Írjon nekünk

Egyetem

Lézeres lövészet és fogászati szűrés is várt az SZTE nyílt napján + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

A hallgatói élet mindennapjairól, valamint az SZTE által kínált több mint kétszáz képzésről is tájékoztatást kaptak azok, akik csütörtökön ellátogattak a TIK-be. Egy limuzinos utat is lehetett nyerni.

Reggel fél 9-től egészen késő délutánig várta az érdeklődő 11. osztályosokat és végzősöket a vidék legnépszerűbb felsőoktatási intézménye. A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában rendezett nyílt napon bemutatkozott az universitas tizenkét kara, s a felvételi eljárás valamennyi tudnivalójáról is tájékoztatást kaptak a továbbtanulást tervező fiatalok. Több mint másfél ezren látogattak el csütörtökön az Ady térre.

Szabó Gábor rektor azzal köszöntötte a résztvevőket, hogy az egyetem nemcsak színvonalas tudást biztosít diákjainak, hanem pezsgő diákéletet is – nem véletlen, hogy egy friss felmérés szerint az SZTE hallgatóinak 97 százaléka büszke arra, hogy itt tanul, szereti intézményét. “Bízom benne, hogy önök közül minél többen ide járnak majd egy esztendő múlva, s segítenek ledolgozni ezt a 3 százalékot” – fogalmazott az akadémikus. Hozzátette: a szegedi egyetem oktatási és kutatási tevékenysége nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is jegyzett (az intézmény az ELTE mellett tagja a világ legjobb ötszáz egyetemének), ugyanakkor ahhoz, hogy ezt a színvonalat tartani tudja, folyamatosan kiváló diákokra van szüksége.

A köz- és a felsőoktatás egymásra utaltságáról beszélt Dobi János. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója kiemelte, a szegedi universitas élen jár a középiskolások tájékoztatásában, információkkal történő ellátásában, a pályaválasztáshoz való segítségnyújtásban. Évről évre áll elő új kezdeményezésekkel, mint a nemrég indult, de már komoly népszerűségre szert tett Junior Szabadegyetem sorozat. A direktor a fiatalok figyelmébe ajánlotta az alapos mérlegelés fontosságát – mint mondta, a “realitások talaján nyugvó pályaválasztás” sorsdöntő a későbbi boldogulás szempontjából.

A nap során az SZTE mind a tizenkét kara tájékoztató előadást tartott, részletesen ismertetve a különböző szakokat, a képzési kínálatot (több mint kétszáz szakon nyílik lehetőség a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatásos tagozaton), a megszerzett diplomához kötődő elhelyezkedési lehetőségeket. A felvi.hu munkatársa pedig a felvételi eljárás során felmerülő kérdésekről nyújtott információkat. Az átriumban csinos standok körül kígyóztak a sorok. A képzési kiállításon az SZTE színes hallgatói életét bizonyítandó a fakultások mellett olyan egységek is képviseltették magukat, mint a Hallgatói Szolgáltató Iroda, a Kulturális Iroda, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, a Sportközpont, a Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Tehetségpont, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet vagy az Eötvös Loránd Kollégium.

Az életvezetési központnál egész nap karrierjósdán vehettek részt az érdeklődők, akik pályaválasztási orientációs tesztet is kitölthettek. A Mezőgazdasági Kar lézeres lövészettel és trófeabírálattal, a Mérnöki Kar speciális pneumobiljával, a Fogorvostudományi Kar fogászati szűréssel, a Zeneművészeti Kar hangszerpróbával, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar egészségügyi mérésekkel, a Gazdaságtudományi Kar pedig egy barátságos macival csábította a középiskolásokat.

Azok, akik ellátogattak a TIK-be, nyereményjátékon is részt vehettek. Ehhez nem kellett mást tenniük, mint pecséteket gyűjteniük a különböző állomásokon. S hogy miként lehetett pecsétet szerezni? Például kari logókat kellett rajzolni vagy kirakni – árulta el Gusztosné Thékes Andrea szervező, egyetemi PR-referens.

A fődíj egy exkluzív meglepetés volt: Fekete Gábor, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja nyerte meg a limuzinos utat szalagavatójára.

Egyetem

Nyílt napra várják a fiatalokat az egyetem bölcsészkarán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január 25-én, szombaton.

Tovább olvasom

Egyetem

Rangos tudományos szaklap számolt be szegedi kutatók eredményéről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsőként foglalkozott az emberi agykéreg egyik speciális kapcsolatával.

Tovább olvasom

Egyetem

Biobankot létesítenek a Szegedi Tudományegyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az alapkőletételre január 21-én, kedden kerül sor.

Tovább olvasom

Aktuál