Írjon nekünk

Közélet

Speciális programokkal a mélyszegénység ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja speciális programok megalkotását szorgalmazta a halmozottan hátrányos térségekben élők számára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben.

A szocialista politikus szavai szerint Edelényhez és környékéhez hasonló szegény térség számtalan van az országban. “Az itt élők helyzete jószerivel kilátástalan, az államnak segítenie kell, speciális, komplex és célzott programokat kell elindítani, nem pedig külön-külön szociális, oktatási, munkaügyi programot” – fogalmazott.
Kunhalmi Ágnes szerint a kormány ezzel szemben fenyegeti és bűnbaknak nevezi az elesetteket, mondván, “az egész ország hovatovább azért tart itt, mert a szegények húzzák vissza”. A politikus azt hangoztatta, hogy a szegénység nem bűn, itt tömegek azért nem dolgoznak, mert egyszerűen nincs hol dolgozniuk.
“A szegény térségek kapuit ki kell nyitni a tőke, a vállalkozók előtt, az itt élőknek pedig olyan tudást és képességet adni, amellyel boldogulni tudnak. Aki, vagy amely párt ezt megteszi, az határozza majd meg Magyarország jövőjét” – mondta a politikus. Mint megjegyezte: célzottan, járulékmentes övezeteket kellene kialakítani a legszegényebb térségekben, “ahová így a befektetők jobban elmennek”.
Az MSZP vezette kormány, tőle telhetően, sokat tett az ezen térségekben élőkért, ezt kellene folytatnia a Fidesz vezette kormánynak is, nem pedig visszaépíteni és leépíteni – mondta, utalva a formálódó új munka törvénykönyvére, a közmunkaprogramok jelenlegi változatára, amelyek – szerinte – a legszegényebbeket sújtják.
A szocialista politikus egyetértett Orbán Viktor azon kijelentésével, hogy nem lehet kizárólag segélyre alapozó életstratégiát követni, ugyanakkor Kunhalmi Ágnes úgy vélekedett: a Fidesz-kormány jószerivel semmit nem tesz azért, hogy a hátrányos helyzetben, szegénységben, munka nélkül élőkön segítsen, tudásban, képességben, munkalehetőségekben.
A sajtótájékoztatón Komjáthi Imre, az MSZP edelényi elnöke azt mondta: ma Magyarországon 3,7 millióan élnek a létminimum alatt, és soha ilyen méretű még nem volt a szegénység. Szerinte a kormány számos döntésével a munkáltatóknak kedvez, s a munkavállalókat ezzel még nehezebb helyzetbe hozza.

Közélet

A magányos harcosok ideje lejárt: ha lesz ipar Szegeden, mindenki jobban élhet majd!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Lendületben van a magyar gazdaság, most kell az önkormányzatoknak beindítani azokat a programokat, amelyek a térség fejlődését szolgálják. Eljött a munka ideje. Közös interjú!

Tovább olvasom

Közélet

Csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy hónapon belül újra választunk.

Tovább olvasom

Közélet

400 új bölcsődei férőhely jön létre Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több település is jelezte, hogy demográfiai okokból bővítenének.

Tovább olvasom

Aktuál