Kosárlabda: Nyilas István újra a Szedeákban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyilas István augusztus közepén elkezdte a felkészülést a Naturtex-SZTE-Szedeák együttesével, ám a csapatkapitány nem sokkal később úgy döntött, családi okok miatt szünetelteti a játékot.

A 35 éves bedobó azóta többször is felbukkant a Szedeák edzésein, szombaton pedig a Debrecen elleni hazai bajnokin már újra mezbe öltözve láthatják a szurkolók – olvasható a Szedeák honlapján.

“A csapatot sújtó sérülés- és betegséghullám miatt került szóba, hogy újra csatasorba állok. Márpedig ha az embert a nevelőklubja hívja, arra egész egyszerűen nem lehet nemet mondani” – jelentette ki Nyilas István. “Az edzésekkel az elmúlt időszakban sem álltam le, hetente többször is ott voltam a csapat tréningjein, az összeszokottsággal tehát úgy gondolom, nem lesz probléma. Csodára azért senki ne számítson tőlem, de minden erőmmel azon leszek, hogy maximálisan elvégezzem azokat a feladatokat, amelyeket Fodor Péter rám bíz majd.”

“Ősszel nyitva hagytuk ‘Nyíl’ visszatérésének lehetőségét, és úgy alakultak a dolgok, hogy a kérdés most aktuálissá vált. Biztos vagyok abban, hogy a játékintelligenciáját és a rutinját hasznosítani tudjuk, örülök, hogy újra közöttünk van” – mondta Fodor Péter vezetőedző.

A Szedeákra szombaton 18.30-tól az újszegedi sportcsarnokban a Debrecen elleni bajnoki vár. Nyilas István az előző szezonban éppen a hajdúságiak ellen játszotta az egyik legjobb mérkőzését: 2011. február 28-án 5/5-ös mezőnymutatóval, 7/7-es büntetőzéssel, 21 ponttal, 4 lepattanóval és 2 blokkolt dobással vette ki a részét a 101-97-es, hosszabbításban kivívott sikerből.

A Debrecen elleni meccset természetesen online közvetítjük majd.

Default thumbnail
Előző sztori

Tovább erősödött a forint

Default thumbnail
Következő sztori

Már nevezhetnek az alkotók az Országos Diákfilmszemlére

Legutóbbi hasonló cikkek