Írjon nekünk

Kultúra

Minikoncert-sorozat az Újvidéki Színház születésnapján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Rendhagyó zenés műsorral mutatkozik be pénteken este az Újvidéki Színház társulata: születésnapi minikoncert-sorozattal várja a nézőket abból az alkalomból, hogy a teátrum most ünnepli fennállásának 38. évfordulóját.

Gyarmati Kata, a színház dramaturgja az újvidéki Magyar Szó című lapnak elmondta, hogy az ünnepi műsorban a színház társulatának tagjain kívül fellépnek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Kosztolányi Dezső Színház színészei, valamint a színművészeti akadémia harmadéves hallgatói.

“Mindnyájan külön-külön produkcióval készülnek, de közös zenélés is lesz a másfél órás minikoncert-sorozat keretein belül” – hangsúlyozta Gyarmati Kata, aki azt is elárulta, hogy az évad kezdete óta a társulat színészei nagyon komoly énekórákon csiszolták tovább tudásukat. Az ünnepi est keretében megnyitnak egy emlékszobát, ahol a színház nagyjairól készült fotók, a sikeres előadásokról készült felvételek tekinthetők meg – olvasható a lap csütörtöki számában.

Az újvidéki Magyar Szó arról is beszámolt, hogy csütörtök este hat órától Thália a kocsmában címmel színházi tárgyú versek hangzanak el a Művészklub színművészeinek előadásában, este héttől pedig januárban utoljára lesz látható a nagy sikerű Portugál című előadás. Ez egyúttal a darab jubileumi, 50. előadása lesz, amelyen megjelenik a szerző, Egressy Zoltán is.

Hírzóna

Megelevenedtek a nyolcvanas évek az Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Moncsicsitől a karácsonyi banánig.

Tovább olvasom

Kultúra

Megörökíteni az elmúló pillanatot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kortárs magyar fotográfusok táncművészeti képeiből, Táncképek címmel nyílik kiállítás pénteken REÖK-ben. A több mint 70 képből álló tárlat egészen január 19-ig lesz látható a palota második emeletén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Esélyegyenlőségi karácsonyt tartanak Mórahalmon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 16-án, hétfőn.

Tovább olvasom

Aktuál