Futballtornával egybekötött családi nappal ünnepelte a dorozsmai Jerney János Általános Iskola az intézmény udvarán lévő pálya felújítását szombaton.
„A Jerney János Általános Iskola igazgatója úgy döntött, hogy a kézilabdapálya felújítás utáni átadását a Jerney Családi Napok eseménysorozatához kapcsolja, mely különböző vetélkedőket és meccseket szerveztek” – tájékoztatott Kosik Dénes, a körzet fideszes önkormányzati képviselője.
Azért oly nagy öröm Kiskundorozsma életében a pálya felújítása, mert több mint egy évtizede vártak erre a helybéliek. „Megszüntették a balesetveszélyes részeket, a pálya tejesen új aszfaltburkolatot kapott, illetve a pálya körüli rész díszburkolattal látták el. A részönkormányzat másfél millió forinttal támogatta a felújítást, melynek teljes költsége 11 millió” – tette hozzá a képviselő.
A rendezvényen a tanár-diák meccsek után először a képviselők csapata állt ki az újságírókkal. A sajtó munkatársai elleni első mérkőzésüket elvesztették ugyan a politikusok, e két csapaton kívül az iskolaigazgatók és a színészek is megcsillogtatták futballtudásukat.
Az önkormányzati képviselők csapatának tagja volt többek között a fideszes Bohács Zsolt, Hüvös László és Mihálffy Béla, az MSZP-t pedig Kónya Gábor képviselte. A sport nem áll távol a honatyáktól, hiszen Hüvös jelen pillanatban is a megyei III. osztályú Víziközmű-Alsóváros futballistája, Mihálffy pedig Zsombón megyei II. osztályban játszik.
Kónya Gábor pedig igaz nem a focihoz, hanem a kézilabdához kötődik ezer szállal, mégis örömmel vállalta, hogy kapusként segíti a képviselők csapatát. Ahogy fogalmazott, a pályán nem ellenfelek, jól tudnak együttműködni.
A focitornán az újságírók csapata diadalmaskodott, második helyen a színészek végeztek, a képviselők harmadikok lettek, míg az igazgatók csapata végzett negyedikként.
no images were found