Sáfár Mónika: Élményt adni

Ha tudsz uralkodni magadon, akkor a csillagaidat is képes leszel irányítani – vallja Sáfár Mónika, a Madách Színház színművésznője, akivel a Muzsikáló Udvarra érkező Tehetséggel Sáfárkodók beszélgetős est előtt készítettünk interjút.

– A Madách Színház Tolnay-szalonjában, illetve az Erzsébetligeti Színházban invitálja rendszeresen zenés „talkshow”-ra művészkollégáit a Tehetséggel Sáfárkodók háziasszonyaként. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott a műsor során?

– Másfél éve indult útjára ez a beszélgetéssorozat. Nem vagyok riporter, beszélgetőtárs vagyok, én is sztorizok. A nézők így részesei lehetnek két művész beszélgetésének, persze szerkesztett formában. Az alkalmakra nagyon komolyan készülök, igazi riporterektől is kértem tanácsokat. Igazán jó tapasztalataim vannak. Kiváltképp akkor nagyszerű, ha kevesebben vagyunk, ahogy itt is, a városháza udvarán, családias környezetben, így kialakul egy érzékelhető intim szféra. A visszajelzések a honlapomra érkeznek, nagy öröm számomra, hogy ez a műfaj még érdekli az embereket.

Celebek kíméljenek

– Hogy fogadja a közönség?

– Lélekemelő alkalmakként írják le a beszélgetések. Kaptam olyan visszajelzést is, hogy egy nagy családi problémával küzdők váltottak jegyet, és nem nagyon akartak eljönni, de azután a műsor alatt megkönnyebbültek. Bizonyos értelemben széllel szembeni hadakozás ez: nem lehet felvenni a versenyt a televíziós beszélgetős műsorokkal, mégis, a mássága vonzó lehet: itt nincs bulvár. Nem arról beszélünk, kinek mekkora vagyona van, és hogy herdálta el, kinek ki az új szeretője. Arra vagyok kíváncsi, hogy a kollégáim milyen sikerrel űznek a színházi mellett más hivatást is, illetve miként jutottak el idáig. Az is célom, hogy az emberek egy kicsit példaképüknek tarthassák a beszélgetőpartneremet. Ezért választok olyan vendégeket, akikre én magam is felnézek. Előfordult, hogy kérték a műsoromat, csak egy celebbel kellett volna beszélgetnem – de mondtam, hogy nem vagyok képes felszínes produkciókra. Én azt szeretném, hogy valami pozitív felé menjen a világ.

– Más bája is van ezeknek a beszélgetéseknek.

– Igen. Mindent el lehet ma már érni az interneten, ki se kell mozdulni a szobából, de mi az, ami valóban hatással van az emberre? A kislányom tanár nénijének két Sting-koncertjegyet vettünk a ballagás alkalmából. Mikor felvetettük az osztályban, mindenki fel volt háborodva, hogy nem, nem. Az semmi, vegyünk láncot, vagy fülbevalót! – mondták. Én azt válaszoltam, adjunk neki élményt! Mindannyian élményekből vagyunk összerakva. Ha az ember igazán meg akarja találni a saját közepét, ha harmóniába akar kerülni magával, akkor nem az új bőrkabátját veszi elő, hanem megérez egy illatot, visszaemlékszik egy pillanatra. Úgy, mint most én. Nézem az eget, és arra gondolok, olyan jó itt, hogy mennyire szeretem Szegedet, hiszen itt kezdtem a pályámat, még meg sem száradt a pecsét a diplomámon, már a Szegedi Szabadtéri Játékokon énekeltem.

– Rengeteg karriertörénettel találkozik, ezekből leszűrhető egy viszonylag általános recept, hogy mi visz előre ezen a pályán?

– Mindenkinél más. Volt, akinek szerencséje volt, de akadt olyan is, aki nem is akart erre a pályára jönni, mégis itt kötött ki. Négy műfajban ismerem az embereket – opera, operett, musical, próza –, ahogy mondani szokás, mindegyik típusú színész egy külön „állatfaj”. Teljesen más oldalról közelítik meg a művészetet. Leülök a kollégákkal a büfében, elkezdek beszélgetni, és kiderül, hogy az egyik profi módon tudja, hogy milyen fával kell füstölni a kolbászt. Így derült ki az is, hogy

Papadimitriu Athina

milyen isteni fokhagymás kecskesajtot tud készíteni – ezek adták a műsor alapötletét.

