Kultúra

Fotópályázatot nyert Dobóczky Zsolt, a tiszteletbeli hídverő

Fotópályázatot nyert Dobóczky Zsolt, a tiszteletbeli hídverő

2011. augusztus 17., szerda
Fotópályázatot nyert Dobóczky Zsolt, a tiszteletbeli hídverő

Az M43-as Tisza híd építését végigfotózó Dobóczky Zsolt egy országos alkotói pályázatot nyert meg Ködfátyol című fotográfiájával. A szegedi mérnök-tanár főként fekete-fehérben örökítette meg a híd építésének mozzanatait, s az ott dolgozó embereket, díjnyertes alkotása is ilyen.

A Móra Ferenc híd építési munkálatait végigkísérő és fotókon megörökítő

Dobóczky Zsolt

egy kerékpártúrán vette észre a próbacölöpözést, s egyből eldöntötte, hogy dokumentálni szeretné az építkezés menetét és az ott dolgozókat. Engedélykérések és munkavédelmi oktatás következett azután, s így részt vehetett a híd építésének minden fontos mozzanatánál. A hídépítők befogadták őt, sőt tiszteletbeli hídverő is lett Dobóczky Zsolt, akinek albuma is megjelent e témában.

Kedvenc fotói a fekete-fehér zsánerképek, azok melyek a dolgozókat örökítik meg. Ezek közül választotta ki a Ködfátyol című fotót is a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Értéket teremtek-vállalkozom” című fotópályázatára, amelyet a legjobban ítélt a szakmai zsűri. A kamara ezzel a pályázattal a kereskedelmi-, ipari és kézműves szakmák fontosságára, érték-, és munkahelyteremtő szerepére szerette volna ráirányítani a figyelmet. A

Bahget Iskander

fotóművész és

Fehér Kálmán

, a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa által fémjelzett zsűri nyolcvanegy képből válogatott az országos pályázaton.

Péli László

különdíjat kapott, Eisemann József harmadik helyezett lett, a második díjat

Prauda Miklós

alkotása érdemelte ki, míg a beérkezett pályaművek közül

Dobóczky Zsolt

Ködfátyol című fotójával végzett az élen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.