Közélet

A magyar diplomácia folytatja a globális nyitást

A magyar diplomácia folytatja a globális nyitást

2011. október 22., szombat
A magyar diplomácia folytatja a globális nyitást

Magyarország pozitív, etikus és takarékos kampányt folytatott és annak ellenére is folytatja fogja a globális nyitás külpolitikáját, hogy nem választották be az ENSZ Biztonsági Tanácsába - jelentette ki pénteken New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.

Martonyi János

a nap folyamán találkozott

Ban ki Mun

ENSZ-főtitkárral, akivel közösen részt vett az emberi jogi ügyekben ENSZ-szervekkel együttműködő személyek elleni fenyegetésről és megtorlásról szóló rendezvényen. "Nem vagyok csalódott, én korábban is realista voltam. Mindenekelőtt azonban azt hiszem, hogy gratulálni kell azoknak, akik még versenyben vannak - jelentette ki a külügyminiszter, miután a Közgyűlésben a harmadik szavazási forduló sem tudta még eldönteni, hogy Szlovénia vagy Azerbajdzsán lehet-e januártól a Biztonsági Tanács nem állandó tagja. "Úgy tűnik, hogy ez egy nagyon szoros verseny lesz és nem tudjuk megmondani, hogy meddig tarthat még" - fűzte hozzá. A magyar diplomácia vezetője köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek a szavazatukkal támogatták Magyarországot és azoknak a kollégáinak és munkatársainak, akik erejüket, energiájukat, idejüket nem kímélve dolgoztak azon, hogy a magyar diplomácia globális nyitása sikerüljön, amelynek a biztonsági tanácsi kampány egy része volt. "Mindig tudtuk azt, hogy - több okból is - hátránnyal indulunk. Egyrészt, jóval később kezdtük a kampányt, másrészt azt is érzékeltük, hogy nincsenek olyan eszközeink, mint esetleg más jelölteknek. Egy biztos: pozitív, etikus és nagyon-nagyon takarékos kampányt folytattunk. Egyetlen egy fillért nem kértünk és nem kaptunk a költségvetéstől erre a célra, mindent a saját erőforrásainkból oldottunk meg" - jelentette ki a külügyminiszter, méltatva a magyar diplomaták többletteljesítményét és azt, hogy a kampányon keresztül Magyarország nagyon sok állammal felvette a kapcsolatot. "Mindig azt mondtam, hogy a felkészülés ebben az esetben talán fontosabb, mint a végeredmény, a kampány fontosabb, mint az, hogy végül bekerülünk-e a biztonsági tanácsba. A lényeg az, hogy nagyon sok országba eljutottunk, nagyon sok országgal kapcsolatot teremtettünk, megismertettük őket Magyarországgal, a kultúránkkal, a történelmünkkel, a tapasztalatainkkal, a hozzájárulásunkkal a globális problémák megoldásához" - mondta Martonyi János. "Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy tovább fogjuk folytatni azt, amit globális nyitásként hirdettünk meg. Még nagyobb erőfeszítéssel, még jobban fordulunk a világ felé. Nemcsak Ázsia felé, hanem Afrika és Dél-Amerika felé is. Nyitni akarunk a világra" - hangsúlyozta a külügyminiszter. "Ha a Biztonsági Tanácsba beválasztottak volna bennünket, akkor még egy többlet felelősségünk lett volna, de e nélkül is ugyanezt fogjuk tenni és sokkal érzékenyebbek leszünk a világ gondjai és kihívásai iránt, mint korábban" - fűzte hozzá. Martonyi János hangsúlyozta, hogy Magyarország a jövőben is kész lesz megpályázni a BT-tagságot, mert továbbra sem akar lemondani arról, hogy a világszervezet legfontosabb döntéshozatali szerveiben jelen legyünk. A külügyminiszter rámutatott, hogy néhány napon belül

Bogyai Katalint

fogják megválasztani az UNESCO közgyűlésének elnökévé. Hangsúlyozta, hogy és Magyarország egy sor nagyon fontos ENSZ-intézményben jelen van és a nemzetközi életben változatlan intenzitással részt fog venni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.