Jobbik-indítványok Marxról, parkolásról és helytörténetről + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A Jobbik három önálló képviselői indítványt fog benyújtani a szeptember végi közgyűlésre, melynek része a Marx-dombormű eltávolítása a Mars térről, az önkormányzati parkolóhelyek mérséklése és a 7-8. osztályosoknak helytörténeti oktatás bevezetése.

Erről sajtótájékoztatón beszélt Keresztúri Farkas Csaba, a radikálisok önkormányzati képviselője és Varga Antal, a szegedi Jobbik alelnöke.

„Három önálló indítvánnyal készül a Jobbik a szegedi közgyűlésre, ám a helyi napilapban mégiscsak az egyikről, a Marx-dombormű eltávolításáról írtak” – nehezményezte Keresztúri Farkas Csaba, a párt önkormányzati képviselője az egyoldalú kommunikációt, majd hozzátette, hogy ez is annak a lejárató kampánynak a része, amit ellene indítottak. Keresztúri „ócska, komcsi sárdobálásnak” titulálta azokat a hangokat, mellyel őt és pártját támadják folyamatosan, elmondása szerint ez azoknak az érdeke, akik a régi rendszert szeretnék visszaállítani, a városi cégeknél újra üzembe helyezni a „szocialista pénzszivattyút”. Keresztúri elmondta, hogy a kommunista ideológus domborművének áthelyezése mellett szeretnék az önkormányzat által lefoglalt parkolóhelyeket megszüntetni, és a kihasználatlan Arany János utcai parkolóházban bérelni a város számára helyeket. Ezenkívül kezdeményezni fogják, hogy a 7-8. osztályos tanulók helytörténeti oktatásban részesüljenek.

Varga Antal, a kulturális bizottság tagja indokolta meg a dombormű áthelyezésének okát. Szerinte a kommunista diktatúrához szervesen kapcsolódó szobrokat 1989-1990 közt a legtöbb településen eltávolították. Szeged vezetése mulasztást követett el, mikor a terület Marx térről Mars térre keresztelésekor ezt nem tette meg. “A marxista-kommunista bűnökhöz szervesen kapcsolódik az ideológus személye, ami ráadásul a diktatúra jelképe is volt” – fűzte hozzá. A politikus szerint az nem érv Magyarországon, hogy találni más nyugati államokban is Marx-szobrokat, hiszen ott nem élték meg e rendszer borzalmait. Varga kifejtette azt is, hogy nem megsemmisíteni szeretnék, hanem az összes engedély és dokumentum beszerzése után a társasházzal egyeztetve áthelyezni a múzeumba.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Kiállítás a TIK előtti téren a veszélyeztetett állatfajok védelméért + FOTÓK, VIDEÓ

Default thumbnail
Következő sztori

Napirenden a zárszámadás

Legutóbbi hasonló cikkek