Közélet

Nemzetközi szintű koraszülött-ellátás uniós forrásból (Frissítve) + FOTÓK

Nemzetközi szintű koraszülött-ellátás uniós forrásból (Frissítve) + FOTÓK

2011. augusztus 16., kedd
Nemzetközi szintű koraszülött-ellátás uniós forrásból (Frissítve) + FOTÓK

A Koraszülött Intenzív Osztály fejlesztését célzó uniós pályázat beindulása alkalmából írt alá szerződést Szabó Gábor rektor és Botka László szegedi polgármester. 382 millió forintos pályázat 10 százalékát a szegedi önkormányzat fedezi. A Neonatális Intenzív Centrum az ország egyik legrégebbi olyan helye, ahol koraszülötteket látnak el. 500 grammtól felfelé minden súlycsoportból kerülnek ide csecsemők súlyos légzési, illetve szívproblémával, akik rendszerint gyermek- és szívsebészeti, neurológiai, vesegyógyászati, gasztroenterológiai beavatkozást igényelnek – közölte a keddi sajtótájékoztatón Túri Sándor, a Gyermekgyógyászati Klinika vezetője. A professzor azt is elmondta, az ellátás minősége a mostani műszerberuházásnak köszönhetően jelentősen javulni fog. A jelenlegi inkubátorkészülékek között ugyanis található 25 éves is. „Minden alkalommal, mikor kaptunk egy tőkeinjekciót, ugrásszerű fejlődés következett be a kisbetegek ellátásában” – hangsúlyozta Túri Sándor. Az újszülöttek 10 százaléka koraszülött, a túlélésük viszont meglepően jó, rossznak számít az a megye, ahol ezer koraszülöttből 8, vagy annál több koraszülött hal meg. A professzor hozzátette: nagyon fontos az is, hogy milyen minőségű életet kapnak azután, miután innen kikerülnek.

17-ből 30

Az új programnak köszönhetően búcsút mondhatnak az idős eszközöknek, folyamatosan ellenőrzik majd, hogy ötévesnél régebbi készülékek ne legyenek az osztályon. Az eddigi 17 ágy igen kevésnek bizonyult: a koraszülötteket, mikor elérték az 1500 grammos súlyt, át kellett helyezni az újszegedi részlegbe, hogy a többi csecsemőt fogadni tudják. Most 30 ágyra bővül ez a szám, így jó esély van arra, hogy az ide került koraszülöttek innen is menjenek haza, és minden gyerek számára vadonatúj inkubátor, lélegeztetőkészülék, multifunkciós monitor álljon rendelkezésre. Ez igazi nemzetközi színvonalat képvisel – összegzett a klinika vezetője. A részleget a következő öt évben rendszeresen ellenőrzik, miként fejlődnek a koraszülöttek, és hogyan működik a műszerpark.

Több mint 900 millió az egészségügyre

„A szakma és az egészségügyi kormányzat által is példaértékűnek tartott egészségügyi integrációt két részletben hajtottuk végre. 2005-ben egyesült a Gyermekklinika az önkormányzati fenntartású gyermekkórházzal, az egységes rendszer része lett a teljes gyermekjáróbeteg-ellátás is, ezzel ekkor létrehoztuk Magyarország legnagyobb gyermek-egészségügyi intézményét. 2007. október 1-jén kialakult Szegeden az az egészségügyi integráció, melyben a város önkormányzata nevében a Szegedi Tudományegyetem látja el az egészségügyi intézmények fenntartói szerepét. A város azt várja az egészségügyi integrációtól, hogy a nehéz és egyre nehezebb körülmények között is a szegedi egészségügyi intézményekben a gyógyítás minőségi feltételei javuljanak, olyan új ellátási formák jöjjenek létre, amire a korábbi időszakban, a szétaprózódott intézményrendszerben nem volt lehetőség” – vázolta az integráció lényegét Botka László polgármester. Hozzátette: azt remélték, hogy az integráció megteremti a folyamatos fejlődés lehetőségét. Az egészségügyi integrációs szerződés rögzíti azt, hogy Szeged város önkormányzata minden éves költségvetésében 100 millió forintot biztosít a Szegedi Tudományegyetem számára, amit kizárólag fejlesztésekre, leginkább pályázati önrészre lehet fordítani. „Vállaltuk azt is, hogy ha valamelyik klinika nagy jelentőségű pályázaton kíván indulni, és újfajta ellátási formát szeretne bevezetni, akkor a 100 millió forint fölött is ehhez támogatást nyújtunk” – indokolta a mostani támogatást a polgármester. Botka László kiemelte: ez az év annyiban is különleges, hogy soha ennyi pénzt egészségügyi fejlesztésre az önkormányzat még nem költött. A mostani támogatás mellett most fejezték be a rövidesen meginduló új klinikai tömb infrastruktúrájának kiépítését. Mindent összeadva több mint 900 millió forintot fordított egészségügyi fejlesztésre a szegedi önkormányzat, amire két évtizedes fennállása óta nem volt példa.

A Semmelweis-terv előképe

„Az egészségügyi integráció és az ellátás közös ügy, a közös érdek mentén való gondolkodás zökkenőmentesen folyik” – hangsúlyozta Szabó Gábor rektor. A professzor hangsúlyozta: az egészségügyi integráció valójában a Semmelweis-tervet kezdte megvalósítani, annak egyfajta előképe. A közeli jövőben megvalósul a klinikai beruházás, és ha a kormány a Semmelweis-tervet következetesen végrehajtja, annak Szeged és a régió nyertese lehet – így Szabó Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.