Kultúra

Nem volt eddig rendbontás a SZIN-en + FOTÓK

Nem volt eddig rendbontás a SZIN-en + FOTÓK

2011. augusztus 26., péntek
Nem volt eddig rendbontás a SZIN-en + FOTÓK

Több lopást is jelentettek a fesztiválozók a rendezvény helyszínén. Ezt leszámítva azonban nyugodtan, rendben zajlik a 2011-es SZIN.

Különösebb rendbontás nélkül zajlott a Szegedi Ifjúsági Napok első fele. A szigorú biztonsági ellenőrzésnek köszönhetően sem kábítószer, sem pedig fegyvernek minősülő tárgy miatt nem kellett senkit sem előállítani. A helyi biztonsági szolgálat szerint azonban az értéktárgyak nincsenek mindenhol biztonságban - több sátrazó is jelentette, hogy pénztárcájának, telefonjának lába kélt.

Lopnak, de nem verekednek

"Napközben épp hogy kóvályognak az emberek. Valahogy leült az egész" - árulta el nekünk a Tigers Security egyik munkatársa, aki a fesztivál hátsó részén, a sátrak mellett dolgozik. Állítása szerint eddig nem sok dolguk volt, ami talán annak is köszönhető, hogy idén a vártnál kevesebben vannak. "Eddig négy-öt ember őrizte itt a raktárat, idén ketten vagyunk rá, de bőven elég is. Egyrészt tényleg nem volt semmi gond, pár hangosabb szóváltásnál durvább dolog nem történt. Verekedés miatt nem kellett szétválasztani senkit. Másrészt pedig egészen estig alig ténferegnek az emberek. Nekünk sok ezer embert mondtak, de ennyien a Kárász utcán is vannak" - tette hozzá.

A rendőri jelenlét, és a biztonsági szolgálat folyamatos járőrözése ellenére azonban több lopást is jelentettek. "Nagy értéket nem nagyon hoz ide senki, de pénztárcák és telefonok tűntek már el" - mondta a biztonsági szolgálat munkatársa, hozzátéve: ő csak a délutáni műszakon van, éjjelre már nagyobb darab, "kétajtós szekrény" - felépítésű emberek vigyázzák a rendet. Komolyabb rendbontásról

Szenti Szabolcs

, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője sem tudott beszámolni. "Problémásabb esetről egyelőre nem tudunk. A Szegedi Ifjúsági Napokon az előző években sem volt nagy gond, remélhetőleg ez idén sem lesz máshogy" - nyilatkozta portálunknak a sajtószóvivő. A rendezvény biztonságáról már a bejáratnál gondoskodnak. A biztonsági szolgálat emberei, és a rendőrség munkatársai alaposan átvizsgálják a fesztiválra érkezőket, elsősorban kábítószer és fegyvernek minősülő tárgyak után kutatva. A késeket és szúróeszközöket a fémdetektorok gyorsan kimutatják, a kábítószert pedig különlegesen kiképzett, erre specializálódott rendőrkutyák is keresik. Eddig azonban úgy tűnik, minden rendben - biztonságban szórakozhatnak az ifjúsági napokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.