/

Közlekedj ÖKOsan! – Vizsgálódik a közlekedésfelügyelet

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Hétfőtől több helyszínen – Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden – megállíthatják az autósokat a Közlekedési Felügyelőség szakemberei, és felmérik a jármű környezetvédelmi állapotát. Az országos akció célja a gépkocsiállomány vizsgálata, és a figyelem felhívása az energiatakarékos autózásra.

Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója – a hivatalnak 16 szakigazgatási szerve van, az egyik közülük a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelőség – elmondta, az Európai Mobilitás Héthez kapcsolódóan az országban jelenleg 4 helyen történik hasonló közlekedési ellenőrzés 5 napon keresztül, amelynek mottója: Közlekedj ÖKOsan! A vizsgálat jelentősége, hogy figyelemfelhívó akció keretében megvizsgálják a gépkocsik környezetvédelmi készültségét, figyelmeztessenek a környezetbarát, energiatakarékos autózás fontosságára. A program 14 éves múltra tekint vissza. Eleinte nagyon rossz volt az arány, amíg a 90-es évek végén csak minden második autó felelt meg a környezetvédelmi előírásoknak, addig ma tízből kilenc. A vizsgálat uniós program keretében zajlik, csatlakoztak hozzá a kormányhivatalok is. A Közlekedési Felügyelőség szakemberei kiváló munkát végeznek, országosan is az egyik legjobb ilyen szakigazgatási szerv, állítja a főigazgató. Az ellenőrzés alatt mintegy 1700 mérést tudnak elvégezni, abból körülbelül 500-at a megyénkben.

A múlt héten, Csongrádon, a Szuperbringa akció keretében a közlekedési felügyelőség szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy egészségünk megőrzése és a környezetkímélés szempontjából nagyon fontos lenne, ha egyre többen ezt a közlekedési eszközt választanák. Megvizsgálták a kerékpárokat, és meglepetéssel tapasztalták, sajnos, a bringák műszaki állapota sok esetben nem olyan kiváló, mint az autóké. Nagyon sok gyermek biciklizik, ezért fontos arra is felhívni a figyelmet, hogy a gyermekbalesetek 97 százaléka a legkisebbek figyelmetlenségéből adódik. A szülők odafigyelésére és segítségére is óriási szükség van, mert csak hatósági munkával nem lehet megoldani a problémát.

no images were found

Polner Eörs megköszönte az akcióhoz csatlakozó civil szervezetek és önkormányzatok munkáját, majd hangsúlyozta, a vizsgálat elsősorban figyelemfelhívó szándékkal indult, alapvetően tájékoztatási céllal, ezért, aki jó műszaki állapotú gépkocsival érkezik, ajándékcsomagban részesül. A szakemberek nem kemény és szigorú hatóságként lépnek fel, inkább a figyelemfelhívás munkájuk lényege. Az akció keretében szeptember 19. és 23. között Szegeden, a bevezető utak mentén és környékén, több helyszínen is megállíthatják a Közlekedési Felügyelet munkatársai az autósokat. Speciális műszerekkel elvégzik az ilyenkor szükséges méréseket, többek között a kipufogógáz-ellenőrzést. A véletlenszerűen kiválasztott autók állapotfelmérése mindössze néhány percig tart.

Szeri István, a hivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója arról beszélt, hogy ezeken a mérési pontokon adatgyűjtés is folyik, ezért minél nagyobb számú gépjárművet szeretnének megvizsgálni. Naponta körülbelül 100 gépjárművet ellenőriznek, külön a benzineseket, külön a dízeleseket. A nap végén az adatokat elküldik a központba, ahol már a hét folyamán lehetőség nyílik az adatok kielemzésére. A beérkezett számadatokból látszik, hogy a zöld kártya bevezetése óta mennyit javult a gépkocsik környezetvédelmi állapota, mennyit csökkent a szennyezőanyag-kibocsátás. Ha a vizsgált gépjármű megfelel a hatályos jogszabályoknak, a sofőr ajándékot kap, ha nem, akkor felhívják a gépjárművezető figyelmét a hiányosságokra, szélsőségesen kirívó esetben pedig berendelik műszaki vizsgára a járművet.

no images were found

Előző sztori

10-15 milliárd közötti sporttámogatási igény érkezett

Következő sztori

NAV-tájékoztató a chipsadóról