Egyetem

Két Csongrád megyei a Gábor Dénes-díjasok között

Két Csongrád megyei a Gábor Dénes-díjasok között

2011. december 16., péntek
Két Csongrád megyei a Gábor Dénes-díjasok között

Hét tudóst, köztük két Csongrád megyeit tüntettek ki Gábor Dénes-díjjal csütörtökön az Országgyűlés Főrendiházi termében, az elismerésekkel a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket díjazták.

Gábor Dénes-díjat kapott

Harsányi Gábor

villamosmérnök,

Imre Sándor

villamosmérnök,

Jereb László

villamosmérnök,

Losonczi Áron

okleveles építészmérnök,

Matuz János

agrármérnök,

Molnár József

villamosmérnök és

Simig Gyula

vegyészmérnök. Gábor Dénes-életműdíjban részesült

Szántay Csaba

vegyészmérnök.

Kövér László

az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "egy 21. századi kormányzatnak meg kell értenie a tudomány munkáját, megfelelő hátteret kell számára biztosítania, esélyt kell előtte feltárnia. A gazdaságpolitikában nagyobb súlyt kell kapnia az innovációnak... Nem csak a kutatóknak van szükségük támogatókra, hanem az államnak is az innovációs technológiákra" - hangoztatta Kövér László.

Réthelyi Miklós

nemzeti erőforrás miniszter arról beszélt, hogy "mindenki azokra figyel, akik az ismeretlen tartományokat kutatják. Be kell fektetnünk a jövőbe, bátorítanunk és ösztönöznünk kell a tudósokat, hogy keressenek és találjanak új megoldásokat". Hangsúlyozta: "A Gábor Dénes-díj erőt és bátorságot ad a fiataloknak a nagy elődök követésére. Ma olyan tudósokat díjazunk, akik folytatói a Gábor Dénes-i életpályának".

Jamrik Péter

, a Novofer elnök vezérigazgatója beszédében az értékvezérelt társadalom fontosságára mutatott rá. "A tudomány, az innováció és a magas szintű oktatás értékvezérelt elismertetése áll a díj központjában. Ha az ifjúság számára nem tesszük értékessé a jövőt, ha nem állítunk pozitív példákat elértéktelenedik a társadalom. A Gábor Dénes-i üzenet ezt tartalmazza és ez az alapítvány hitvallása is" - hangoztatta.

Csongrádi feltaláló, szegedi búzanemesítő

Losonczi Áron okleveles építészmérnök a tudományt és a művészetet sikeresen összekapcsoló, az építészet alakulását döntően befolyásolni képes, különleges hatású, iparilag is gazdaságosan gyártható fényáteresztő beton létrehozása és továbbfejlesztése során végzett alkotó tevékenységéért díjazták. Losonczi Áron 2004-ben alapította cégét, a csongrádi székhelyű Litracon Kft.-t, mely találmányai hasznosításával foglalkozik. 2001-ben fejlesztette ki a Litracon névre keresztelt fényáteresztő betont, amit azóta számos országba szállít cége. A Litracon híre több ezer nyomtatott és online publikációban jelent meg, és számos rangos designdíjjal ismerték el. A Litracon után 2007-ben fejlesztette ki a Litracon pXL-re keresztelt új fajta, iparilag is gazdaságosan gyártható transzparens betonterméket. Matuz János agrármérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök, az újszegedi Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatói kutatási tanácsadója, az MTA Növénynemesítési Bizottságának elnöke a hazai növénynemesítés, a gabonafélék, különösen az aestivum és durum búzák nemesítése terén társnemesítőként elért eredményeiért kapta az elismerést. 39 évi nemesítési munkája eredményeként több mint 60 államilag elismert búzafajtának társnemesítője, amelyek közül 47 szabadalommal védett. 2002 és 2010 között a GK Kht. ügyvezető igazgatója volt, jelenleg ott tudományos tanácsadó, nemesítő, 2010-től a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának egyetemi tanára. 2008-tól a MTA Növénynemesítési Bizottságának elnöke. Tevékenységét számos rangos kitüntetéssel - többek között Fleischmann Rudolf-díjjal (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével (2004) és Jedlik Ányos-díjjal (2006) - is elismerték.

Szegedi diákok sikere

Gábor Dénes Nobel-díjjal történt kitüntetésének 40. évfordulója tiszteletére, a reál és humán tárgyak magas szintű elsajátításának ösztönzése érdekében tanulmányi ösztöndíjpályázatot is hirdettek a névadó nevét viselő középiskolák tanulói körében. A dolgozatokban a diákok bemutatták, hogy milyen hatással van mindennapi életükre a holográfia. Ismertették a környezetükben fellelhető holográfiái alkalmazásokat és saját elképzeléseiket arról, hogy szerintük milyen új alkalmazások előtt állhat a holográfia. A 17 dolgozatot az iskolákból egy-egy szaktanár és

Tóth Klára

akadémikus, a kuratórium tagja értékelte, a végső sorrendre vonatkozó döntést a kuratórium elnöke hozta. A pályázaton a legeredményesebben a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola diákjai szerepeltek.

Ocskó Márk

(I.),

Rátfai Péter

(II.) és

Asztalos Imre

(III.) részére az Alapítvány által felajánlott ösztöndíjat június 3-án, a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny díjkiosztó ünnepségén adták át. Valamennyi pályázó meghívást kapott a Parlamentben megrendezett Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.