Közélet

Hétmillióból újult meg a Mátyás téri játszótér + PANORÁMA, FOTÓK, VIDEÓ

Hétmillióból újult meg a Mátyás téri játszótér + PANORÁMA, FOTÓK, VIDEÓ

2011. augusztus 4., csütörtök
Hétmillióból újult meg a Mátyás téri játszótér + PANORÁMA, FOTÓK, VIDEÓ
Szeged-szerte összesen huszonhárom játszótér újul meg negyvenötmillió forintból, illetve újakat is építenek, például a Bihari utcában, Tápén és Szőregen. A legtöbbet, összesen hétmillió forintot a Mátyás téri játszótér felújítására költött a város, amit bár a gyerekek már korábban birtokba vettek, hivatalosan csütörtökön délután adtak át. „Soha nem látott játszótér-fejlesztési programot indított az önkormányzat a februárban megszavazott költségvetéssel” – jelentette ki Gyimesi László fideszes tanácsnok a Mátyás téri játszótár átadóján. A 45 millió forintos keretből hetet költöttek el a gyerekek körében igen népszerű játszótérre, többek között új csúszda, mászókák és mérleghinta is várja a kicsiket. Az elavult, balesetveszélyes játékokat elbontották, helyükre az uniós normáknak megfelelőket helyeztek ki. Hüvös László tanácsnok elmondta, igen feszes tempót diktáltak a kivitelezőnek, hiszen viszonylag későn született meg a közgyűlési döntés, és természetesen minél több játszóteret szeretnének még átadni a nyár folyamán. A játszótér-fejlesztési program februári elfogadása után a Városüzemeltetési Iroda felkereste a Környezetgazdálkodási Nonprofit Kt.-t, ők egyeztettek a korábbi igények, esetleges panaszok és állapotfelmérés alapján, hogy mely játszótereket érdemes ebbe a programba bevonni. Hüvös László elmondta, hogy végül az Ifjúsági és Sportbizottság egy módosítással fogadta el a javaslatot. Hozzátette, az első előterjesztésben a Bihari utcai játszótér – amit szintén csütörtökön adtak át – nem szerepelt, ez került be új elemként Kónya Gábor MSZP-s képviselő kérésére. A Mátyás tér környékén nem ez az egyetlen játszótér, ami megújul. A Szabadság téren és a Bécsi körútnál a toronyházak tövében is új játszóeszközöket helyeznek ki – tájékoztatott Haász Ákos, a kivitelező Haász Kft. ügyvezetője. Mint megtudtuk, több szempontot is figyelembe vesznek mielőtt eldöntik, hogy milyen játékokat helyezzenek ki az adott játszótérre. Az odajáró gyerekek száma mellett a korcsoporti megoszlás is fontos szempont. Nézze meg a VTV Szeged videó-összeállítását is! Mátyás tér - új játszótér, Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.