Közélet

Gyógyszerfelírás – meddig ér a medicina?

Gyógyszerfelírás – meddig ér a medicina?

2012. január 11., szerda
Gyógyszerfelírás – meddig ér a medicina?

Még az orvosok és gyógyszerészek számára sem világos teljesen, mi minden változik március elsejétől a gyógyszerek felírásában és kiadásában. Alapesetben egy vényen legfeljebb 30 napra elegendő mennyiség írható fel, ám a pácienseknek mégsem kell gyakrabban járniuk orvoshoz.

„A gyógyszerrendelésre és kiváltásra vonatkozó szabályozásváltozások mind a betegek biztonságát javító, a kedvezőbb árú gyógyszerek használatát biztosító, valamint a takarékosságot elősegítő rendszer kiépítését célozzák” – olvasható a szaktárca közleményében. A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság azt írja, a gyógyszerek rendelését és kiadását, valamint a kiadottak után elszámolható társadalombiztosítási összeget két miniszteri rendelet szabályozza. A vények elszámolásának szabályai nem változtak, a gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok viszont három ponton módosultak. Alapesetben egy vényen, egyszeri kiváltásra – ugyanúgy, mint eddig – legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel az orvos. Megfelelő indokkal ettől korábban is el lehetett térni, s ezután is lesz rá mód. Azonban ha egyhavi adagnál nagyobb mennyiségű gyógyszert rendel a krónikus állapotú betegnek, akkor a háromhavi adagot három külön vényen írhatja fel az orvos, s csak az általa kijelölt időpontban, havonta válthatók ki a gyógyszerek, amitől egy héttel el lehet térni. „A változás azért szükséges, hogy ha a három hónapos időközben a beteg terápiás átállítására van szükség (például mellékhatás miatt), akkor sem neki, sem a társadalombiztosításnak nem jelent pazarlást a feleslegessé vált, már kiváltott gyógyszer” – áll a közleményben.

A szakma nem mindenben látja indokoltnak a változtatásokat

„Nem egyértelműen életszerű a szabályozás” – nyilatkozta portálunknak

Péter Szilveszter

. A szegedi gyógyszerész emlékeztetett, a háziorvosi hálózat elöregedett és kellőképpen leterhelt, több vény megírása pedig az adminisztrációt mindenképpen növeli. Hozzátette, a törvényalkotók országos szinten vizsgálják az adatokat, ám azok mást mutathatnak, mint helyben. „A betegek azt nézik, melyik receptet váltsák ki. Azokat a készítményeket sem szedik, amit muszáj volna. Idejönnek öt recepttel, megkérdezik, melyik mire való, s csak hármat váltanak ki” – ismertette tapasztalatait a szakember.

Sikovanyecz János

szülész-nőgyógyász szakorvos úgy látja, több kormány próbált már úgy spórolni, hogy korlátozni, csorbítani akarta az orvosok gyógyszerfelírási jogait. „Mindannyiszor bebizonyosodott, hogy nem rajtunk keresztül folyik ki a pénz a rendszerből” – hangsúlyozta. Szerinte a 30 napos kiszereléseken többet fog bukni a lakosság és az OEP is, mintha néha bevállalnák azt, hogy a háromhavi adagról kiderül, hogy nem tudja tolerálni a beteg. „A gyógyszerfelírások zöme megfelelő, sok múlik a jó diagnosztikán, de mindig benne volt a pakliban, hogy egy-egy készítmény alkalmazása során mellékhatások lépnek fel és gyógyszert kell cserélni” – mondta el Sikovanyecz.

Több havi gyógyszeradag is felírható és ki is váltható egyszerre

„Arról van szó, hogy a 90 napra érvényes gyógyszereket a betegek márciustól nem tudják egyszerre kiváltani, amikor kijönnek az orvostól, és elmennek a patikába. A három vényt korábban ki tudták váltani egyszerre, ez most fel van osztva szegmensekre, csak 30 napos turnusokban tudják kiváltani” – mondta el portálunknak

Horváth-Sziklai Attila

. A jogszabály lehetővé teszi, hogy ettől 7 nappal hamarabb is kiváltható legyen a következő 30 napra szükséges gyógyszer. Az Országos Gyógyszerészi Kamara ügyviteli vezetője leszögezte, amennyiben az orvos ráírja a háromhavi gyógyszeradagot tartalmazó vényre, hogy meddig van ellátva a beteg, azt a jövőben is kiadják a patikában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy háromhavi adag fogamzásgátló felírható, akárcsak eddig, s a páciens ki is tudja váltani egyben, mindössze az orvosnak rá kell írnia a receptre, hogy meddig van ellátva. Ahogy az államtitkárság közleménye is tartalmazza, 50 darabos kiszerelésű tabletta is felírható és kiváltható napi 1x1 adagolású gyógyszerből, ám ehhez az kell, hogy az orvos jelölje az alapesettől való eltérést. Ha ezt nem teszi meg, és van 20 szemes kiszerelésű is az adott gyógyszerből, a gyógyszerésznek azt kell kiadnia. Nincs változás abban a „kivételes betegellátási érdek” esetén fennálló lehetőségben sem, hogy az orvos egy vényen akár 12 hónapra elegendő gyógyszermennyiséget rendeljen. Fontos tudni, hogy a rendelkezés a gyógyszerek támogatásától függetlenül érvényes. Az államtitkárság közleménye hangsúlyozza azt is, hogy a gyógyszerrendelés és kiváltás szabályozásának változásai „a betegek gyógyszerköltségeinek csökkentését és a betegbiztonság javítását célozzák”. Ezzel kapcsolatban Sikovanyecz János megjegyezte, míg a kilencvenes években jellemző volt, hogy a családoknak olyan házi patikájuk volt otthon, amivel egy kisebb ambulanciát is lehetett volna akár üzemeltetni, ez ma már nem jellemző. Annak idején lényegesen olcsóbbak voltak a gyógyszerek, és több támogatás is volt rajtuk. A szülész-nőgyógyász szakorvos logikusnak tartja, hogy legyenek ilyen kis házi patikák az otthonokban, de szerinte ilyenek ma már nincsenek. Péter Szilveszter felhívta a figyelmet arra a szaksajtóban is megjelent adatra, hogy Magyarországon az egy főre jutó gyógyszerkiadás kevesebb, mint amennyinek lennie kellene az egészségi állapot szerint. Ezt nemzetközi adatok is bizonyítják, vagyis jobban kellene törődniük az embereknek az egészségükkel, s több betegséget kellene időben kiszűrni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.