Továbbra is veretlenül menetel az Amatőr Női Nemzeti Bajnokságban az ABCOM-Szeged KE.
Mészárosné Kovács Andrea csapata a 7. fordulóban a Testnevelési Főiskola együttese ellen vívott idegenben nehéz csatát, ám remek második negyedbeli játékával szerzett előnyét meg tudta őrizni a végjátékra is, és 9 pontos győzelmet aratott. Legutóbb a 9. fordulóban – a 8.-kat október 30-ra előrehozva játszották a Fradi II ellen – a Szolnoki MÁV otthonában léptek pályára Lengyel Dalmáék, ahol nagyon simán, majd’ 50 pontos diadalt arattak.
Amatőr női kosárlabda NB I, Keleti csoport, 7. forduló:
TFSE – ABCOM-Szeged KE 57–66 (19–14, 17–26, 13–13, 8–13)
Budapest, 100 néző. Vezette: Válé, Bátovszky.
ABCOM-Szeged: LENGYEL D. 20/9, PUNGOR 11, Fürész 1, KOVÁTS A. 28/15, Tóth C. 4. Csere: Rajnai 2, Varga P. Edző: Mészárosné Kovács Andrea.
Mészárosné Kovács Andrea: “Az első negyedbeli játék után ráébredtünk, hogy a védő térfélen védekezni is kell, majd a második félidőben a távoli dobások megmentették a végső izgalmaktól a csapatot. Az egyik játékvezető furcsa felfogásban többnyire a mi kárunkra tévedett, ám ezen felbőszülve jól jöttünk ki a helyzetből, hiszen csapatként korrigáltuk a hibáit.”
Amatőr női kosárlabda NB I, Keleti csoport, 9. forduló:
Szolnoki MÁV SE–ABCOM-SZEGED KE 56–105 (12–32, 14–23, 13–23, 17–27)
Szolnok, Tiszaliget, 50 néző. Vezette: Bogárdi J., Mester F.
ABCOM-Szeged: LENGYEL 11/3, PUNGOR 8, KOVÁTS 20/3, Tóth C. 13/3, RAJNAI 16. Csere: FÜRÉSZ 5, VARGA 13, Mészáros 4, Ódry 9, Zsíros 6, Barabás. Edző: Mészárosné Kovács Andrea.
Mészárosné Kovács Andrea: “Jár a gratuláció a csapatnak, mert végig maximális koncentrálással játszott. A szezonban ez volt az első meccsünk, amelyen száznál több pontot dobtunk.”