiókkönyvtárban a két helyi oktatási intézmény, a Jerney János és az Orczy István Általános Iskolák diákjainak szavalóversenyét. A település oktatási és művelődési intézményeiben dolgozók 1999-ben engedélyt kértek Farkas Dezsőné Irénkétől, hogy a szavalóverseny felvehesse férje, Farkas Dezső, néhai dorozsmai kántortanító, költő nevét.
Azóta hagyományőrző szándékkal minden tanévben megrendezik a Farkas Dezső Szavalóversenyt, kivéve 2005-öt, mikor a művelődési ház és a fiókkönyvtár felújítása zajlott. A verseny kiírása értelmében kizárólag magyar költő versével – korszak megkötése nélkül – indulhatnak a diákok.
Kosik Dénestől, Dorozsma fideszes önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, Farkas Dezső jelentős alakja volt a település irodalmi és kulturális életének, nem véletlen tehát, hogy a két iskola közötti szavalóversenyt éppen róla nevezték el. A képviselő bízik abban, miként az idén, úgy a következő években is megrendezik majd e nemes szándékkal életre hívott irodalmi vetélkedőt, melyen a tehetséges helyi általános iskolások mutatják meg tudásukat a közönségnek. A maga részéről minden támogatást és segítséget megad majd ehhez.
Farkas Lászlóné, a helyi fiókkönyvtár vezetője tájékoztatott a kedden és szerdán megtartott XII. Farkas Dezső Szavalóverseny eredményeiről. Az 1-2. osztályos korcsoportban: I. helyezett: Hegedűs Gitta, Jerney János Általános Iskola, II.: Topor Nikol, Jerney János Általános Iskola, III. : Turzó Tekla, Jerney János Általános Iskola. Különdíjat kapott: Boronkai Csilla, Balogh Noémi, Zsiga Gréta, mindannyian az Orczy István Általános Iskola tanulói.
A 3-4. osztályos korcsoport eredményei: I. helyezett: Szkenderovics Ádám, Jerney János Általános Iskola, II.: Csebella Zsófia, Orczy István Általános Iskola, III.: Hajas Réka, Jerney János Általános Iskola. A Farkas Dezsőné által alapított alsó tagozatosoknak járó vándorserleget, illetve kis kupát az idén Gyömbér Brigitta, a Jerney János Általános Iskola tanulója kapta.
A 5-6. osztályos korcsoportban a következő eredmény született: I. helyezett: Kószó Kata, Orczy István Általános Iskola, II.: Kasza Dóra, Orczy István Általános Iskola, III.: Oroszi Levente, Jerney János Általános Iskola.
A 7-8. osztályos korcsoport legjobbjai: I. helyezett: Szabó Péter, Jerney János Általános Iskola, II.: Kiss Nikolett, Orczy István Általános Iskola, III.: Makra Zsolt, Orczy István Általános Iskola. A Farkas Dezsőné által alapított felső tagozatosoknak járó vándorserleget, illetve kis kupát az idén Zsiga Kata, az Orczy István Általános Iskola tanulója érdemelte ki. A zsűri tagjai között volt Farkas Dezső özvegye, Irénke néni is.
no images were found