Írjon nekünk

Közélet

Kevesebb pénzből több műsor és új videós portál a VTV mérlege

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Zelena András: Mindenütt jelen vagyunk, ahol a szegediek is

Az előző évhez képest 2011-ben két és félszer több saját gyártású műsorral jelentkezett a VTV Szeged, a feladatok és munkafolyamatok racionalizálásával jelentősen növelték a hatékonyságot – árulta el Zelena András ügyvezető igazgató-főszerkesztő.

Annak ellenére ért el jelentős eredményeket az idei esztendőben a VTV Szeged, hogy önkormányzati támogatása komolyan lecsökkent. Amíg a korábbi években 112 millió forinttal számolhatott a televízió, addig most a tavasszal elfogadott költségvetés értelmében csak 100 millióval gazdálkodhatott. A nézőknek mégsem azzal kellett szembesülniük, hogy kevesebb, netán igénytelenebb a műsor, sőt, a mérleg egyértelműen ennek ellenkezőjét mutatja. A siker titkáról és részleteiről a tavaly decemberben kinevezett igazgató-főszerkesztőt, Zelena Andrást faggattuk.

„A szegediekről a szegedieknek”

„2011-ben az előző év azonos időszakához képest két és félszer több saját gyártású műsorral jelentkezünk napi szinten. A nézői igények figyelembevételével hat új műsor került a VTV Szeged kínálatába: ezek a csütörtök kivételével minden hétköznap jelentkező TéMA hírháttér-műsor, a hétvégi Heti TéMA, a PartyARC ifjúsági magazin, a Vitamin című egészség- és szépségmagazin, a Természetles horgász-vadász magazin, valamint a Parkoló autós magazin. A gazdaságos működés követelményéhez igazodva ezek többsége ráadásul önfenntartó” – vezet be a szakmai titkokba. Hozzáteszi: a városi televízió a „szegediekről szegedieknek” filozófia jegyében tudatosan igyekszik megnyerni új célcsoportokat. Ilyen például az ifjúság is – ezért kezdeményeztek együttműködést helyi középiskolákkal vagy települtek ki a Szegedi Ifjúsági Napokra, életre hívva az „Üzenj haza!” műsorelemet. Nagyon fontosnak tartják, hogy jelen legyenek a városlakók mindennapjaiban, napról napra, hétről hétre találkozzanak a szegediekkel.

Szintén jelenős újdonság a százszázalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság életében, hogy a nyáron átadták az új videós hírportáljukat a www.vtvszeged.hu címen. „Több éven át szerepelt a korábbi üzleti tervekben, de nem valósították meg, végül az új ügyvezetés döntése nyomán 2011. június közepén elindult az új videós hírportál. Műsoraink a videós hírportálon letölthetőek, bármikor újranézhetők, továbbá az idők szavára hallgatva a közösségi portálokon is aktívan jelen vagyunk. Az online televízió pedig azt jelenti, hogy portálunkon – pár másodperces különbséggel – gyakorlatilag a világ bármely pontjáról élőben követhetik a nézők a VTV műsorát. Ezek pozitív fogadtatását és sikerét mutatja, hogy 2011 szeptemberében egyes napokon az egyedi látogatószám meghaladta a régi honlap látogatottságának harmincszorosát. Célunk a portál látogatottságának további növelése a következő hónapokban” – magyarázza Zelena András.

15 százalékkal csökkent a statisztikai létszám

Az elmúlt egy esztendő működése a racionalizálás, a hatékonyságnövelés jegyében telt a városi televízióban. Az igazgató-főszerkesztő kiemeli: a feladat- és műsor-átcsoportosítás kapcsán cserélődött némiképpen a munkatársi gárda, ám nemhogy több embert foglalkoztatnának, mint korábban, hanem összességében 15 százalékkal csökkentették az alkalmazottak létszámát. Átvizsgálták és felmondták az előnytelen szerződéseket, a napi munkavégzést a hatékonyságnövelés érdekében szervezték át. Az előző év egyetlen marketingmunkatársához képest egy, a média területén jártas profi értékesítőkből álló csapattal igyekeznek megoldást találni a cégek csökkenő marketingköltése ellenére a minél nagyobb bevétel elérésére.

Az elbocsátások kapcsán nemrégiben egy kritikus hangvételű írás jelent meg a helyi napilapban, mely azt vázolta fel, hogy egy korábbi felelős szerkesztő – a bírósági döntés értelmében – jogellenes elküldése milyen sokba kerül a cégnek. „Politikai megrendelésre készültek lejárató cikkek a VTV Szeged ellen, ezekkel magam is találkozom. Ugyanakkor az olvasók fantáziájára bízom annak eldöntését, mennyire lehetnek hitelesek az olyan írások, melyeknek szerzőit érintették a televíziónál megvalósított racionalizálási lépések, így anyagilag kárvallottjai az átalakulásnak. Cserébe viszont a távozásukkal felszabadult anyagi forrásokat műsorkészítésre tudtuk fordítani” – így Zelena András, hozzáfűzve: számukra minden körülmények között a nézők igényeinek kiszolgálása az első, s nem a kollégák szociális juttatásait szeretnék növelni, hanem a műsorokra fordítandó összegeket.

Botka László szerepelt a legtöbbet a VTV műsoraiban

Határozottan kijelenti továbbá: nem állják meg a helyüket azok a szakmai köntösbe csomagolt politikai vádak sem, mely szerint a VTV Szeged hír- és hírháttér-műsoraiban felülreprezentált lenne a jobboldali politikusok szereplése. Megismétli: nekik a nézők, s nem a politika igényeit kell kielégíteniük, ezért is jelentkeztek az új, hiánypótló műsorokkal, melyekben természetesen valamennyi párt, politikai erő számára megjelenési lehetőséget biztosítanak.

Mégis hogyan lehetséges akkor, hogy nem nyilatkozik a televíziónak a polgármester? – szögezzük a kérdést az igazgató-főszerkesztőnek. A szakember úgy reagál: nemhogy nincs kizárva, de 2011-ben a politikusok közül éppen az MSZP-s Botka László szerepelt a legtöbbet a VTV Szeged műsoraiban. „Való igaz viszont, hogy néhány hete változás következett be a polgármester magatartását illetően. Bár a város első számú vezetője továbbra is szereplője műsorainknak, mostanában többszöri próbálkozásunk ellenére sem adott nekünk egyéni interjút. Ezzel persze nem minket büntet, hiszen mi elsősorban nem is neki, hanem a szegedieknek szeretnék munkánkkal megfelelni. Ezért továbbra is tudósítunk azokról a rendezvényekről, ahol megjelenik, és a tévéstúdió ajtaja is nyitva áll előtte. Ennyit az ‘elfogultság’ vádjáról.”

Az esztendőből hátralévő hetekre is komoly tervei vannak a televíziónak – árulja el végezetül. Karácsonyt megelőzően és az ünnepekkor kitelepülnek a szegedi szállodákba és az új áruházba, aktív marketingtevékenységgel népszerűsítik új produkcióikat. „Mindenhol megjelenünk, ahol a szegediek is ott lesznek” – ígéri.

Hírzóna

Újra ünnepnapot kap a szegedi papucs

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Február 8-án, a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre népszerűbb a Makói Teátrum

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az idei évet különös módon egy karácsonyi darabbal indították.

Tovább olvasom

Közélet

Átadták a Csongrád Megyei Levéltár új raktárépületét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának új raktárépületét szerdán Szegeden.

Tovább olvasom

Aktuál