Kultúra

A szegedi ferences rendház – 2. rész + FOTÓK

A szegedi ferences rendház – 2. rész + FOTÓK

2012. január 24., kedd
A szegedi ferences rendház – 2. rész + FOTÓK

„Testvéreket adott mellém az Úr”

Szeged történelmétől elválaszthatatlanok a szegedi ferencesek, a Mátyás téri Havas Boldogasszony templom és a mellette lévő rendház. Építésének és működésének történetét számos legenda, történet övezi, melyekben felbukkan Mátyás király, Dózsa György levágott feje vagy éppen a hírös szögedi paprika.

Városunk legősibb, még fennmaradt építészeti emléke, a benne élő ferences testvérek története évszázadokat ível át. Sorozatunkban a hamarosan megújuló alsóvárosi rendház és a templom építését, az országra és Szegedre gyakorolt jelentős kulturális, társadalmi hatásait mutatjuk be.

„A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet. És mint zarándokok és jövevények, akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak e világon az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnát gyűjteni, és nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön” (2Reg 6,1-2) Assisi Szent Ferenc

A szegedi ferences templom és rendház építésének és legendáriumának kialakulását egyrészről a történelmi homályban, az évszázadok messzeségében kell keresnünk. A másfélszáz esztendős török megszállást követően a szögedi népek „nagyotmondása” már tizenhét templomról szólt. A zűrzavaros török kort követően a gazdátlan földek újraosztását számtalan hiteles tanúval próbálták az újsütetű nemesek igazolni, melyhez akkoriban igen könnyen partnerre leltek a közemberek körében. Persze maga Szeged is így akarta fényét ragyogóbbá tenni. „Szeged városa oly híres és nagy város volt, hogy Dorozsmát és Szent Mihályt is magában foglalta, s tizenhét szép nagy roppant templomok voltak a városban” – olvasható a korabeli krónikákban. A szegedieknek kétség kívül hízelgett ez a mese a sok nagy templomról és a város óriási terjedelméről. Ma már biztosan tudjuk, a város területén soha nem volt négy-ötnél több templom egyszerre.

Mariánusok a Palánkban

Reizner János, a századelő legnagyobb lokálpatriótája monográfiájában úgy véli, a ferencrendi barátoknak már 1301-ben volt kolostoruk és templomuk Alsóvároson. A későbbi kutatásokból azonban tudható, hogy csak 1316-ban keletkezhetett a mariánusok első kolostora, de nem ott, hanem a Palánknak nevezett városrészben, valószínűleg a Demeter templom közelében. A valamikori Templom tér – jelenleg egy részén a Dóm teret találjuk – délnyugati sarkán volt ugyanis a körülkerített Palánknak az a kapuja, melyen keresztül Alsóváros felé közlekedtek. Ezt a kaput még egy 1751-ben készült térkép is Kloster-türl-nek, azaz Kolostor-ajtócskának nevezi. A kapuelnevezés nem lehetett XVIII. századi eredetű – mert akkor ott már nem létezett kolostor –, és joggal lehet feltételezni, hogy a mariánusok közeli rendházáról kaphatta a nevét, ami a mostani püspöki palota és a Kémiai Intézet helyén állhatott. A mariánusok kolostora 1526-ban pusztult el, amikor a szegediek idemenekültek a Pest felől visszavonuló törökök elől. Itt próbálták életüket és vagyonukat megmenteni, de a török a kolostort elfoglalta, az életben maradt lakosokat foglyul ejtette, és a kolostor a várossal, azaz a Palánkkal együtt felégette.

„Új” ferencesek érkezése Szegedre

A ferencesek obszerváns ága – a rend szabályait szigorúan megtartók –, a salvatoriánusok vagy ahogyan a nép nevezte, a cseribarátok, már régóta le akartak telepedni Szegeden. A fatalpú sarut viselő ferenceseket vörhenyes, cserfakéreg színű csuhájuk alapján nevezhette így a nép, de újabb magyarázat szerint a Temesvár melletti Cseri községben 1366 és 1478 között működött kolostoruk, amiről a nevüket kapták. 1444-ben Cesarini Julián pápai legátus a bogumil és huszita eretnekség elleni küzdelem végett nekik ítélte a palánki rendházat és templomot, amit azonban a mariánusok nem adtak át. A folytonos perlekedésnek az lett a vége, hogy a salvatoriánusok az alsóvárosi romos Szent Péter templomot kérték, s kapták meg a szegedi néptől, a mariánusok pedig a közben helyreállított kolostorukat 1542-ben elhagyták és végleg elvonultak a városból. Saját templomuk nem lévén az elhagyott palánki épületet még sokáig használták a salvatoriánusok, még az 1458. és az 1465. évi országgyűléseket is itt tartotta Mátyás király.

