Egyetem

Ötödik tanévét kezdte meg a hallgatói mentorprogram Szegeden

Ötödik tanévét kezdte meg a hallgatói mentorprogram Szegeden

2011. október 4., kedd
Ötödik tanévét kezdte meg a hallgatói mentorprogram Szegeden

Az iskolán kívüli foglalkozásokat segítő tanodával is bővül a halmozottan hátrányos helyzetű, többségében cigány tanulók beilleszkedését segítő szegedi hallgatói mentorprogram, amely a 2007-2008-as tanévben indult el, és az ötödik tanévét kezdte meg - jelentette be Solymos László (MSZP) alpolgármester kedden a Tisza-parti városban.

A program indulásakor a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 35 pedagógusjelölt hallgatója segítette 130 általános iskolás diák szociális és tanulmányi beilleszkedését - mondta a politikus a kezdeményezést bemutató nemzetközi konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az országban elsőként Szegeden indított programhoz rövidesen csatlakozott a hódmezővásárhelyi önkormányzat is, majd az érintett intézmények körét bővítették középiskolákkal is, így jelenleg összesen hatvan önkéntes vagy ösztöndíjas mentortanár heti nyolc órában segíti mintegy 250 tanuló oktatását - tudatta az alpolgármester. Az önkormányzat szakmai partnerével, a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudomány Kutatási Egyesülettel (DARTKE) együttműködve fél-egy éven belül egy tanoda beindítását tervezi, ahol tanórai kereteken kívül is foglalkozhatnak a gyerekkel a mentorok - közölte az alpolgármester.

Szűcs Norbert

, a DARTKE és a hallgatói mentorprogram vezetője elmondta, az egyetemi hallgatók a gyerekek és az iskolák igényeinek megfelelően segítik a hátrányos helyzetű diákok beilleszkedését. Akadnak iskolák, ahol egyszerre két tanár - az intézmény pedagógusa és a mentor - tart órát, másutt délutánonként korrepetálják a hallgatók a tanulókat. A mentorok a szűken vett tananyag elsajátítása mellett a kompetenciafejlesztésre is hangsúlyt fektetnek, s emellett motivációs, csapatépítő foglalkozásokat is szerveznek a gyerekeknek. A pedagógusjelöltek a mentori munkához szükséges ismereteket az SZTE kurzusain szerezhetik meg, képzősükben fontosak még a módszertani tréningek, az adott pedagógiai problémákat feldolgozó fejlesztőműhelyek, s a felsőbb éves hallgatók is átadják tapasztalataikat az újonnan bekapcsolódóknak – közölte Szűcs Norbert. A hallgatói mentorprogram működését az önkormányzati segítség mellett a Roma Oktatási Alap pályázati támogatása teszi lehetővé - mondta a DARTKE elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.