Írjon nekünk

Gazdaság

Újra segélyt kérnek az önkormányzatok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Húszmilliárd forintot nem osztott ki még az állam az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak megígért támogatásból a Világgazdaság cikke szerint.

A lap a pénteki számában azt írja, hogy a segítségnyújtás második körére a pályázat határideje nemrégiben járt le, innen pedig valamivel több mint egy hónap kell, hogy megtörténjen az átutalás.
A jelentkezők köre nagy, és fennáll a veszély, hogy ugyanaz történik, ami az első 11 milliárdos részlet elosztásánál, amikor közel 1.200 település és tíz megye kapott segítséget.
Az önkormányzati ügyekért felelős Belügyminisztérium arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy az eredeti ígéreteknek megfelelően kiosztják a támogatásokat. Ahhoz viszont nagyobb munkára lesz szükség, hogy ez ne csússzon ki az idei évből. A harmadik ütemre novemberi pályázati határidővel számolnak – olvasható a lapban -, s ez akár azt is jelentheti, hogy az ellenőrzés, elbírálás és az év végi ünnepek miatt csak 2012-ben kapnák meg a pénzt.
A cikk szerint a gyorssegélyre jelentkezők között többségben vannak a kistelepülések, amelyek korábban is a kis összegű támogatásokra panaszkodtak. A Békés megyei Újszalonta például 41 ezer forintot kapott az első körben. Hódmezővásárhely az egyike a legnagyobb városoknak, amelyek pályáztak a támogatásra, s pályáznia kellett központi forrásra Dunaújvárosnak is.

Hírzóna

Átmenetileg leáll a termelés a vásárhelyi porcelángyárban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Előreláthatólag két hétig.

Tovább olvasom

Hírzóna

A gazdaságélénkítési terv kiemelt célja, hogy mindenkinek legyen munkája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A gazdasági kamara négy területen fogalmazott meg egyfelől azonnali, a járvány miatt hozott korlátozások feloldásáig szükséges intézkedéseket.

Tovább olvasom

Gazdaság

A helyben termelt élelmiszerek vásárlására biztat Gémes László megyei elnök

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A helyi gazdákat segítendő.

Tovább olvasom

Aktuál