A Szent Péter templom átépítése

Az alsóvárosi rész kialakulásának fontos dokumentuma egy 1359-ben keletkezett oklevél, amelyben Balaki Benedek özvegyétől, Ilona asszonytól Szeged alsó részének polgárai – nem a későbbi Alsóváros, hanem a suburbium, Alszeged polgárai – földet vásároltak, amely nem lehetett máshol, mint a Ballagi-tó környékén, és amelyet később házhelyként értékesítettek. E városrészben, az akkori város szélén építették fel a Szent Péter ispotály és templomát. A salvatoriánusok számára könnyű szívvel átadott templom 1444-ben már egy ideje erősen romos állapotban volt. A nép örült, hogy a barátok nekifogtak az átépítésének, és azért is, mert ismét lelki élettel telhetett meg a hely. A Havi Boldogasszonynak szentelt ferences templom elkészültének idejét sokáig – Mátyás heti piacot engedélyező okleveléből eredeztetve – hibásan 1459-ben határozták meg. Azonban semmiféle hiteles bizonyíték nem található arra nézve, hogy ezt a piacot épp Alsóvárosra kellene elhelyeznünk, annál is inkább, mivel a templom mellett kiterjed temető feküdt, ami történetesen nem egyeztethető össze egy piaccal, sőt magának a piacnak és z ott lévő mészárszékeknek elsősorban a vár népét kellett kiszolgálniuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ekkoriban ne fogtak volna neki a salvatoriánusok a Szent Péter templom átépítésének, és rendházuk felépítésének. A régi templom újjáépítésének befejezését 1468-ra keltezhetjük, a kolostor tekintetében pedig a korabeli háztörténet nyomán Ordinansz Konstantin 1831-ben írja: „II. Ulászló alatt többnyire az ájtatos és vagyonosabb szegedi polgároknak, valamint a szomszéd helységeknek istenes költségével mind a templom, mind a klastrom 1503-ban tökéletességre vitetett.”

Mátyás király temploma a népé

Így a máig ható hiedelmekkel ellentétben nem Mátyás király gazdag adományából épült fel a templom, hanem a város és a vidék népe adta a rávalót. A kőműves mesterségben is igen élen járó ferencesek – rendjük eszméjéhez híven – még a téglákat is úgy koldulták össze. „János barát százféle szedett-vedett téglából, másodlagos, sőt harmadlagos beépítésű faragott kőből emelte ezt a gyönyörű műemléket. Ez maga is a művészet egyik csodája” – írja Péter László a Szegedi ferencesek című könyvében. A késő gótika elemeit magán viselő templom és rendház „testvéreit” Kolozsváron és Nyírbátorban találjuk meg. Mindhárom templom bizonyos János testvér kezenyomát, ötleteit viseli magán, ami ugyanakkor nem meglepő, hiszen a ferencesek maguk igencsak lelkes és hozzáértő mesteremberek lévén többféle kétkezi munkával is bírtak, sőt híres építőiskolát is fenntartottak az országban. A nagylelkű királyi adományról szóló tévhit egyenes következményeként 1880-ban magát a teret is Mátyás térre keresztelték, sőt gyakran magát a templomot is Mátyás templomnak nevezik. Erre még ráerősített az, hogy 1931-ben az oldalfalon elhelyezték Mátyás bautzeni domborművének másolatát. Pedig az épület számos ponton mutatja, hogy igencsak szegényes anyagokból – a nemesebbeket számtalan ötlettel helyettesítve – a ferences lelemény tette ilyenné, s nem a királyi adomány. Erről a következő részben olvashatnak. Az előző részben: A ferencesek A következő részben: A ferences templom építése

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.