Írjon nekünk

Közélet

KDNP: a szocialisták hívják vissza Göncz Kingát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Göncz Kinga szocialista EP-képviselő visszahívását követeli, a kisebbik kormánypárt szerint ugyanis a volt külügyminiszter méltatlanná vált a magyar választók képviseletére.

A KDNP hétfői közleményében azt írta, hogy a szocialista politikus “hazaáruló kijelentésével” méltatlanná vált Magyarország képviseletére. Az állásfoglalásban a követelés alátámasztásául idézik Göncz Kingának azt az egyik internetes hírportálon megjelent nyilatkozatát, miszerint “iszonyú rossz” országunk polgáraként jelen lennie Brüsszelben, “szeretne végre egy nagyon unalmas országot képviselni az EP-ben, amilyen például Luxemburg.”

A kormánypárt felháborítónak tartja, hogy egy ország európai képviselője, saját hazájával kapcsolatban ilyen szégyenletes kijelentést tesz. Nem gondoljuk, hogy – az általa egyébiránt unalmasnak vélt – Luxemburgnak szüksége lenne egy ilyen minősíthetetlen magatartást tanúsító, hazáját becsmérlő politikusra – fogalmaztak. A KDNP felszólítja a Magyar Szocialista Pártot, hogy “haladéktalanul hívja vissza Göncz Kingát, aki – mint nyilatkozta – egyébként is iszonyúan rosszul érzi magát Brüsszelben.”

Hozzátették, ahogyan az utóbbi egy hét Európában megmutatta, Magyarország sikeres és izgalmas ország, amelynek képviselete minden hazaszerető magyart büszkeséggel töltene el. “Se a magyar, se a luxemburgi, se más országok állampolgárait ne sértse meg Göncz Kinga rosszulléte, és javasoljuk, hogy ne a magyar adófizetők pénzéből rombolja egészségét” – zárul az állásfoglalás.

Kommentek

Hírzóna

Meghosszabbíthatják a banki adategyeztetés határidejét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat is tárgyalja.

Tovább olvasom

Hírzóna

Válságstáb alakult Makón a viharkárok enyhítésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közleményben tájékoztatják a lakosságot a teendőkről.

Tovább olvasom

Közélet

Nem használják a leghatásosabb tisztítási eljárást a szegedi tömegközlekedésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pedig a baktériumok, vírusok számát 90 százalékkal lehetne visszaszorítani.

Tovább olvasom

Aktuál