Közélet

Ismét Tisza-parti népünnepély a Sárgán + VIDEÓ, FOTÓK

Ismét Tisza-parti népünnepély a Sárgán + VIDEÓ, FOTÓK

2011. augusztus 17., szerda
Ismét Tisza-parti népünnepély a Sárgán + VIDEÓ, FOTÓK
Immár hatodik alkalommal fog bográcsokkal és kikapcsolódni vágyókkal benépesülni a Sárga, a Maros torkolatánál lévő egykori szabadstrand augusztus 20-án. A VI. Tisza-partira természetesen nem csak a főzőcskézni vágyókat várják a szervezők, lesz Szent István-napi kenyérszentelés, délután pedig színpadi produkciókkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Míg 2006-ban mindössze 17 bográcsban főtt az ízletes halászlé a Tisza-partin, addig tavaly már 107-en jelentkeztek a versenyre – tudtuk meg Kohári Nándor fideszes önkormányzati képviselőtől. A kezdetekkel kapcsolatban elmondta, hogy helyi közösségi rendezvénnyel szerették volna ünnepelni az államalapítást a tápéiak, baktóiak és Petőfitelep lakói közösen, így jött a bográcsos főzőverseny megrendezésének ötlete még hat évvel ezelőtt. „A versenyre augusztus 18-áig lehet jelentkezni ifjúsági és felnőtt kategóriában” – tette hozzá Kohári. Természetesen bárki jelentkezhet, bár elődlegesen az említett városrészek lakóit várják, hiszen a hely és egyéb keretek miatt a Sárgán nem lehet városi szintű főzőversenyt rendezni. De nem csupán a főzőcskézőket várják, reggel hat órától horgászversenyt is rendeznek. A népünnepélyen délben Perlaki György plébános Szent István-napi áldást mond, majd megszenteli az új kenyeret. Fellépőkről is gondoskodtak a szervezők, fellép a Rúzsa Sándor Népdalkör és Citerazenekar, majd népszerű dallamok csendülnek fel Papp Dóra és Nagy Imre Erik tolmácsolásában. Az ünnepélyes díjkiosztó után ismét a muzsikáé lesz a főszerep, a legszebb operettek felejthetetlen dalait hallgathatja meg a közönség. A horgászversenyről bővebb információ a 495-837-es telefonszámon kérhető, míg a főzőversenyre a 20-931-0579-es mobilszámon lehet jelentkezni. A rendezvény fővédnöke Bohács Zsolt parlamenti képviselő, védnöke pedig Haág Zalán önkormányzati képviselő. A részletekért tekintse meg a Telin TV Kohári Nándor fideszes önkormányzati képviselővel készített interjúját!
A tavalyi népünnepély fotógalériája

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.