Közélet

Délszláv szakemberek ismerkedtek a szegedi kormányablakkal + FOTÓK

Délszláv szakemberek ismerkedtek a szegedi kormányablakkal + FOTÓK

2012. január 25., szerda
Délszláv szakemberek ismerkedtek a szegedi kormányablakkal + FOTÓK

Szerb, bosnyák, valamint magyar foglalkoztatási szakemberek részvételével három napig Szegeden tanácskoztak a Nyugat-Balkáni Szakértői Akadémia keretében együttműködő partnerek. A program célja a határ menti régiókban meglévő jelentős üzleti és munkaerő-piaci lehetőségek összehangolása.

A határ menti régiók munkaerő-piaci és üzleti fejlesztése, munkájának összehangolása érdekében háromnapos konzultáción vettek részt magyar, szerb és bosnyák szakemberek a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában. A január 23-25-e között zajló program célja a munkaügyi szervezetek között az állami munkaerő-közvetítő hálózat működtetésével, a foglalkoztatást érintő európai uniós támogatásokkal és az Európai Szociális Alap felhasználásával kapcsolatos tapasztalatok megosztása. A konzultáció zárónapján, szerda délelőtt a delegáció a szegedi kormányablakot is meglátogatta, hogy az ügyfélszolgálat működéséről, valamint az eddigi tapasztalatairól tájékozódjanak. "Nagyszerűen példázza a kormányablak működésének sikerét, hogy az ügyfélfogadás még ilyen illusztris vendégek esetében sem áll le" - mondta

Polner Eörs

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója, kiemelve: az elmúlt három nap elérte célját, tanulságait levonva mindenki hasznos tapasztalatokkal gyarapodhatott. A vendégek szerdán a közigazgatási átalakításokról tájékozódhattak, amelyek az elnök szerint történelmi jelentőségű változásokat hoztak. "

Szent István

óta a magyar közigazgatásban nem volt ilyen mértékű átalakításra példa" - emelte ki a vendégeknek. Szerbiából és Boszniából 4-4 fő, a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból 3-an, Bács-Kiskun megyéből 4-en, a házigazda Csongrád megye foglalkoztatási szakemberei közül pedig 5-en vettek részt az akadémia programjában.

"A Szakértői Akadémia egy korábban bevált gyakorlat arra, hogy a munkaügyi szervezet a határon túli kapcsolatait erősítse" - tájékoztatott Zámbó Anita, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója. A Szakértői Akadémia során a témákat is közösen választják ki a felek, így mindenki számára hasznos és érdekes témák kerülnek terítékre. "A mostani ülés elsősorban a munkaügyi szervezet európai uniós csatlakozását követő modernizációjáról, a szervek infrastrukturális és infokommunikációs fejlesztéséről, valamint az informatikai újítások és megoldások szólt. Ennek során a kormányablakot, mint Magyarországon a legfejlettebb elektronikus ügyintézés helyszínét is bemutattuk, hiszen a műszaki igazgatási szervünk számára is ez a közeljövő" - tette hozzá az igazgató. Zámbó Anita kiemelte továbbá, hogy a konzultációból a magyar fél is sokat tanulhatott. "Többek között Szerbia útlevél-intézési gyakorlata is figyelemre méltó, amelyben aláírás helyett ujjlenyomattal hitelesítheti az igénylő okmányát" - húzta alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.