Kultúra

Kortárs fotók kávéházi környezetben + VIDEÓ, FOTÓK

Kortárs fotók kávéházi környezetben + VIDEÓ, FOTÓK

2011. október 23., vasárnap
Kortárs fotók kávéházi környezetben + VIDEÓ, FOTÓK

Dobóczky Zsolt Mexico című kamaratárlatával egy új sorozat vette kezdetét, ezentúl ugyanis minden hónapban más fotográfus mutatkozhat be a Reök-kávézóban.

„Egyfajta ünnep, amikor összejönnek és a fotográfiáról beszélgetnek emberek. Ez a helyszín nekem a hajdani Pilvax kávéházaknak a hangulatát idézi” – fogalmazott

Dusha Béla

fotóművész a tárlat megnyitóján. A most útjára indított kiállítássorozat egy új lehetőséget biztosít a Szegeden élő és alkotó fotóművészeknek a bemutatkozásra.

Dobóczky Zsolt

fotóművész úgy gondolta, hogyha már kávézóban kapnak helyet fotói, akkor latin-amerikai hangulatot varázsol oda, ezért válogatott a Mexico című anyagából képeket a kamaratárlatra. A képeket október végéig tekinthetik meg az érdeklődők, s a tervek szerint minden hónap első keddjén új alkotó munkásságának egy szeletét ismerheti meg a közönség. Az ötletet Szentesről merítették, az ottani fotókör már évek óta szervez kiállításokat egy kávéházba, ily módon vitték közelebb a művészetet a lakossághoz. „Minden ilyen megmozdulásunkkal magát a szegedi fotóklubot is szeretnénk egy kicsit népszerűsíteni, megismertetni az emberekkel, hogy tudják, jelen vagyunk a városban” – erről már

Törköly József

fotográfus, a Lajos Sándor

Fotóklub titkára nyilatkozott portálunknak. Az ötvenéves múltra visszatekintő fotóklubba szeretettel várnak mindenkit, aki kedvet érez a fotózáshoz, szerdánként öt órától a Bálint Sándor Művelődési Házban tartják találkozóikat.

http://www.youtube.com/watch?v=S_wkbr9HwSw

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.