Gazdaság

Vállalkozók osztják meg tapasztalataikat hallgatókkal + FOTÓK

Vállalkozók osztják meg tapasztalataikat hallgatókkal + FOTÓK

2011. november 16., szerda
Vállalkozók osztják meg tapasztalataikat hallgatókkal + FOTÓK
Ebben a félévben is egy előadásokból és vitaestekből álló vállalkozói klubbal segíti a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak vállalkozóvá válását, melyek keretében a vállalkozások életében felmerülő problémák és azok kezelése kerül terítékre - mindezekről az üzleti szférában nagy tapasztalatra szert tett előadók beszélnek. A november 15. és december 6. között kedd délutánonként, az egyetem Dugonics téri épületében megrendezendő események egyik célja az is, hogy kevesebb kritika érje az oktatókat abban a tekintetben, hogy csak elméleti tudást közvetíteni az egyetemisták felé. Az ide meghívott szakemberek ugyanis valamennyien valós, gyakorlati tudást közvetítenek. Ettől azt is remélik, hogy sikerül az egyetemistákban új szemléletmódot kialakítani azáltal, hogy nem csak történeteket, hanem levonható tanulságokat is kapnak - fogalmazott Halmosi Péter, a Gazdaságtudományi Kar Pénzügytani Szakcsoportjának oktatója. Csíkos Péter, a Gravity informatikai cég ügyvezető igazgatója, az első alkalomra meghívott előadó azért is jó példa lehet a hallgatóknak, mert a szegedi jogi karon végzett. Így látható, hogy a vállalkozói klubon elhangzó pályák nem egyszeriek és megismételhetetlenek, hanem az egykori hallgatók sikeres vállalkozásai - tette hozzá Kosztopulosz Andreász docens.

Nem megismételhetetlen példa

Csíkos Péter bemutatkozásából megtudtuk: a jogi diploma megszerzése után számos területen dolgozott, volt stratégiai tanácsadó, jogász egy biotechnológiai cégnél, majd értékesítéssel, marketinggel foglalkozott, de dolgozott az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) technológiatranszferért és innovációs tevékenységéért felelős vezetőjeként is. A ValDeal Innovációs Zrt. üzletfejlesztési igazgatójaként nagy szerepe volt egy technológiai inkubátor létrehozásában, ahol azt próbálták megbecsülni, melyek lesznek a sikeres találmányok - többek között egy intelligens sebészkés, illetve egy "papírbili" is ilyennek bizonyult működése alatt. Jelenleg az ajánlórendszereket kidolgozó fejlesztőcég, a NetFlix verseny ezüstérmesét elnyerő Gravity Research&Development ügyvezető igazgatója. Az ajánlórendszer azt jelenti, hogy algoritmusok segítségével megmondják egy adott szolgáltatónak, webshopnak, hogy mit akarnak a vevők legközelebb megvásárolni. Csíkos Péter négy munkatárssal vette át a céget, az eltelt két és fél év alatt ötvenre nőtt a foglalkoztatottak száma, és jelenleg a világ húsz országában vannak jelen, a vállalkozás alaptőkéje 600 millió forintra nőtt, és a cég egyik tulajdonosa az OTP Bank. Ma bevételüknek csak mindössze 20-25 százaléka származik e-kereskedelemből. Mint Csíkos Péter elmondta, a piac még nincs, illetve nem volt készen arra, hogy felismerje az ajánlórendszerek lényegét, nevezetesen, hogy növelni tudják egy-egy adott cég eladott termékeinek/szolgáltatásainak számát, ha megmondják, mit fognak preferálni a vevők. A kábeltévéket a video-on-demand, a videotéka szolgáltatásaik révén jobban érdekelte, mit szeretnének megnézni a tévénézők.

300, 25, 5

300 üzleti ötletből 25 lesz valóban használható, és ebből 5 lesz igazán sikeres - ismertette a statisztikát Csíkos Péter. Hozzátette: a befektetők soha nem ötletet szeretnek finanszírozni, úgy érdemes kockázati befektetőket megkeresni, ha már vannak vevőink. A befektetők egyébként pénzük tízszeresét szeretnék viszontlátni... Az emberek 90 százaléka úgy akar vállalkozásba kezdeni, hogy kitalál egy nevet, létrehoz egy weblapot, és elhatározza, hogy most nagyon gazdag lesz - majd elhal az egész. A kezdés előtt nagyon meg kell gondolni, kik lesznek a vásárlóink, és miért lesz nekik jó, hogy a mi termékünket, szolgáltatásainkat használja. Ők helyileg hol vannak, melyik piaci szegmenst célozzuk meg, és meg tudjuk-e azt védeni? Mik a lehetséges buktatók?

Holnap reggel

Nem abban kell gondolkodni, hogy azt szeretnénk, hogy a cégünket négy év múlva vásárolja meg a Google, hanem mindig az a kérdés, hogy holnap reggel mi fog történni - hangsúlyozta a szakember. Minden vállalkozásnak rendelkeznie kell üzleti modellel, vagyis meg kell határozni, az általunk kínált termék vagy szolgáltatás hogyan és milyen értéket jelent, kinek a számára, és hogyan fogunk pénzhez jutni. Ugyanakkor személyes tapasztalata alapján az ügyvezető igazgató megerősítette a közkeletű mondást: a terv mindig rossz. A legritkább esetben alakulnak úgy a dolgok, ahogy eltervezzük. Ha vállalkozásba kezdesz, azon van a fókusz, hogy hozz bevételt, felelj meg a szabályrendszereknek, amik közt működnöd kell, becsüld meg a piaci részesedésed, és dolgozd ki, melyik országba hogyan fogsz betörni - sorolta Csíkos Péter. Hozzátette, angolnak angol, amerikainak amerikai tud legjobban eladni. Soha ne hagyd, hogy szakemberek működtessék a céged: a fejlesztő fejleszt, a menedzser irányít, mindenki azt csinálja, amihez ért! - szögezte le az előadó. Csíkos Péter arról is beszélt, alapvetően fontos a személyes motiváció ("gazdag, híres stb. akarok lenni"), a kemény munkát csak úgy lehet bírni, ha tudjuk, miért csináljuk. Mindenképpen mérlegelni kell, hogy milyen típusú vállalkozás érdekel minket leginkább, és milyen kockázat az, amit elbírunk - ez a gyors döntések terepe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.