Közélet

Jobbik: a jövőben is felemeljük szavunkat a kegyeletsértések ellen

Jobbik: a jövőben is felemeljük szavunkat a kegyeletsértések ellen

2011. október 16., vasárnap
Jobbik: a jövőben is felemeljük szavunkat a kegyeletsértések ellen

A Jobbik szívén viseli a hazájukért hősi halált halt katonák sírhelyeinek sorsát, és a jövőben is fel fogja emelni szavát a történelemhamisítások, kegyeletsértések ellen - közölte a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke szombaton az MTI-vel.

Szávay István

országgyűlési képviselő közleményében mindezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy írásbeli kérdésére válaszolva

Hende Csaba

honvédelmi miniszter tájékoztatta őt a romániai hadisírgondozás témájában. Az ellenzéki politikus - mint írta - az Ojtozi-szorosnál fekvő Sósmező hősi temetőjében elkövetett kegyeletsértésre hívta fel a tárcavezető figyelmét. Kifejtette: az első és második világháborús harcokban Sósmezőnél elesett honvédek földi maradványait katonai temetőbe helyezték, közepén egy háborús emlékművel. "Mára a település teljesen elrománosodott, és katonai sírkertjéből is kiszorultak a magyar nevek. Évről évre egy-egy sír felirata megújult, ám a felújítást követően a magyar és a német nevek eltűntek, s helyükre 'román hősök' nevei kerültek" - fejtette ki, hozzátéve, hogy egyebek mellett arról érdeklődött Hende Csabától, mit kíván tenni az ügyben a kormányzat. A miniszter a válaszában - idézte Szávay István - arról tájékoztatott, hogy Magyarország 2008-ban kötött Romániával egy államközi megállapodást a hadisírok kölcsönös gondozásáról, s ennek jegyében Magyarország azonnal szót emelt az említett eset ellen; a cél pedig az, hogy a feltárt történeti adatok alapján állítsák helyre a sírkertet, amely a tervek szerint jövőre meg is történhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.