Közélet

Bohács visszafizet, Ménesi látni szeretné a bizonylatot

Bohács visszafizet, Ménesi látni szeretné a bizonylatot

2011. november 24., csütörtök
Bohács visszafizet, Ménesi látni szeretné a bizonylatot

Az MSZP-s képviselő felszólította Bohács Zsolt Fidesz-KDNP-s frakcióvezetőt, igazolja, hogy visszafizette a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelő-bizottsági elnökségéért felvett pénzt.

Két héttel ezelőtt jelentette be

Bohács Zsolt,

hogy lemond a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságának elnöki posztjáról, mert ez a törvény szerint összeférhetetlen országgyűlési tisztségével, s visszafizeti eddigi tiszteletdíját. Az MSZP önkormányzati képviselője,

Ménesi Imre

csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Bohács tavaly decemberben a közgyűlésen magát javasolta a cég felügyelőbizottságába, s a mai napig jogtalanul vesz föl havi 90 ezer forint tiszteletdíjat. Az MSZP-s képviselő látni szeretné a fideszes politikus lemondó nyilatkozatát, s a bizonylatot arról, hogy visszafizette az összeget. Megkeresésünkre Bohács az alábbi nyilatkozattal reagált: "A Ménesi Imre (MSZP) által elmondottakkal szemben a tények a következők. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelő-bizottsági elnökének a cég, a kft. közgyűlése választott meg, nem pedig Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése. Ménesi Imre teljes tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot, amikor ennek ellenkezőjét állítja. Téved akkor is, amikor azt állítja, hogy 2011 januárjától töltöttem be a tisztséget. Valójában 2011. február 1-jétől voltam a társaság felügyelőbizottsági elnöke. Amint tudomást szereztem ezen tisztség országgyűlési képviselőséggel való összeférhetetlenségéről, azonnali hatállyal lemondtam a posztról. Ménesi Imre súlyos tévedésben van, amikor azt állítja, hogy e megbízatásom még nem szűnt meg. Megbízatásom már 2011. október 31-én megszűnt. Az ezért kapott tiszteletdíjat – ahogy korábban bejelentettem – természetesen visszafizetem."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.