Írjon nekünk

Kultúra

Októbertől újra Met-közvetítés a Belvárosi moziban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Októbertől újra láthat operaközvetítéseket a New York-i Metropolitanből (Met) a szegedi Belvárosi mozi közönsége.

Az októberben kezdődő évadban tizenegy előadás, közte hét új produkció látható majd. A bemutatók közül Szabó Éva Andrea, a filmszínház művészeti vezetője az MTI-nek kiemelte Mozart Don Giovanniját és Verdi Traviatáját.

Tavaly kezdte el a Met újszerű rendezéssel és fantasztikus látványvilággal a Wagner-tetralógia bemutatását, a sorozat befejező két darabját, a Siegfriedet és Az istenek alkonyát idén tűzik műsorra. A színpadon többek között olyan világhírű énekesek lépnek fel, mint Plácido Domingo, Anna Netrebko vagy Renée Fleming.

Szegeden komoly hagyományai vannak az operajátszásnak, így érthető, hogy az elmúlt két évad során a New York-i operaközvetítéseknek is kialakult a törzsközönsége – fogalmazott a művészeti vezető.

Szabó Éva Andrea hozzátette: a világ egyik leghíresebb operaházának előadásait többnyire a középgeneráció élvezi a HD-minőségű közvetítéseken, de szerencsére a vendégek között szép számmal akadnak fiatalok is. A korábbi előadások közül több is igazi közönségsiker lett: pótszékes teltház előtt ment a 2009-2010-es évad Carmenje vagy a tavalyi Don Carlos.

A szegedi Belvárosi mozi a tavalyi évadhoz képest változatlan jegyárakkal várja a közönséget a Metropolitan-közvetítésekre, továbbra is kínálnak kedvezményes árú bérleteket is – közölte Szabó Éva Andrea.

Kultúra

Szegeden is láthatjuk a 12. Koreai Filmfesztivál legjobb alkotásait

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A válogatásban filmtörténeti alapművek is szerepelnek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Alkotó diákok munkáiból nyílt kiállítás a vásárhelyi gimnáziumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Marosvásárhelyi tanulók részt vesznek az Diákok Őszi Tárlatán.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kossuth-díjas költőre emlékeztek a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén lenne hetvenéves Nagy Gáspár.

Tovább olvasom

Aktuál