Közélet

Szent István-szobrot avattak a mátyusföldi Nádszegen

Szent István-szobrot avattak a mátyusföldi Nádszegen

2011. szeptember 4., vasárnap
Szent István-szobrot avattak a mátyusföldi Nádszegen

Szent István-szobrot kapott a hét végén a Nádszeg, a dél-szlovákiai Galánta mellett található magyarok lakta nagyközség.

A helyi templom előtt felállított műalkotást ünnepélyes keretek között szombaton avatta fel

Juhos Ferenc

, Nádszeg polgármestere, valamint

Bugár Béla

, a pozsonyi parlament alelnöke - olvasható a Szabad Újság című társadalompolitikai hetilap honlapján. A közel 3800 lakost számláló településen a helyi fúvószenekar megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelték, s ebből az alkalomból került sor a szobor felavatására is. Az ünnepélyt a fúvószenekar nyitotta, majd a Szózatot hallgathatta meg a néhány száz fős közönség. Juhos Ferenc polgármester beszédében méltatta a magyar történelem nagy személyiségének munkásságát, valamint a szobor történetét. Ebből kiderült a Szent Istvánt ábrázoló szobrot még öt évvel ezelőtt kapták Magyarországról, de annak kihelyezésével vártak, mert nem volt megfelelő a politikai helyzet, s nem szerettek volna esélyt adni a támadásokra. Mára viszont elérkezettnek látták az időt, hogy az államalapító személyisége előtt így tisztelegjenek. Bugár Béla

Szent István

érdemeiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: büszkeség tölti el, hogy olyan emberek között lehet, akik ápolják a nemzetünk emlékeit. Kiemelte: István király olyan korban élt, amikor nagyon komoly döntéseket kellett hoznia, hogy a nomád vagy európai életmódot, a zordon különállást vagy keresztény együttműködést választja. A történelmi tanulságokat elemezve Bugár megjegyezte: fel kell tenni a kérdést, mit teszünk a nemzetért, családért? Szerinte manapság kevesen nevelik gyerekeiket keresztény eszmék szerint, így nehezebb lesz a jó utat választani a későbbiekben. A Híd magyar-szlovák párt elnöke a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről elmondta: a magyarságnak mindig a többségi nemzet együttműködésére van szüksége, mert nincs más út. Kifejtette: sokan tüntetnek, új jogokat követelnek, de sokszor azok verik a tamtam dobokat, akik nem használják ki a meglévő jogokat sem, például szlovák neveket adnak gyermekeiknek, pedig nevüket magyarul is használhatnák. Leszögezte: csak rajtuk múlik, hogy "féltéglás magyarok" leszünk, akik csak verik a mellüket, vagy úgy élünk, hogy gyermekeink büszkék legyenek ránk. Azt mondta: a nádszegiek büszkék lehetnek magukra, hogy egy ilyen központi helyen áll Szent István szobra, amely mindenkinek erőt adhat. A beszédeket követően egyházi áldást is kapott a szobor, majd folytatódott szoboravatási ünnepség kulturális része. Az ünnepség végén felhangzott a magyar és a szlovák himnusz - írja a Szabad Újság honlapja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.