Közélet

Az egyetemmel keresi a közös hangot a Széchenyi Programiroda + VIDEÓ

Az egyetemmel keresi a közös hangot a Széchenyi Programiroda + VIDEÓ

2012. január 17., kedd
Az egyetemmel keresi a közös hangot a Széchenyi Programiroda + VIDEÓ

Népszerű a Csongrád megyében két helyen is működő Széchenyi Programiroda. Bakos Tamás megyei irodavezető portálunknak elmondta, a Szegedi Tudományegyetemmel is szorosabbra fűzik kapcsolatukat.

Hazánk mind a hét régiójában nyitottak Széchenyi Programirodát, Csongrád megyében kettőt is. Szegeden a

megyeházán,

illetve

Hódmezővásárhelyen

várják az állami, a civil és a vállalkozói szektor tagjait.

Bakos Tamás

megyei irodavezető portálunknak elmondta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal a céllal hozta létre ezt a Széchenyi Iroda Nonprofit Kft.-t és a hozzá kapcsolódó hálózatot, hogy az előbb említett három szektor minél eredményesebben tudjon az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) keretében meghirdetett pályázati forrásokra jelentkezni. „A tavalyi évben mintegy 850 ügyféllel vettük fel a kapcsolatot, 1650 ügyféltalálkozót bonyolítottunk le és mintegy 206 darab, mára már támogatási szerződéssel rendelkező pályázat kapcsán nyújtottunk segítséget” – tájékoztatott Bakos Tamás. Mint megtudtuk, a tavalyi pályázatok beadási határidejét meghosszabbították a nagy érdeklődés miatt, így még most is érdemes felkeresni őket. A Széchenyi Programirodák alapvető célja, hogy támogassa az ügyfeleket, a szaktanácsadók a fejlesztési cél megfogalmazásától fogva segítséget nyújtanak a pályázat beadásában, a kifizetési kérelmek ellenőrzésében, sőt a hároméves monitoring tevékenységben is. Igény esetén a telephelyekre is kimennek a szaktanácsadók, még az iroda nyitvatartási idején kívül is. Most év elején is több kiírás várható. Bakos Tamás arról tájékoztatott, hogy a Társadalmi Megújítás Operatív Program keretében például családbarát munkahelyek ösztönzése az egyik cél. Ennek keretében a gyesről vagy gyedről visszatérő kismamák távfoglalkoztatását, illetve a munkahelyi körülmények családbaráttá tételét támogatják. Új együttműködésről is beszámolt a SZEGEDma.hu-nak a vállalkozás-és gazdaságfejlesztési tanácsadó. A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karával fognak szorosabb kapcsolatot kialakítani, céljuk, hogy az aktuális kiírásokat a megyén belül minden szakmabeli megismerje.

Tekintse meg a Telin TV Bakos Tamással készített interjúját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.