Egervári: A magyar labdarúgásnak szüksége van Szegedre

A szövetségi kapitány úgy látja, valami végre megmozdult a Tisza partján, s bízik benne, a Szeged 2011 nem torpan meg a kezdeti lépések után.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya együtt végezte el szombaton a Szeged 2011 – Kazincbarcika NB II-es találkozó kezdőrúgását a hazai együttes első emberével,

Bozóky Imrével

.

Egervári Sándort

és az 1976/77-es SZEOL AK többi megjelent tagját a szervezők sállal köszöntötték. A mérkőzés után estébe nyúló beszélgetés következett múltról, jelenről, jövőről. Ekkor kérdeztük a szakembert.

– Kis ünnepséggel indult a meccs, majd fiesztába torkollott. Milyen érzésekkel ült a SZVSE-stadion lelátóján régi társaival?

– Mindig nagy örömmel jövök Szegedre, mert aktív játékosként gyönyörű, sikerekben gazdag, emlékezetes évet töltöttem el itt egy igazán nagyszerű közösségben. Életem egyik jelentős állomásaként tekintek erre az időszakra. Nagyon megszerettem ezt az egyetemi várost, amit nem hiába hívnak a napfény városának is. Ahogy autóztam lefelé, most is azt hallottam a rádióban, hogy Szegeden van a legmelegebb. Rengeteg olyan dolog csengett vissza, amit harmincöt évvel ezelőtt igen sűrűn tapasztaltam. Barátságos embereket ismertem itt meg, így ha lehetőségem nyílik rá, szívesen látogatok vissza. Különösen boldog vagyok amiatt, hogy ilyen sokan jöttek ki a mérkőzésre. Úgy látom, végre megmozdult valami a helyi futballban. Ez nagyon fontos, ugyanis a magyar labdarúgásnak szüksége van az olyan fellegvárakra, mint Szeged. Remélem, a kezdeti lépés után nem torpannak meg a szegediek, s joggal számíthatunk rá, hogy hogy újra Szabicsok, Laczkók, Völgyi Danik kerülnek ki a Tisza-parti műhelyből.

– Az 1976/77-es SZEOL-ból kikkel tartja ma is a kapcsolatot?

–

Szalai Pistával

sűrűn találkozom, a többiekkel évente egyszer-kétszer. A mesterrel,

Himmer Pista

bácsival a szakmai eszmecseréink is gyakoriak. Persze az élet kicsit eltávolított bennünket, régi SZEOL-osokat egymástól, nyilvánvalóan azokkal tudok inkább érintkezni, akik Pest közelében élnek, ilyen például

Birinyi Pista

. Jó volt újra látni az egykori játszótársakat harmincöt év után. Némelyikükkel akkor találkoztam utoljára. Bevallom őszintén, akadt olyan is, akik elsőre nem ismertem meg, bizony zavarba jöttem. Hiába, nemcsak korban, hanem súlyban is változunk, ahogy telnek-múlnak az évek, évtizedek...

– Ha már a rádióhíreket említette az imént, jómagam azt hallottam, remekül halad a jegyárusítás az október 11-i Magyarország – Finnország Európa-bajnoki selejtezőre: a belépők jelentős része kelt el szerda óta, a gyerekszektor már meg is telt. Érezhető, hogy az utóbbi időszak remek eredményei miatt felfokozott a várakozás, még ha tudjuk is, sorsunk nem csak a saját kezünkben van...

– Valóban, nagyon örömteli, hogy meccsről meccsre telt ház fogadja a válogatottat, ez hatalmas lökést és magabiztosságot ad. Jelenleg ott tartunk a felkészülésben, hogy a játékosok pillanatnyi állapotáról igyekszünk minél több információt beszerezni. A jövő héten Olaszországba és Angliába utazunk egy kis formamustrára. Bízunk

Gera Zoltán

visszatérésben, s még

Dzsudzsák Balázsról

sem mondtuk le, bár az ő kulcscsonttörésének gyógyulása lehet, hogy hosszabb időt vesz igénybe. Remélem, a kerettagok tartják vagy javítják is formájukat októberig. Célunk természetesen nem lehet más, mint a győzelem a finnek ellen. Aztán ha sikerrel vívtuk meg a csatát, körbenézhetünk, hová érkeztünk ezzel az eredménnyel.