Nyolcmilliárdos hitel a fagykárt szenvedett termelőknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel kamat- és költségtámogatásos, hosszú lejáratú hitel segíti a tavaly fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelőket – jelentette be Jakab István fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.

A több mint 13,1 milliárd forintos káresemény enyhítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) háromlépcsős intézkedéscsomagot készített: az első lépcső egy 1,27 milliárd forintos támogatás volt, amelyet a 70-100 százalékban kárt szenvedett gazdálkodók tavaly szeptember végéig már megkaptak.
A második pillér a 8 milliárd forintos forrással induló, három év türelmi időt, azaz tőketörlesztési moratóriumot biztosító, 100 százalékban kamat- és költségtámogatásos hitelkonstrukció, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. folyósít – közölte Jakab István. A MAGOSZ elnöke elmondta, a teljes forráskeret támogatástartalma 4,7 milliárd forint; a gazdálkodók a MFB Fagykár 2011. Forgóeszköz Hitelprogramban minimum 500 ezer, maximum 10 millió forint kamat- és költségmentes hitelt igényelhetnek, a kölcsön futamideje pedig legfeljebb 20 év lehet.

A fagykár forgóeszköz hitelt az a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozás és természetes személy (mezőgazdasági őstermelő, családi gazdálkodó, egyéni vállalkozó) veheti fel, akinek ültetvényeiben kárt okoztak a 2011. tavaszi fagyok, és ezt a jogszabályokban foglaltak szerint igazolja. A hitel összegét a károsodás mértékével arányosan állapítják meg.
Amit a kormány a gazdák kárenyhítése érdekében, a jelenlegi helyzetben megtehetett, azt megtette – mondta el a tájékoztatón Tilki Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. Fehérgyarmat polgármesteri tisztségét is betöltő politikus megjegyezte: nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a támogatás szétosztásánál ne legyenek visszaélések.

Default thumbnail
Előző sztori

Labdarúgás: íme a Szeged 2011 tavaszi bajnoki menetrendje!

Default thumbnail
Következő sztori

Kosárlabda: gyakorlatilag nyolc között a Paks

Legutóbbi hasonló cikkek