Közélet

Dux László visszatér az SZTE-re

Dux László visszatér az SZTE-re

2012. január 5., csütörtök
Dux László visszatér az SZTE-re

"Kemény katonai szolgálat" ért véget

A posztjáról leköszönt felsőoktatási helyettes államtitkár számára az új felsőoktatási törvény elfogadásával véget ért az általa vállalt feladat; Dux László az MTI-nek csütörtök este nyilatkozva úgy fogalmazott, az elmúlt mintegy két év "kemény katonai szolgálatnak" számított.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy lemondott posztjáról

Dux László

. Az államtitkárság az MTI érdeklődésére a lemondás okáról azt a tájékoztatást adta:

Hoffmann Rózsa

oktatási államtitkár eredetileg is abban állapodott meg Dux Lászlóval, hogy a helyettes államtitkár az új felsőoktatási törvény megalkotásáig vállalja a feladatot, azután pedig visszatér az egyetemi katedrára. Azt egyelőre nem lehet tudni, ki követi őt a poszton - közölték. Dux László önmaga számára komoly fizikai igénybevételként jellemezte az eltelt időszakot. Mint elmondta, kapcsolatban marad a minisztériummal, az államtitkársággal, ezután is segíti a munkájukat, az utódáét is. Közlése szerint a lemondásáról szóló levelét tavaly december 27-én írta meg, a felmentési idő 45 nap, így várhatóan február első felében távozik a tárcától. Dux László elmondta, orvos-biokémikusként a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára tér vissza, ahol a biokémiai intézet professzora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.