Közélet

Magyarországnak nincs beleszólása a verespataki bányaügybe

Magyarországnak nincs beleszólása a verespataki bányaügybe

2011. augusztus 20., szombat
Magyarországnak nincs beleszólása a verespataki bányaügybe

A román államfőnek igaza van abban, hogy Magyarország nem szólhat bele a román kormány verespataki bányaberuházást érintő döntéseibe - jelentette ki Borbély László környezetvédelmi miniszter pénteken az Erdélyi Magyar Televízióban (ETV).

A tárcavezető a Többszemközt című vitaműsorban megerősítette: a magyar környezetvédelmi minisztérium ötsoros levélben ismertette a magyar kormány elvi álláspontját, amely szerint Magyarország nem ért egyet a ciántechnológia alkalmazásával. "Ez érthető, hiszen ezt belefoglalták az alkotmányba is" - mondta

Borbély László

, utalva

Traian Basescu

államfő előző napon elhangzott egyik beszédére is, amelyben kijelentette: Magyarországnak nem kell semmilyen "engedélyt adnia" Romániának Verespatak kérdésében, mert Románia szuverén állam. A miniszter szerint a román államfőnek megalapozott a véleménye, és ezt Magyarország is tudja, hiszen vannak nemzetközi egyezmények, amelyeket Romániának be kell tartania. Magyarország nem tudja meggátolni a beruházást, amennyiben az említett beruházás eleget tesz az említett egyezményekben foglalt előírásoknak - mondta a miniszter. Rámutatott: Budapestnek joga van szakmai kérdéseket feltenni, a román félnek pedig kötelessége ezekre válaszolni. Mindeddig azonban egyetlen szakmai kérdés sem érkezett a magyar kormány részéről - mondta a tárcavezető. "Én vártam, hogy a magyar kormány szakmai kérdéseket tegyen fel, ám mindeddig egy sem érkezett" - hangoztatta. Emlékeztetett saját korábbi megnyilatkozásaira, amelyek szerint nem fogja javasolni ezt a beruházást a román kormánynak, ha a beruházó cég nem tartja be a legmagasabb környezetvédelmi szabályokat. Elmondta, hogy Svédországban négy ilyen ciántechnológiás bánya létezik, ott olyan korszerű, zárt rendszerű technológiát alkalmaznak, amely úgy lecsökkenti a ciánszintet a zagytározókban, hogy már nem veszélyes az emberi egészségre. "Mi ilyen technológia alkalmazását követeljük a cégtől" - szögezte le a miniszter, aki egyetértett azzal is, hogy újra kell tárgyalni a bányaberuházóval kötött szerződést, amely szerinte előnytelen az állam számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.