– Kuriózumok is előkerülnek a beszélgetéseken.

– Valóban. Vegyük most

Sasvári Sándort

: mindenki tudja Sasiról, hogy lovagol. A műsorban viszont a művészetéből is mutat valamit. Vagy olyanokat éneklünk, szavalunk, amiket máskor nem, vagy akár csak most először. Múltkor

Polyák Lillával

és

Homonnay Zsolttal

beszélgettem. Lilla kifejezetten nem szereti az operettet, s mégis énekeltük együtt egyet, és elszavalta azt a verset, amivel felvételizett a színművészeti főiskolára.

Uralkodni a csillagainkon

– Tudjuk mennyire nehéz ma minden szakmában a fiatalok helyzete. Mit ajánlana egy pályakezdőnek?

– Aki erre született, annak teljesen mindegy, hogy a római korban, a középkorban vagy a 21. században él, azt kell csinálnia, amit a szíve diktál. Engem se próbáltak lebeszélni, de nem is tudtam, hogy színházi pályára szeretnék menni. Akármennyire is nehéz, muszáj ezt csinálni. Viszont azoknak a felelőssége ma sokkal nagyobb, mint régen, akik kimondják, hogy neked való-e a pálya. Az énektanárnak bizony el kell küldenie a növendéket, aki nem tehetséges. Nem szabad hitegetni. Nagyon nehéz, hiszen a tanár számára ez megélhetés. Ezért is sajnálom a tehetségkutató versenyeken fellépőket, mert nem valós, objektív visszajelzést kapnak. A tehetség viszont előbb-utóbb utat tör. Hasonló gondolkodással lehet megoldani minden helyzetet. Mint például mikor a színésznő elmegy szülni. „Hogy kerülsz vissza a pályára?” – kérdezgetik olyankor a kollegák. Nem érdekel, hogy kerülök vissza. Ha odavaló vagyok, úgyis vissza fogok térni. Ha hetvenhétszer lenyomják az embert, a hetvennyolcadik helyen dugja ki a fejét.

– Ennyire hisz a sorsszerűségben?

– Hiszek a sorsban, és abban, hogy ha tudsz uralkodni magadon, akkor a csillagaidat is képes leszel irányítani. Valahol mindenkinek megvan az egyéni sorsa, persze kicsi változtatás lehetséges. Mint a gyereknevelés: a szülőnek meg kell mondania a gyereknek, hogy mit csináljon. Nem lehet ráhagyni mindent szabadon, mert fogalma sincs koránál, érettségénél fogva. Kicsi dolgokban viszont választhat: vanília- vagy eperfagyit kérsz? De abban nem dönthet, hogy melyik iskolába fogom íratni. A Jóisten is így cselekszik velünk. Az is nagyon fontos, hogy a saját utunkat járjuk. Bármi is adódik, a „Légy hű magadhoz!” nagyon fontos elv.

– Most augusztusban még Gyulán, Az Operaház fantomja-koncert keretében hallhatja önt a közönség.

– Mint négy éve, idén is útjára indult egy turné, a kőszínházi Operaház fantomja-előadás koncertszerű változata. Nagyon szeretem Carlotta szerepét. A primadonnaszerepekben – mint mondjuk Angéle a Luxemburg grófjában – nem lehet poénkodni, mindig más viszi el a tejfölt. A Carlotta azért hálás alakítás, mert jöhet, ami belefér: humora van, nagyszájú – ez is én vagyok, ugyanúgy, mint Mária a Mária evangéliumában. Nagy áldás, hogy én ezt a pályát megtaláltam.

– El szabad-e valamit árulni a nyár további részéről, illetve a következő évadbeli szerepeiről?

– Augusztus 19-én Győrött a Mária evangéliuma koncert előadását éneklem, 20-án pedig Sopronban a karmelita kolostorban

Tolcsvay

Magyar Miséjét. Szeptembertől kezdem Kecskeméten

Cseke Péter

meghívására A víg özvegy címszerepét, amit nagy örömmel teszek, hiszen több mint tíz éve három nyelven éneklem ezt a darabot, és ez a leginkább nekem való figura karakterábrázolás szempontjából. Nyáron Cirkuszhercegnőt fogok énekelni Ausztriában egy újonnan induló szabadtéri színpadon. És persze folytatódik a Tehetséggel Sáfárkodók a Madách Színházban, ahol egy nagy szerepre is készülök, de ez legyen meglepetés.