Labdarúgás: kikapott a HFC, Kandó lemondott


Négy forduló után a Csepel elleni találkozó előtt végre hazai győzelemben reménykedtek a HFC szurkolói, valamint a játékosok és Kandó Róbert, a Hódmezővásárhelyi FC vezetőedzője is. Nos ez a kívánság nem teljesült és ezt követően Kandó Róbert le is vonta a konzekvenciákat.
Az NB III-as találkozón párás melegben, enyhe dél-nyugati szélben a hazaiak kezdték a mérkőzést. A fővárosiak a hagyományos piros-kék mezben, míg a vásárhelyiek neonzöld-feketében léptek pályára.
A mérkőzés krónikája:
7. perc:
A csepeli Teplán 28 m-es szabadrúgását védte Kovács kapus.
10. perc:
Teplán kihasználva a szél segítségét 30 méterről nagy löketet engedett el, de Kovács Krisztián ezúttal is hárított.
11. perc:
Van dolga a hazaiak kapusának, ezúttal Bozsik éles beadását hatástalanította az érkező vendégek elöl előre vetődve.
12. perc:
Konc Adrián beadásánál az egyik csepeli védő a földön fekve kézzel ér a labdához, de Mihálik játékvezető az asszisztense jelzése ellenére sem ítél büntetőt.
14. perc:
Domonkos húzott el a jobb oldalon, de éles szögből leadott lövésébe az egyik csepeli védő az utolső pillanatban bele tudott lépni.
18. perc:
Bozsik lövése ment mellé.
24. perc:
Bozsik mellel tette le a labdát Németh Gábornak, aki 18 méterről lőtt is, de Kovács Krisztián bravúrral védte a jobb alsóba tartó labdát.
28. perc:
Teplán lefutotta Juhászt a jobb oldalon, lövését Kovács a labdára másodszorra rávetődve hárítani tudta.
30. perc:
Hazai szabadrúgásután Kökény fejelte le a labdát, de Varga Máté jó helyzetben 17-ről fölé lőtt.
34. perc:
Megszerezte a vezetést a vendég gárda. Maczó a bal oldalon jó cselekkel alaposan meghintáztatta Huszárt, beadását pedig az addig is remekül játszó Teplán 16 méterről zúdította a jobb alsó sarokba, 0-1.
40. perc:
Óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a hazai együttes. Varga beadását Domonkos a kaputól hét méterre gyengén találta el, így a labda Juhász kapus kezébe hullott.
43. perc:
Maczó-lövés egy vásárhelyi védőről pattant szögletre. Bizony ezúttal mindenki csak nézte a labdát.
47. perc:
Bozsik leshelyzet után elrúgta a labdát. Az első félidőben ezért már kapott sárga lapot, ezúttal Mihálik játékvezető megkegyelmezett neki. Hiba volt, jogos kiállításnak kellett volna következnie.
52. perc:
Maczó 17 méterről leadott lövését ártalmatlanította a hazai portás.
52-62. perc:
Öli az időt a Csepel, de érthető, hiszen náluk az előny.
64. perc:
Óriási hazai védelmi hiba után Németh Gábor egyedül vezeti a labdát Kovács kapusra, de a rutinos hazai hálóőr remek lábravetődéssel hárított.
68. perc:
A csereként beállt Tőke lőtt lesgyanús helyzetben mellé.
72. perc:
Tőke újabb életerős próbálkozását hatástalanította Kovács.
74. perc:
Bárkányi feltartotta ellenfelét. Neki jött is a második sárga lap és az azt követő piros.
75-85. perc:
Tíz emberrel is próbál támadni a HFC, de a vendégek kontrái életveszélyesek. A hazaiak szerencséjére azonban a lehetőségeiket túlkombinálják a piros-kékek.
92. perc:
A hosszabbítás utolsó perce meghozza a kegyelemdöfést. A csepeliek a jobb oldalon tartják a labdát, majd egy bepassz után Plausin két méterről a bal alsó sarokba perdített, 0-2. Összességében a jobb képességű játékosállománnyal rendelkező fővárosiak megérdemelten vitték el a három pontot Vásárhelyről. Az a kérdés azonban örökre megválaszolatlan marad, hogy "mi lett volna, ha 0-0-nél Mihálik játékvezető megítéli a jogos büntetőt a vásárhelyiek javára?..." A szigetiek egyik vezetője a találkozó után elmondta, hogy az elmúlt bajnoki évben szerepelt csapatukból sokan távoztak, viszont a felkészülés elején meghirdetett felnőtt kiválasztóra 70(!) játékos jelentkezett, így bőven volt lehetőségük válogatni. Bizony ez is az egyik különbség Délkelet-Magyarország és a főváros lehetőségei között.
Labdarúgó NB III Alföld csoport, 5. forduló:
Hódmezővásárhelyi FC - Indotek Csepel FC 0-2 (0-1)
Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Mihálik.
HFC:
Kovács K. - Huszár, Sipos, Bárkányi, Juhász I. S. - Kökény - Varga M., Koncz A. (Krasznics), Potloka (Mátó), Domonkos - Piti.
Edző:
Kandó Róbert.
Csepel:
Juhász G. - Németh J., Sarnyai, HARASZKÓ, Horváth N. - Krupár, Vejmola (Vinczellár), Teplán (Plausin), Maczó - Németh G., Bozsik V. (Tőke).
Edző:
Gabala Krisztián.
Góllövők:
Teplán, Plausin.
Jók:
Kovács K., Sipos, ill. Németh J., Haraszkó, Teplán, Maczó. Kandó Róbert:
"Sajnos ezen a délutánon nagyon sok játékosom kritikán aluli teljesítményt nyújtott. Elsősorban a játékosok hozzáállásával vagyok elégedetlen. Szólnom kell arról is, hogy a játékvezető a találkozó elején jogos büntetőtől fosztott meg bennünket. Mindent egybevéve én levontam a konzekvenciát, Horváth Zoltán elnök úrnak már bejelentettem a lemondásomat, most pedig bemegyek az öltözőbe és a játékosoknak is bejelentem a döntésemet."
Gabala Krisztián:
"Teljes egészében sikerült megvalósítanunk az elképzelteket, minden csapatrészben sikerült a hazaiak fölé nőni. Úgy érzem, hogy győzelmünk megérdemelt."