Közélet

Tízéves a Közlekedési Emléktár Alapítvány

Tízéves a Közlekedési Emléktár Alapítvány

2011. november 27., vasárnap
Tízéves a Közlekedési Emléktár Alapítvány

A Közlekedési Emléktár Alapítvány (KEA) egy szegedi internetes közösség kezdeményezéséből alakult nonprofit szervezet. Az internetes fórum ezen a héten ünnepelte 10. születésnapját.

A

KEA

célkitűzései között szerepel, hogy elismerve a közösségi közlekedés terén tapasztalható fejlődést, az utókor számára megismerhetővé tegye azokat a közlekedéstörténeti jelentőségű járműtípusokat, melyek évtizedeken keresztül meghatározták Szeged, a Dél-Alföld, és az ország közösségi közlekedését. A civil kezdeményezés a szegedi tömegközlekedésre vonatkozó dokumentumok gyűjtésével egy adattár létrehozásán is dolgozik valamint tájékoztató, ismeretterjesztő munkát végez a közösségi közlekedés népszerűsítése érdekében. A Közlekedési Emléktár Alapítvány mai rendezvényének különleges eseménye volt, hogy a Szeged helyi közösségi közlekedésében jelenleg is résztvevő járműveket egy-egy olyan plakáttal látták el, amely az adott jármű múltját, jellegzetességeit mutatja be. A KEA nem titkolt szándéka, hogy újra felkeltse az érdeklődést a közösségi közlekedés iránt, a szegedi lakosság által jól ismert régi járművek bemutatásával pedig a járműpark értékeire hívja fel a figyelmet. A járművek történetét bemutató látványos plakátokat elsőként az SZKT egyetlen, eredeti sárga színét végig megőrző 813-as pályaszámú „bengáli” villamosa, valamint a pályafutását sínbuszként kezdő, ma már Tisza Volános BOS-770 forgalmi rendszámú autóbusza kapta meg.

Az alapítvány 2010 tavaszán kezdte meg a több évtizedes szolgálatot teljesítő 656-os pályaszámú bengáli felújítás előtti bontási munkáit. A jármű rejtett részleteinek feltárása, a vázra bontás közel másfél évig tartott. A Közlekedési Emléktár Alapítvány mai rendezvényén díjjal köszönte meg a két legaktívabb közlekedésbarát munkáját: a szegedi

Komáromi Dávid

és a sándorfalvi

Simenszky Dávid

vehette át a kitüntetést és az érte járó díjat. A vadonatúj lengyel PESA villamosok érkezésével várhatóan végleg elbúcsúzhatunk a szegedi utcaképet meghatározó sárga bengáli villamosoktól, a búcsút azonban a KEA szeretné ünneppé varázsolni: 2012 novemberében, a bengálik szegedi közlekedésének 50. évfordulójára kiállítással és emlékkönyv kiadásával készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.