Soltész Miklós a fenntartható szociális rendszerről + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Bizonyos szociális támogatásokat feltételhez kötöttek, és továbbra is az a cél, hogy a valóban rászorulókat támogassa a szociális rendszer, a nem együttműködőktől pedig meg fogják vonni a segélyeket – sok más mellett erről is beszélt Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a „Változások” – Avagy mi lesz veled szociális ellátórendszer? című nemzetközi konferencián szerdán.

A Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) eddigi legnagyobb konferenciáját tartja szerdától három napon át a Novotel Hotelben, amelyre mintegy 350 regisztrált résztvevő jelentkezett. Kocsis József, a SZIME elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, a “hogyan továbbra” várja a választ a szakma. Az elnök felajánlotta a jelen levő Soltész Miklós államtitkárnak a szakágazat tényleges közreműködését, hozzájárulását ahhoz, hogy a küszöbön lévő változások tényleg úgy zajlódhassanak le, ahogy a szakemberek és az ellátottak is szeretnék. Azt kívánta továbbá, hogy az a fajta kiszámíthatóság, amit nagyon várnak, végre megvalósulhasson. Hozzátette: az elmúlt két évben már annak is örültek, hogy nem csökkentek a normatívák.

Küszöbön áll a megyei intézmények átadása, a 2008-tól 2011-ig tartó időszakban az ellátórendszerben, bevételein, és az állami támogatáson túlmenően 5-600 millió forint önkormányzati kiegészítésre volt szükség évente, ami önmagában is aláhúzza azt a tényt, hogy újra át kell gondolni az egész rendszert – hangsúlyozta Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Mint fogalmazott, nem lehet az egyes, különböző helyzetben lévő fenntartók állapotát azokra átvetíteni, átruházni, akik ápolásra rászorulnak.

Fenntarthatatlan volt

Egy folyamat részesei vagyunk, túl nagy, meglepetésszerű változás nem várható – válaszolta Soltész Miklós arra a kérdésre, milyen átalakulást hozhat 2012. Az államtitkár elmondta, annak a munkának, amit másfél évvel ezelőtt elindítottak, az a célja, hogy mindazok, akik magatehetetlenségük, súlyos betegségük, fogyatékosságuk, vagy koruk miatt valóban rászorulók, mindenképpen részesüljenek a támogatásból. Valamint mindazok, akik valamilyen módon nem tudnak dolgozni, de közreműködőek, és a közmunkákban, start-munkában részt tudnak venni, azok is kapjanak segítséget.

“Az a rendszer, ami eddig Magyarországon volt, a jelen világ-, európai és magyar gazdasági helyzet mellett ilyen formában fenntarthatatlan volt, éppen ezért kellett változtatnunk a nyugdíj- és rokkantnyugdíj-rendszeren, valamint a szociális segélyezések területén is” – húzta alá Soltész Miklós. Ez utóbbinál a segélyeket konkrét elvárásokhoz kötötték. A szociális segélynél a környezet, a porta rendbetétele volt az egyik elvárás, az iskolalátogatási támogatásnál pedig a gyermek tényleges iskolába járása – ez utóbbi eredményeképpen például 20 ezer gyermek taníttatása vált rendszeresebbé az elmúlt évben. Ezt követi a jövőben még néhány döntés: a segélyek, támogatások igénybe vevőinek, akik egészségileg, vagy állapotuk miatt megengedhetik maguknak, azoknak közreműködőeknek kell lenniük és el kell fogadniuk akár az állami közmunkarendszert, akár az önkormányzat által felkínált munkákat.

Az államtitkár arról is beszélt, a támogatásokat igyekeznek a jövőben minél inkább természetbeli juttatások formájában megadni úgy, hogy magyar termékeket részesítsenek előnyben.

Pályázatokkal segítenének

Soltész Miklós is kiemelte, fontos, hogy a normatívák legalább nem csökkennek a következő évben, ahhoz képest, hogy volt néhány évvel ezelőtt négy-öt év, amikor folyamatosan csökkentek – ezt most sikerült megállítaniuk. “Az intézmények működéséhez elengedhetetlen, több tízmilliárd forintos támogatást írunk ki az Új Széchenyi Terven, európai uniós pénzeken keresztül. Pályázatok már eddig is jelentek meg, ezek egyrészt az intézmények korszerűsítését, újjáépítését szorgalmazzák, másrészt pedig az ott élőknek és dolgozóknak a körülményeit javítják” – fűzte hozzá az államtitkár. Ugyanakkor arra is kitért, az európai uniós támogatás a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozott. Az első három évben a szocialista kormány alatt nem tudták kiírni a pályázatok nagy részét, ezek alig egyharmadára került sor, ez mindenképpen egy negatív üzenet volt egyrészt a szociális gyermekvédelmi szakma irányába, másrészt pedig az unió felé azt kommunikálta, mintha tehetetlenek lennénk – így Soltész. “Mindenképpen előreléptünk az elmúlt hónapokban, és ennek az eredménye is meglesz szerencsére” – összegzett az államtitkár.

Szegény családok, romaintegráció

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, a kormány a szociálpolitika, az oktatás- és foglalkoztatáspolitika összehangolásával, az Európa 2020 stratégia részeként, tíz esztendő alatt a szegénységi küszöb alatt élők csaknem hárommilliós létszámát fél millióval kívánja csökkenteni.

Ma a szegénységben élő gyermekes családok aránya 16 százalék, ezt a stratégia alapján 2020-ra 12,8 százalékra akarják mérsékelni. Magyarországon jelenleg a háztartások egytizedében nincs aktív kereső, arányukat tíz esztendő alatt 8,2 százalékra mérsékelnék – közölte a fideszes politikus. E célok elérése érdekében a kormányzat a gyermekszegénység, az etnikai hovatartozásból fakadó hátrányok és a területi egyenlőtlenségek felszámolása elleni programokra koncentrál – tette hozzá az államtitkár.

Balog Zoltán kifejtette, a roma integráció szempontjából ma sokkal jobban áll az ország, mint négy vagy öt éve, mivel a társadalom jelentős része felismerte a probléma súlyát, azt, hogy nem egyszerűen humanitárius ügyről, hanem gazdasági szükségszerűségről van szó.

A konferencián, elsősorban a szociális intézmények vezetői körében, élénk visszhangot keltett az a program, amelynek részeként kétezer roma nő kap jövőre asszisztensi képzést. Feladatuk a cigányság és a többségi társadalom közötti közvetítés lesz a szociális, illetve gyermekjóléti intézményekben.

A konferencia fővédnöke Kiss-Rigó László megyés püspök, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni, képviseletében Kothencz János bemutatta az egyházmegye szociális és gyermekvédelmi feladatvállalásait.

Default thumbnail
Előző sztori

A szegedi kormányablakot látogatta meg Szabó Erika államtitkár + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Teret neveznének el Makovecz Imréről Makón

Legutóbbi hasonló cikkek